Kisalföld logö

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 22°C | 32°C Még több cikk.

Exkluzív Londonból: a soproni Babos Timi olimpiai meccsei

A soproni Babos Tímea teniszező megérdemelten jutott ki az Olimpiára. Párosban, Szávay Ágnessel szettet is raboltak.

- Büszke vagyok Timire, hogy mind egyéniben, mint párosban kijutott az Olimpiára - nyilatkozta Londonból Babos Csaba, a soproni tehetség édesapja. - Igaz, az előjelek nem voltak kedvezőek. Sajnos, ez is azt mutatja, hogy a hazai sportpolitika nem elég erős, és nem vagyunk potenciális hatalom. Korábban úgy volt, hogy olyan osztrák játékost tettek Timi elé, aki nem teljesítette a szükséges kritériumot. Továbbá szabad kártyát kapott, miközben ő Timi mögött szerepelt a ranglistán. Ezt aztán nehezményezte a hazai szövetség, s végül Timi egyéniben is indulhatott.

Babos Csaba hozzátette, a soproni teniszező a sportágának legfiataljabb versenyzőjeként volt jelen az ötkarikás játékokon.

Kedden Angelique Kerber két játszmában legyőzte Babos Tímeát a londoni olimpia tenisztornájának második fordulójában. Timi szerint a wimbledoni döntős ellenfele bombaformában játszott.

- Az Olimpia minden sportoló álma, Timi a hetedik kiemelt ellen játszott - folytatta az édesapa. - Úgy vélem ő megérdemelten jutott el eddig. Sajnos, túlságosan is feszült volt, és nem élete formájában játszott. Kevés olyan játékos van, aki WTA tornát nyer, s ez neki korábban sikerült. Most már a játéktudás alapján is számolnak vele.

Babos Csaba elmondta még, hogy már az egy nagy álom volt, hogy eddig eljuthatnak, s most mindez valóság lett. Timi a Világranglista 64-ik helyezetjeként jutott ki Londonba. S innen már nehéz bejutni az első ötvenbe, ugyanis nagy erős a mezőny.

- Egy évvel ezelőtt, még nem úgy tűnt, hogy ez sikerülhet folytatta Babos Csaba. - S tessék, Timi még egy meccset is megnyert. Felejthetetlen élmény, hogy egy játékos felhúzhatja a nemzeti mezt, és a hazát képviselheti és a legjobb sportolókkal vonulhat fel a bemutatáskor. Az pedig további szép teljesítmény hogy Timi abban a faluban, Wimbledonban lakik, ahol junior bajnokságot nyert. S életre első Grand Slam versenyének első helyszínére térhetett vissza az ötkarikás játékokon.

Babos Csabának és Timinek, jól esett, hogy a sok soproni szurkolt neki. Az Olimpiát is a Soproni VSE-nek ajánlják. Azt azonban sajnálják, hogy a város vezetése nem tartotta érdemlegesnek, hogy egy akár egy gartuláló sms-t küldjenek. 

A keddi mékőzés

A német játékos, Angelique Kerber kedden 56 perc alatt kerekedett felül Baboson, a 19 esztendős magyar mindössze két játékot tudott nyerni a világranglistán hetedik helyezett riválisával szemben, így befejezte szereplését. Az első szett 26, míg a második 30 percig tartott. Babosnak 21 nyerő ütése volt Kerbernek 17, viszont a ki nem kényszerített hibák tekintetében is a soproni teniszező volt a "jobb" 18 önhibát jegyeztek a neve mellé, a németnél ez a szám csupán három volt. Ezzel már nincs magyar teniszező versenyben az olimpiai tenisztornán.

Olvasóink írták

  • 6. samusoma 2012. augusztus 06. 20:29
    „narancs szinű mezben kellett volna játszani!!!!!”
  • 5. Wotan01 2012. augusztus 02. 04:59
    „"...szettet is rabolt." -ez jó!”
  • 4. raptor12 2012. augusztus 01. 18:48
    „Hát azért ÍGY ne tovább...
    Mert sajna simán kikapott...”
  • 3. északiszaki 2012. augusztus 01. 16:52
    „Timi!!
    Óriási gratula!!!Igy tovább! Előtted a jövő!!

    Csaba!!
    Légy büszke a lányodra!!
    A városvezetéssel ne foglalkozz, az egyiknek nem volt térereje, a másik beszédtechnika órán vót,a harmadik meg fel volt mentve tornából...
    az ujságnak meg köszönöm hogy Timi elsö meccséről irt néhány sort. Gondolom az eto debreceni jó játékáról kellett irni 1 oldalt.”
  • 2. Kuvasz 2012. augusztus 01. 09:15
    „Hajrá Timi!
    A város vezetésével nem érdemes foglalkozni, ők sem foglalkoznak velünk, csak magukkal.
    Hajrá, hajrá!”
  • 1. sogorferenc 2012. július 31. 22:14
    „Gratulálok, további sok sikert kívánok Timeának és Szüleinek egyaránt! A hétköznapi emberek szeretete sokkal többet ért!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szeszélyes vitorlásverseny a Fertő tavon - fotók

A Fertő-tavi Vitorlázó Egyesület szervezésében megrendezett Széchenyi Regatta vitorlásrangadón… Tovább olvasom