Kisalföld logö

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 21°C Még több cikk.

Eső után elúszhatnak a házak a Trefort téren Sopronban

Nyugtalankodnak a Trefort téren lakók: a mellettük épült háztömb melletti területről a közelükben lévő árokba vezetnék a csapadékvizet.

Nem is érti Nagy László és családja a Trefort téren, miképpen lehet manapság középkori csapadékvíz-elvezetést megvalósítani egy vadonatúj lakótömb közelében.

– Nézze csak meg, a lakóépület mellett kialakított placc esővízlefolyójából egy csövön keresztül a Trefort téri árokba irányítanák a vizet – magyarázza Nagy László.

– Igen ám, de ennek a mintegy ötven méter hosszú ároknak nincs se jobbra, se balra elvezetése. Így bőséges égi áldáskor a víz eláraszthatja a Trefort teret és a házakat. Ráadásul a tér lejjebb van a Hőflányi és a Lépesfalvi utcánál, onnan is a mi terünk felé folyik a csapadék.

A Nagy család azt is nehezményezi, hogy a placc miatt gyakorlatilag eltűnt a járda, ott nem fér el egy ember. A probléma megoldódik.
A Nagy család azt is nehezményezi, hogy a placc miatt gyakorlatilag eltűnt a járda, ott nem fér el egy ember. A probléma megoldódik.


Akad még egy probléma: korábban a térről a Rét utcába az átjárást a házunk nyugati falánál kialakított járda biztosította. Most olyan közel van az a placc, hogy gyakorlatilag eltűnt a járdánk, ott nem fér el egy ember.

– Megoldódnak a problémák, öt méter széles, vegyes forgalmú utat építünk azon a részen, így a Trefort térieknek továbbra is lesz majd akadálymentesített átjárási lehetőségük a Rét utcába – válaszolta a felvetésekre Kóczán Zoltán, az épülő háztömb műszaki vezetője.

– Ami a csapadékvíz elvezetését illeti, hosszú évtizedekig az említett szikkasztóárok szolgált erre a célra. Ezért választottuk mi is eredetileg ezt a megoldást, de nem az egész placc 1600 négyzetméteréről, hanem a terepviszonyok miatt annak csak mintegy 80 négyzetméteréről. A többit eleve a Rét utcai föld alatti elvezetőhálózatra kötöttük.

Az aggodalmakat megismerve úgy döntöttünk, hogy ennek a maradék területnek a csapadékvizét is a Rét utcai hálózatba kötjük be. Az építtetővel egyeztetve mindenképpen arra törekszünk, hogy mindenkinek jó megoldás szülessen, felvállalva a többletköltségeket.
 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kevesebb férőhely: 100 hajléktalan az utcán éjszakázik Sopronban

December 31-től csökkenteni kell a férőhelyek számát Sopronban, a Kossuth Lajos utcai intézményben.… Tovább olvasom