Kisalföld logö

2018. 05. 26. szombat - Fülöp, Evelin 13°C | 25°C Még több cikk.

Erdőmérnöki kar: újra osztatlan képzés

Sopron - Eredményt hozott a Nyugat-magyarországi Egyetem vezetésének törekvése, így a következő tanévtől kezdve újra ötéves osztatlan képzés lesz az erdőmérnöki karon.

Az Alkalmazott Művészeti Intézetben az építőművész szakon is indokoltnak látnák a bontatlan ciklust.

– Újra ötéves képzésként indulhat el a Nyugat-magyarországi Egyetemen az erdőmérnöki szak a 2010/2011-es tanévtől – tudta meg portálunk dr. Náhlik Andrástól, a kar dékánjától. – Kezdeményezésünkre azért volt szükség, mert a szakma nem fogadta el a hároméves alapképzést. Az országban egyedüliként Sopronban zajlik erdőmérnök-oktatás.

Egyértelművé vált, hogy esetünkben nem elegendő a bolognai folyamat szerinti hároméves alapciklus, hiszen a mesterképzésre nem minden hallgató jogosult. A jövőben tehát azok, akik az erdőmérnöki szakon szeretnék folytatni egyetemi tanulmányaikat, az érettségi vizsga után ötéves, megszakítás nélküli képzésre nyernek felvételt, és tanulmányaik befejezésével a mesterszakkal egyenértékű oklevelet kapnak. Éppen ezért – az oktatási minisztérium javaslataival összhangban – a kar jövőbeni legfőbb törekvése az elitképzés lesz. Mindez a felvételi követelmények fokozatos emelését jelenti. A mostani első és másodévfolyamosok részére felajánljuk a lehetőséget, hogy jövő ősszel ők is az ötéves képzési rendszerben folytathassák tanulmányaikat.

– Ugyanúgy, mint az orvosi, állatorvosi és a jogászképzésnél, szakmailag az építészeknél is indokolt lenne az osztatlan ötéves ciklus – vette át a szót dr. Takáts Péter, az NYME oktatási rektorhelyettese.

– Ennek oka, hogy tervezői jogosultságot csak azok kaphatnak, akik alap- és mesterképzésben részesültek, plusz kétéves műtermi gyakorlattal rendelkeznek. A pécsi egyetemmel közösen el is készítettük az osztatlan ötéves képzési modellt. Addig is, amíg ez életbe léphet, a formatervező, az építőművész és a grafikus szak mesterképzési koncepcióját benyújtottuk a minisztériumhoz, amelyek elbírálása folyamatban van.

Olvasóink írták

  • 8. Dombigabi 2009. november 14. 21:53
    „Az Bsc-MSc képzés már akkor is kudarc volt, amikor kiadták. Csak probléma van vele. Egyetértek adalfold, minden szavaddal. Kissé belelátok abba ahol tanultál. Legjobb barátom is ott szenved. Nem könnyű a tanulásra figyelni mikor potyog a fejedre a vakolat...

    Az erdőmérnöki karon jól döntöttek, kár volt bevezetni. Habár még csak pogányként élem életem az erdőmérnökin, látom hogy lesz gondjuk az erdőmérnökin. Van még a szakon okleveles erdőmérnök, most indult a a mesterképzés, vannak még Bsc-sek, akik több évfolyamon vannak ugye jelen, és jönnek újra az okleveles erdőmérnökök. Köszönjük, hogy átjárhatóvá és átáthatóvá tette az oktatást az állam :)

    Jó Szerencsét! Üdv az erdésznek!”
  • 7. adalfold 2009. október 28. 17:41
    „még csak annyi,hogy ezt sokan így gondoljuk...:
    a mai világnak az lesz a "veszte", mint ahogy ezt a válságot is az idézte elő, hogy
    a szolgáltatások mögött nincs valós érték, termék. előbb utóbb mindig felmerül,akár magyar viszonylatban is,
    szokták mondani: kipukkan a lufi", egyes körbehitelezések kapcsán ....
    tehát képezzen-é az ország brutális tömegben valódi értéket előállítani képtelen területekre embereket?
    ahelyett hogy a tudományos, ipari potenciált támogatná, hogy erőforrásaiban legyen biztosabb a gazdaság.

    persze, társadalomtudományi tény,hogy ,,szekunder" korszak a mai, de ne felejtsük el, nyugaton már kezd kiépülni a tudástársadalom, a negyedik szektor. magyarországon különösen fontos lenne olyan foglalkoztatási főprofil ,,támogatása", mely erőforrások hiányában negyedik szektoros erőforrást képes előállítani. a szolgáltatás előbb utóbb befuccsol ,,ipar" nélkül, érték nélkül. a tudás meg nem.
    az mindig jó dolog:)”
  • 6. adalfold 2009. október 28. 17:36
    „szóval ez a milánói makaróni ,(én már csak milánóinak hívom gúnyból) egy teljesen destruktív indíttatásból került ide.
    minthogy az is destruktív dolog ám, hogy a mindenkori oktatási miniszternek törvényi kötelessége a képzési területekre vonatkozó keretszámot (azaz hányat vegyenek fel X szakra) szabályoznia.
    Azért mert egy miniszter lusta a munkáját végezni, és figyelni ,hogy nem közgazdászbó´ kő´ 5milliárd/év, ezért
    fizetünk több adóegységet a célra vagy épp tandíjat ha akarják.

    És persze az állam bácsi ezerrel támogat kis szektás, szcientológus vagy akármilyen izr/am. üzleti főiskolákat (IBS-CEU-BKF-ÁVF-gábordénes...), mondjuk
    egy műszaki egyetemen (BME) meg omlanak a falak, laborokat kell eladni szállodának,hogy menjen az egyetem.

    persze arról ódákat zengenek,hogy kell a mérnök, de sose felejtem el amikor egy háromórás laborgyakot kellett végigülnöm egy kivilágítatlan 5°C-os csarnokban, este.
    úgy mint a mérnökhallgatók elitjébe tartozó...”
  • 5. adalfold 2009. október 28. 17:27
    „mindenki tudja aki némileg otthon van a felsőoktatásban, hogy a milánói modell azért lett bevezetve, hogy az államnak kevesebb félévet kelljen támogatni, annak a szlogennek a jegyében ,hogy
    ,,az első diploma ingyenes".
    de ezzel nem elégedtek meg, tandíjat akartak még arra is.leszavaztuk.

    mindenesetre a milánói rendszer miatt most nagyon sok relatíve képzetlen ember kerül ki, egyetemi szintre bejutni nehéz és fizetős általában, a BA/BSC-sek nem tudnak elhelyezkedni, így ez az "elsődiplomaingyenes"pumpálás duplán veszteség az államnak.

    a magyar rövidlátás tökéletes példája a felsőoktatáson végrehajtott refom. pénzt akarnak és effektíve kétszer fizetik meg az árát egy kapzsi lépésnek.
    Tessék bezárni a biznisz főiskolákat meg a háziegyetemeket tessék visszaállítani az 5 évet, és nem belegyömöszölni 3-4-be, hogy a hallgatónak nehezebb legyen a semmiért, mert a Bsc-s nem kell senkinek.

    de mindegy. én már tudom. emigrálok.a szakmámnak nincs magyarországon megbecsülése.
    ( a szerző hídépítő mérnök)”
  • 4. oszvald.ferenc 2009. október 23. 10:54
    „A bolognai folyamat egy nagy kudarc, nem én mondom ezt, hanem a statisztikák: csak meg kell nézni az MSc/MA képzésbe jelentkező hallgatók létszámát/arányszámát...siralmas, én most nem (csak) Sopronról beszélek. A piac sem tud mit kezdeni ezzel a képzési formával.
    A magánvéleményem: annak idején azzal (is) indokolták a BSC-MSc-t, hogy egységes és átjárható legyen a felsőoktatás. Na mármost ha egységes, akkor vajon miért is kellene átjárhatónak lennie? Miért menjek át pl. környezetmérnökként Miskolcra, Veszprémbe, Győrbe, ha Sopronban (majdnem) ugyanazt kapom? Szerintem pont az lenne a szép, hogy sokoldalú, sokszínű: Sopron "zöld" Veszprém vegyész, Miskolc, Győr gépipari alappal. Az EU-nak ezek az egységesítési törekvései nem túl szimpatikusak számomra: lásd még agrárium, élelmiszer"biztonság"...:-(
    Üdvözlettel:
    Oszvald Ferenc”
  • 3. DrAtilla 2009. október 22. 14:42
    „Teljesen egyetértek hokiellel. Semmi szükség nem volt, hogy a hazai felsőoktatásba becsempésszék az USA-ban már megbukott oktatási modellt. Egy ilyen több évszázados hagyományokkal rendelkező intézmény, mint a Soproni Egyetem abszolút logikus lépésként választotta a hagyományokkal rendelkező képzési módot. Csak támogatni tudom Takáts Péter rektorhelyettes urat, abban, hogy kiterjesszék más karokra is ezt. Véleményem szerint a neoliberális oktatási modell, beleértve a bolognai képzési formát és a kredit rendszert nem fog fennmaradni Magyarországon.”
  • 2. hokiel 2009. október 22. 11:00
    „Nem bántani akarom a soproni új szakokat, de még őseik sem voltak "pajzán gondolat"ok sem, mikor Selmecen már komoly nagy tudósok erdőmérnököket tanítottak, hosszú évszázadokon keresztül alakult ki a mai rend. Ezt a bolognai rend, ami szintén sehol sem volt 200 évvel ezelőtt, kifordította a világból. Én csak drukkolni tudok, hogy minél hamarabb visszaálljon az 5 éves képzés. Az erdőmérnökképzés sokrétű, építést, útépítést, geodéziát, fizikát, kémiát, botanikát, állattant, stb. tanulnak a szorosan vett szakmai tárgyak mellett, és ha körülnézünk avilágban, millió más szakterületen találunk erdészt. Jó szerencsét! Üdv az erdésznek!”
  • 1. FREDDY/S 2009. október 21. 16:33
    „Róka fogta csuka, nemde...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felvirágoztatják Sopront

Sopron lett Magyarország legvirágosabb városa, s ennél nagyobb dicséretet ritkán kapnak azok, akik… Tovább olvasom