Kisalföld logö

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 6°C | 14°C Még több cikk.

Engedély nélkül nyitott ki a Baumax

Sopron - Engedély nélkül nyitott ki a Baumax. A Kisalföld információját megerősítette dr. Dobos József jegyző is. A hatósági eljárás csütörtökön kezdődik meg, s ennek eredményeként hoznak határozatot.
– Jelenleg valóban nincs használatbavételi és működési engedélye a kedden megnyitott Baumaxnak – erősítette meg információnkat dr. Dobos József. – Erről egy bejelentés is érkezett hozzánk. A mai napon az előírásoknak megfelelően lefolytatjuk a hatósági eljárást, s ezt követően hozzuk meg a határozatot.

Dr. Dobos József arra nem tért ki, hogy mi lehet az eljárás végeredménye, vagyis hogy milyen határozatot hoznak, de elképzelhető, hogy a szükséges engedélyek kiadásáig nem fogadhat vásárlókat az áruház, illetve súlyos bírságot fizetnek mulasztásukért.

Olvasóink írták

  • 5. Igazságos Mátyás 2007. december 08. 16:20
    „Ha valaki nem tartja be a törvényeket, az bűnt követ el, vagyis bűnőzö. A törvény pedig úgy rendelkezik, hogy egy üzlet működtetése engedély köteles. Következésképpen, aki megnyitotta az áruházat, az törvényellenesen tette azt, bűnt követett el, tehát bűnöző.
    Ha pedig valaki tudta, hogy nincsen engedélye, de nem lépett fel ellene, hogy megnyisson, annak a cselekedetét pedig bűnpártolásnak hívják. A városban nyilvánvaló volt, hogy kedden nyitnak, és jónéhány embernek az is nyilvánvaló volt, hogy nem adtak ki engedélyt. Következésképpen....
    "Bűnösök közt cinkos, aki néma..."”
  • 4. el lehet menni 2007. december 06. 22:25
    „Vannak szotyolaköztársaságok az Antarktiszon ahol ilyen esetek azért fordulnak elő mert a regnáló polgálmester és pártja egy bizonyos alapítvány számlájára egy zsák pénzt kér. Ebből finanszírozzák ugyanis a választási kampányt. Mondom szotyolaköztársaságban az Antarktiszon...”
  • 3. én 2007. december 06. 17:25
    „Pné.Mária!!!
    Azért kiváncsi lennék , kinek jutna eszébe egy áruházba kikérni az engedélyt!??
    Engem nem érdekel van ,vagy nincs. Nagyon kellett egy ilyen áruház.
    A felháborító pedig az,hogy valaki azért megy be egy ilyen áruházba,hogy a papírok után érdeklődjön! Na ez nincs külföldön.
    Éljenek a mamutcégek!!!!!!!!!!”
  • 2. Pné. Mária 2007. december 06. 13:19
    „Nyitás napján jártam a Baumax áruházban, ahol bennem is felmerült a kétely a működési engedéllyel kapcsolatban. Mivel jól látható helyen kell, hogy legyen nyomozásba kedtem, de sehol nem találtam. Kérdésemre az egyik ismerős dolgozó 100 %-osan mondta, hogy természetesen van, kérjem ki. Kéresemre mutattak is valalmit, amit tovább nem vizsgálva megnyugodva léptem ki az áruházból. Most olvasva a cikket elképzelésem sincsen, hogy mit nyomtak az orrom alá? Nem hagyott nyugodni a dolog, visszamentem, de már hiába kértem, nem tudtak mutatni semmit.Különböző kifogásokat mondtak. / nem az ő dolguk, nem ők intézik, csak bérlik az épületet, szóbeli engedélyük volt, stb./Egy kicsit felháborít a dolog, hogy egy ilyen nagyvállalat nyugodtan megtehet mindent, mig ha egy kisvállalat ugyanezt merné megcsinálni, rászáradna a lakat.”
  • 1. Mayer Katalin 2007. december 06. 13:13
    „Ezt Ausztriaban nem merne megtenni a a Baumax sajnos itthon megteheti es semmi kara nem szarmazik belöle”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lesz foci a Káposztás utcában?

Sopron - Továbbra is teljes a bizonytalanság az FC Sopron háza táján. Senki sem tudja megmondani,… Tovább olvasom