Kisalföld logö

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 0°C | 13°C Még több cikk.

Emlékművet rongáltak Fertőrákoson

Ismeretlenek összefirkálták a fertőrákosi Mithras-szentélynél felállított dr. Tóth István emlékművét. A hátoldalról pedig eltűnt a felirat.

Elképedve vette észre Szerdahelyi Zoltán, hogy ismeretlenek megrongálták a Mithras-szentélynél felállított emlékkövet. Ennek első részét csúnyán összefirkálták. A hátsó oldalon lévő feliratot pedig levésték és elvitték. A kőtáblán egyébként ez állt: Az emlékművet állítatta Szerdahelyi Zoltán és családja, 2007-ben.

- A fickákat már letakarítottuk, az új táblát pedig megrendeltük - mondta el portálunk megkeresésre Szerdahelyi Zoltán. - A rongálást nemrégiben vettem észre, a rendőrségen pedig a hét elején tettem feljelentést. Bízom benne, hogy minél hamarabb kézre kerülnek a tettesek.

A Mithras-szentélyt hat éven át Szerdahelyi Zoltán üzemeltette. A Soproni Múzeum tavaly ötszörösére emelte fel a bérleti díjat. A vállalkozó úgy gondolta, a kultúra nem pénz kérdés, ezért elfogadta az ajánlatot. Idén újabb fordulat történt. A múzeum kvázi versenyt hirdetett, annak adta oda ugyanis a működtetési lehetőséget, aki magasabb árat kínál. Szerdahelyi Zoltán vesztett.

A fickákat már letakarították, az új táblát pedig már megrendelték. Fotó: fertopart.hu
A fickákat már letakarították, az új táblát pedig már megrendelték. Fotó: fertopart.hu


- Szívügyem volt a szentély - folytatta az elektromos kisbuszos körutazásokat szervező férfi. - Az elmúlt évben 12-13 ezer látogató fordult meg nálunk. A diákok is élvezték az itt szervezett programokat, ugyanis úgy tanultak, gazdagodtak élményekkel, hogy szó sem esett a múzeum szóról.

Az emlékművet, ahogy már említettük, Szerdahelyi Zoltán állítatta, ám jelentős támogatást kapott a fertőrákosi önkormányzattól. Mint megtudtuk, a költségeket a Mithras-szentély nyereségéből fedezték.

Az emlékműről
Dr. Tóth István halálát követően állítatták a mészkőből faragott emlékművet a bölcsész-doktor, a történettudományok (régészet) kandidátusa tiszteletére - írja fertopart.hu.

Dr. Tóth István kutatási területe a római császárkor társadalomtörténete, Pannonia és Dacia provinciák története, római vallástörténet, különös tekintettel a keleti misztérium kultuszokra, epigráfia. Mintegy 130 szakmai tárgyú publikációja jelent meg: magyar, német, angol, francia és olasz nyelven. Ő volt a fertőrákosi misztériumnak a nagy magyar kutatója, több írása jelent meg a Mithras-kultusszal kapcsolatban. (Tóth István: A Fertőrákosi Mithraeum - PAN, Budapest, 2007 Tóth István: Mithras Pannonicus - PAN, Budapest - 2007)

Tóth István 1970-ben kért engedélyt a hatóságoktól, hogy a vasfüggöny által elzárt területre lépve meglátogathassa a Mithras-szentélyt. A nagy sokára megkapott engedéllyel felkereste a szentélyt, amit akkor nagyon lepusztult állapotban talált. Látogatásáról „Pusztuló Műemlékek - A fertőrákosi Mithraeum újkori története" címmel írt. Ebben szorgalmazta a szentély helyreállítását. Amikor megnyílhatott a határátkelő, és újra lehetett látogatni ezt a helyet, elkezdődött a szentély feltárása és felújítása.

A teljes írás>>

Olvasóink írták

  • 5. sogorferenc 2011. május 20. 00:13
    „Szerdahelyi Zoltánnak: személyesen nem ismerjük egymást, de nagyon sokat tanultak Önöktől a hozzánk érkezett ifjúsági csoportok ( főfoglakozásban nyugdíjba menetelemig a volt, Gyik-ban dolgoztam) melyeket rendszeresen elküldtünk/elvittünk Önökhöz! Köszönjük igy utólag is! A mai Magyarországon a Jó tett helyébe jót ne várj! érvényesül! Ennek ellenére minden jót kívánok! SF”
  • 4. info2009* 2011. május 19. 23:17
    „Ugy tunik, hogy az osztrak hatar epuletben van egy kamera ami mindenkit es mindet figyel (gondolom ejjel-nappal). Nem lenne egyszerubb megkerdezni Oket, hogy mit lattak akkor es ott?”
  • 3. Richtig 2011. május 19. 13:26
    „szívesen elbeszélgetnék az ilyen gyökerekkel...a probléma valóban az hogy ha meg is lesznek az ejnye-bejnyén kívül nem sok minden tudnak velük csinálni..max vmi kis bírság..aztán csinálják tovább,gondolom otthonról hozott magas szintű IQ-val. gratula..A szentéllyel kapcsoltatos herce hurca meg no comment...”
  • 2. bobo 2011. május 18. 16:04
    „Levésték a feliratot. Hm, érdekes. Vajon miből volt?”
  • 1. kumpala 2011. május 18. 14:19
    „Biztos jó móka lehetett. Majd kapnak egy-kis ejnyebejnyét az elkövetők.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyárias idő: Csütörtökön 27 fok is lehet

Az előrejelzések szerint csütörtökön a 12 Celzius fok után, délután már 26-27 fokot is mutathatnak a… Tovább olvasom