Kisalföld logö

2018. 01. 24. szerda - Timót -1°C | 6°C Még több cikk.

Embercsempészek a vádlottak padján

29 vádlottat érintő embercsempészési ügyet tárgyalt dr. Szabó Magdolna soproni bíró és tanácsa. Valószínűleg csütörtökön már ítéletet is lesz.
A közel kétezer oldalnyi perirat vádindítványa szerint a két szerb állampolgár huszonhét magyar társuk – köztük budapesti, debreceni, és zömében Zala megyei lakosok – közreműködésével 2004 decemberétől 2005 márciusáig közel negyven török és szerb illetőt próbált meg Ausztriába szöktetni.

A tarifa személyenként 400–2000 euró volt.
A csoport által szervezett illegális határátlépések többsége a magyar határőrség éberségének köszönhetően meghiúsult, ám a lehallgatási jegyzőkönyvek és más bizonyítékok tanúsága szerint néhány esetben így is sikerrel jártak. A nyomozás során végül egy nemzetközi embercsempész-szervezet körvonalai rajzolódtak ki. A tegnapi tárgyaláson a főszervezők közül csak a két szerb állampolgár ült a vádlottak padján, a budapesti nő – aki a törökök Bécsig tartó törvénytelen útját egyengette – nem jelent meg. Távollétét kórházi papírral igazolta.

Az embercsempészést kivitelező személyek közül tegnap négyen hagyták figyelmen kívül az idézést. Rájuk és a meg nem jelentekre rendőri elővezetés, vagy úgynevezett útbaindítás vár. Ettől függetlenül dr. Szabó Magdolna bíró megtartotta a tárgyalást. Az ügyész a legtöbb vádlottnál módosította a vádpontokat folytatólagosan elkövetett embercsempészésre a „többrendbeli" megjelölés helyett. Ez az ítéletnél semmiképpen nem jelent enyhítő körülményt.

A jelenlévők közül a legtöbben elismerték bűnösségüket. Volt olyan „sofőr", aki délelőtt utasként járt Ausztriában, hogy délután már tudja, milyen útvonalon és hová kell szállítani a törököket, szerbeket. Néhányan ugyanakkor csak részben érezték magukat felelősnek a történtekért. Többen arra hivatkoztak, „nem tudták, mibe is keverednek", s még a bizonyítékok ellenére is hangoztatták, szívességet tettek, fogalmuk sem volt, embercsempészést követnek el.

A büntetőper ma további iratismertetéssel folytatódik. A tervek szerint szerdán hangzanak el a vád- és a védőbeszédek, csütörtökön délután pedig már ítéletet is hirdethet dr. Szabó Magdolna bíró és tanácsa.

A tegnapi tárgyaláson azonban a főszervezők – a megbízók, a közvetítők – közül csak a két szerb állampolgár ült a vádlottak padján, a budapesti nő – aki a törökök Bécsig tartó törvénytelen útját egyengette – nem jelent meg. Ehelyett levelet küldött, távollétét kórházi papírral igazolta.
Az embercsempészészek közül tegnap négyen is figyelmen kívül hagyták az idézést. Egyikük például lekéste a vonatot, s telefonon értesítette a bíróságot, ne várják, míg volt olyan, aki telefonon arra hivatkozott: felesége kórházban van, neki kell vigyáznia kisgyermekére. Rájuk és a meg nem jelentekre rendőri elővezetés, vagy úgynevezett útbaindítás vár.

A vádlottak egy részének, a „főkolomposoknak" a szombathelyi és körmendi bíróságon – más ügyekből eredően – szintén embercsempészés miatt kell bíróság elé állniuk.

Mindettől függetlenül dr. Szabó Magdolna bíró megtartotta a tárgyalást. Az ügyész a legtöbb vádlottnál módosította a vádpontokat folytatólagosan elkövetett embercsempészésre a „többrendbeli" megjelölés helyett. Ez az ítéletnél semmiképpen nem jelent enyhítő körülményt.

A jelenlévők közül a legtöbben elismerték bűnösségüket. Volt olyan „sofőr", aki délelőtt utasként járt Ausztriában, hogy délután már tudja, milyen útvonalon és hová kell szállítani a törököket, szerbeket. Néhányan ugyanakkor csak részben érezték magukat felelősnek a történtekért. „Hülye voltam, hogy odaadtam az igazolványomat, s ezzel segítettem a külföldiek illegális kijutását, de le voltam égve, kellett a pénz" – mondta egyikük. Többen arra hivatkoztak, „nem tudták, mibe is keverednek", s még a bizonyítékok ellenére is hangoztatták, szívességet tettek, fogalmuk sem volt, embercsempészést követnek el. Egy közmunkásként dolgozó női vádlott azt állította: Debrecenből indult vásárolni barátjával Bécsbe, a három törököt stopposként vették fel Sárváron (!), hogy ne fázzanak a hidegben.

A büntetőper ma további iratismertetéssel folytatódik. A tervek szerint szerdán hangzanak el a vád- és a védőbeszédek, csütörtökön délután pedig már ítéletet is hirdethet dr. Szabó Magdolna bíró és tanácsa.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szélvihar döntötte le a tűzfalat

Szélvihar következtében lezuhant tűzfal okozott kárt Sopronban a Móricz Zsigmond utca egyik társasházában. Mint azt a társasház közös képviselőjétől megtudtuk, a bekövetkezett kárt már bejelentették a biztosítótársaságnál. Az egyik tetőfedő vállalkozással is fölvették a kapcsolatot, ők mára ígérték a fóliázást, hogy megakadályozzák az esetleges beázást. Tovább olvasom