Kisalföld logö

2017. 02. 28. kedd - Elemér 7°C | 15°C Még több cikk.

Elutasítják a hulladékudvar tervét

Sopron - A lakóházaktól alig tizenöt–húsz méterre, az Anger-réten létesítendő hulladékudvar ellen tiltakoznak a Bajnok utcaiak. Kétszázhatvanan írták alá azt a levelet, amelyben kérik a hulladékudvar elvi építésiengedély-kérelmének elutasítását.
– A zöld területen, a társasházakkal átellenben és azoktól alig tizenöt–húsz méterre épülne az a bizonyos hulladékudvar – mondja a helyszínen Jakubovics Nándorné, gyesen lévő édesanya.

– 2004 óta lakunk itt, s elmondhatjuk, ez a lakóövezet a nyugalom szigete, ide nem kérünk hulladékudvart és az azzal járó kellemetlenségekből sem. Véleményünk szerint életszerűtlen egy bővülő lakópark tőszomszédságában ilyet létesíteni. Félő, hogy elkerülhetetlen lenne a szaghatás, a talaj és a levegő szennyeződése, sőt, az Ikva pataké is.

Ne a lakóövezet mellett!

– Nem vitás, hogy a szelektív hulladékgyűjtést meg kell oldani, de azt ne egy zöldövezeti lakópark szomszédságában kezdjék el – tette hozzá Jakubovics Nándor.
– Biztos van olyan külterület, ahol senkit nem zavarna egy hulladékudvar létesítése. Így aztán mi is aláírtuk azt a levelet, amelyben a Bajnok utcaiak a soproni városháza építéshatósági osztályát arra kérik, hogy az otthonuk mellett tervezett hulladékudvar elvi építésiengedély-kérelmét utasítsa el.

Kormányrendelet szerint...

A kétszázhatvan aláírással elküldött dokumentumban az érintettek – egyebek mellett – így fogalmaznak: „...megdöbbentő és felháborító, hogy egy belterületen elhelyezkedő lakópark, illetve egy sportlétesítmény közvetlen közelében miként lehetséges egy ilyen jellegű ipari létesítményt felépíteni, amelynek számtalan káros hatása van. Valószínűsíthető, hogy a város más részén, egy erre a célra is használható ipari jellegű területen – ahol ez a tevékenység nem zavarja a lakókat – elhelyezhető a hulladékudvar". A továbbiakban kifejtik, a kormányrendelet szerint zöldterületen csak pihenést és testedzést szolgáló építmény, vendéglátóegység és a terület fenntartásához szükséges épület helyezhető el. A levélírók szerint e kategóriák közé a hulladékudvar nem tartozik.

Ügyintézőt jelölnek ki

Sopron jegyzője, dr. Dobos József a lakossági megkereséssel kapcsolatban elmondta, intézkedtek, hogy a Regionális Közigazgatási Hivatal jelöljön ki ügyintézőt. Mindez annyit jelent, hogy az elsőfokú építéshatósági eljárást más önkormányzat fogja lefolytatni.


Gosztonyi Miklós
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zsinagóga: elképzelés van, pénz egyelőre nincs

Sopron - Látszatra nem történik semmi a papréti zsinagóga ügyében, de a háttérben sokan fáradoznak… Tovább olvasom