Kisalföld logö

2017. 08. 19. szombat - Huba 18°C | 31°C Még több cikk.

Elszabadultak a lóerők

Fertőszentmiklós - Mind felkészültebb autósok és motorosok, egyre jobb időeredmények. Kezdetét vette vasárnap a gyorsulási versenyszezon a fertőszentmiklósi repülőtéren.

Több mint kettőszázötven autós és motoros nevező, rekordszámú néző. Szinte már nem is volt szabad hely tegnap a fertőszentmiklósi repülőtéren, ahol immáron ötödször rendezték meg a gyorsulási versenyt. A látogatókat, családokat nem csupán a lóerők versenye várta, hanem volt gokart- és quad-, valamint sétarepülési lehetőség is. A fanatikusok pedig a hang- és motorerőmérésen tesztelhették járműveiket. A hangzavar pedig már velejárója az ilyesfajta versenyeknek.



– Az elején még baráti gyorsulási versenynek indult, de idővel mind rangosabb rendezvénnyé nőtte ki magát a sorozat – fogalmazott a helyszínen a Kisalföld megkeresésére Kiss Tibor főszervező. – Egyre többen jönnek ki a futamokra, a motorosok és az autósok pedig mind felkészültebbek. A jövőre nézve is tartogatunk meglepetéseket, ilyen lesz például az éjszakai gyorsulás. Ekkor közel egy kilométer hosszan lesz kivilágítva a pálya.


A csornai Káldy Péter öt éve foglalkozik komolyabban a gyorsulással. Két autóval is eljött Fertőszentmiklósra. Igaz, az egyik műszaki hiba miatt nem indulhatott.

– Az Egyesült Államokban gyártott autóm a kategóriájában az egyik leggyorsabb – mondta el Káldy Péter. – Nem kell tíz másodperc és meg is teszi a négyszáz méteres távot. Ez idő alatt nyolc liter benzint fogyaszt el. Az 1300 lóerős jármű végsebessége 260 kilométer per óra. Azt látom, ez a fajta technikai sport hazánkban is mind népszerűbb és egyre nagyobb közönséget is vonz.

Hasonlóan tapasztaltnak mondható a fertőszentmiklósi West Horses Team elnöke, versenyzője, Városi József.

– Különleges motorokat építünk a gyorsulási versenyekre, ezek a gépek az utcai forgalomban nem vehetnek részt – folytatta a király kategóriában, azaz az 1000 köbcentiméteresek között induló motoros. – Az indulók egyre felkészültebbek, tapasztaltabbak. Az időkülönbségek is minimálisabbak, ez pedig a verseny komolyságát is jelenti.
Több mint 250 induló vett részt a tegnapi gyorsulási szezon nyitófordulóján.
Fotó: Magasi

Olvasóink írták

22 hozzászólás
12
  • 22. hori081 2008. május 02. 17:21
    „üdv.

    Nagyon sok versenyző és rengeteg néző.
    A döntők nem voltak rosszak, sőt jók, bár a kategória besorolást nekem nem így küldték el, amit úgy gondolok hogy elég szemét dolog, még szerencse hogy nem készültem semmivel.
    a speaker egy vicc, nem ide való, fogalma sincsen a gyorsulásról és ha nincsen a versenyen kijelző, honnen tudja meg a néző az időeredményeket?
    jó lenne egy olyan speaker aki használja a mikrofont és nem csak a kordonnal van megveszve, ami különben nincsen.
    Jó lenne ha a szervezők a rengeteg sok haszonból bérelnének rendes kordonokat amiket nem lehet átlépni elszabni és ilyen amatőr hibákat hogy nincsen idő kijelző a nézők fele elkerülni.
    Sok sikert kivánok a továbbiakhoz.”
  • 21. miracle 2008. április 29. 10:42
    „Reggin
    "Amíg nem csinálnak balesetet, had csinálják"
    Gratulálok , egészséges szemlélet. KRESZ lesz.rva, had csinálják.
    Nem tudom, mit szólnál, ha valaki légpuskával lövöldözne a környékedre, amíg nem talál el, had csinálja, ha élvezi.”
  • 20. családanya 2008. április 29. 09:05
    „Sziasztok!
    3 gyermek anyukája vagyok és én is ott voltam a versenyen ami nagyon klassz volt.
    gehun nem mondod hogy valaha ültél motoron és vannak motoros ismerőseid?-ezt én nem hiszem el.Szerintem hozzád csak kerékpáros vendégek mehetnek mert ha motorosok mennének a gyerekeid a kert végébe szaladnának félelmükbe, de nem a motoroktól félnek hanem a haragodtól.Minden egészséges ember megcsodál egy szép autót vagy motort.Addig kell örülni amig hallod a motorok zaját mert az jelent valamit-több dolgot is.A 85-ön mindent lehet csinálni csak nem száguldozni, mert annyira rosszak a viszonyok, az-az ami az országunkat tükrözi.
    lazits mert én ugy látom kimerültél már a munkába, na az ilyen rendezvények pont erre valók.Én örülnék ha itt a mi városunk környékét lepnék el a motorosok.
    Ja és még valamit ami igazán fontos a szuper járgányok nem lábon érkeznek erre a rendezvényre annak azt hiszem a hangját te nem hallhattad.”
  • 19. Reggin 2008. április 28. 23:06
    „80%-ot akartam írni”
  • 18. Reggin 2008. április 28. 23:04
    „Mér kell mindig baszogatni a motorosokat van yó pár ismerősőöm akik motoroznak normális . Bár tény néha kijönnek vandálkodni az utakra itt Mosonmagyaróváron vagy 15 -ös autoutra de mi van akkor ha yó ez igy nekik amig nem csinálnak balesett adig had csinálják. Mindenki volt fiatal általában az idősebb korosztálynak/nyugidjasoknak/ ezzel nem akarok álatalánositani de az esteke 805 ba ök vannak felháborodva minden szaron pedig ök is voltak fiatalok . Béke”
  • 17. :) 2008. április 28. 22:03
    „Autósok között több a mafla, kicsit járj utána hány balesetet okoznak a motorosok, hányat az autósok. Aztán utána mondj véleményt.

    Apuka, gyerekeid büszkék lehetnek rád, hogy ilyen "szépen" beszélsz.”
  • 16. miracle 2008. április 28. 20:41
    „Elég sokan osztják itt az észt, bár nem láttak az egészből semmit. A motorosok jó része (mondjuk fele) húzta rendesen a gázt a faluban is, bámultatta magát feltűnési viszketegségében. Akárhogy nézzük, az tagadhatatlan, hogy arányaiban a motorosok között van a legtöbb, aki nem bír normálisan vezetni. Van a 85-ösön ott egy lámpás kereszteződés. Na, ha ott aznap mértek volna pár millát lehetett volna kaszálni. Annak ellenére, hogy 2 km-rel odébb ellenőrzött körülmények között lehetett száguldozni, neki ott kellett 90-nel, záróvonalon áthúzni. Na az ilyen barmokat miért kell védeni?”
  • 15. Hajni** 2008. április 28. 17:08
    „Most már az is baj,ha ott próbálják a lóerőket,ahol az megengedett? Nem értem az embereket.....Ennyi fásult,unott ,minden miatt felháborodó,konzervativ ,borulátó , mások felett csak ítélkezni tudó hozzászóló ami itt van. ... Nevetséges!”
  • 14. drnő 2008. április 28. 15:02
    „Tisztelt motorosokat utálok.
    Csak egyszer ülnél egy jó verdán egy klass motoros mögött utána nem volna ekkora a szád.probáld ki ha mered utána irogas sületlenségeket.Autózom napi szinten vannak nagyon gyökér motorosok de vannak kulturáltak is és csak azért mert te autozol ŐT még leis kell szorítanod az utról ha meg jön szembe nem halsz bele ha egy kicsit arréb viszed a kocsidat,hogy elférjen de azért nem kell a reketyésbe mened mert megijedtél töle.Kivánom minden negativnak,hogy a gyerekét csapja meg jól a benzin gőz és apának mocit keljen venni neki.Sajnos nálunk is a középső lány ilyen 13 éves és imád motorozni.”
  • 13. pedró 2008. április 28. 12:31
    „Tisztelt negatív hozzászólók!
    Nagyon nem értem, hogy jelen hozzászólásoknál miért csak a motorosokat pocskondiázzátok, hisz autósok is járnak a versenyre. Autóval is ugyanott mennek....
    És ne mondja nekem senki, hogy az autósok között nincs egy álmokfutó sem, aki lakott területen száguldozik!!!”
  • 12. NoBo 2008. április 28. 10:15
    „Két dolog miatt motorozom egyre kevesebbet kis hazánk útjain:
    1. a tényleg idióta és fa*z módon vezetőktől (főleg autós, de persze motoros is akad)
    2. az olyan idióta hozzászólók miatt, akik képesek mindenkit egy kalap alá venni, és ezt a buta mentalitást még a közutakon is képviselik (leszorítgatás, motoros seggébe haladás stb.)

    Akit meg még egy kiépített pályán rendezett verseny is zavar, az költözzön le az alföld közepére.... Bár ott meg majd a birkák fogják zavarni....”
  • 11. okidli_b 2008. április 28. 09:23
    „Ti Olyan KUKÁK vagytok! Örüljetek annak, hogy van egy ilyen verseny, itt kiélhetik magukat a motorosok! Természetesen vannak akik a közutakon is száguldoznak de nem lehet álltalánosítani, mert ha igen akkor folytathatjuk az örült autósokkal, a 20 órát folyamatosan vezető kamionossal, és a részeg biciklis papával, aki cikk-cakk-ban megy hazafelé a kocsmából!
    Mindenki nézzen magában, ebben az országban, mindenki mindenféle apró szaron fel van háborodva, miért harangoznak, miért ugat a szomszéd kutyája, miért nyávog a macska, miért cicncog az egér, miért éjszaka szállítják el a szemetet, ha nappal szállítják, miért tartja fenn a forgalmat, miért kiabálnak a gyerekek a játszótéren, miért zöld a fű és miért kék az ég!
    HA NYUSZIKÁNAK VAN SAPKÁJA AZ A BAJ, HA NINCS AZ A BAJ!
    Én reggel beveszem a leszarom tablettát, és nem foglalkozom ilyen dolgokkal!
    Gondolom most sokan azt kérdezitek mi van ha engem, vagy a családtagjaimat üti el egy motoros( autós, kamionos). Természetesen én is fel lennék haborodva, el lennék keseregve, DE ami meg van írva, azt úgysem lehet kikerülni! Örülök az életnek, örülök annak, hogy aki ide elmegy az legalább addig nem drozozik.....stb Ja és nagyon hiányzik a MEGBOCSÁTÁS! mindenki csak puffog, és mit ér el vele semmit! Fel vagytok háborodva, hogy motoroznak, hát motorozzanak,.... mert havonta 1 alkalommal netalántán kettő alkalommal megrendezik a gyorsulást Fertőszentmiklóson... ez zavar benneteket????!!!!!

    Ajánlom, hogy akiknek ilyen problémájuk van azok elöbb saját magukban rakjanak rendet! Mindenki nézzen magában!

    Ja és tudom, hogy sokan most a falra fognak mászni de akkori is...SZÉP NAPOT! :D”
  • 10. péterbalázs 2008. április 27. 23:52
    „"azok ellen vagyok, akik a versenyeken kívűl is versenyt rendeznek az utakon."
    Mégegyszer, hogy Te is megértsd: A CIKK AZOKRÓL SZÓL, AKIK SZABÁLYOS KERETEK KÖZT, KIJELÖLT PÁLYÁN VERSENYEZNEK.

    Mi köze van annak, amit ideírsz?
    Szóljál a jegyzőnek vagy a polg.mesternek, ha bajod van!
    A településed hírneve pedig függ tőle. Van még valami Fsztm-en, amire 2000 ember jön el, akár Debrecenből, Szegeről, Grazból vagy Bécsből?
    Na...

    Akkor sok sikert a hülyék kiűzéséhez a községedben.
    Biztos sok hülye nem húzza neki, hogy beírtad a sérelmeid! Gratula.”
  • 9. gehun 2008. április 27. 22:27
    „Nagyon bescülöm az értelmes motorosokat (sok jó barátom is van közöttük). Mégegyszer lassan: a belterületen száguldozó balf.-ok ellen vagyok. Ha tényleg jó fejek lennétek, ti is inkább ezek ellen kűzdenétek, ahelyett, hogy azokra rontanátok, akik csak nyugalmat és biztonságot akarnak. A településem hírneve és fejlődése biztosan nem ezektől a félresikerült figuráktól függ.
    Nem a verseny ellen vagyok! Mégegyszer, ezt is lassan: azok ellen vagyok, akik a versenyeken kívűl is versenyt rendeznek az utakon.
    Ja, és még valami. Fiatalabb koromban én is sokat motoroztam. Nagyon klassz dolog, ha az ember normálisan űzi. Fogalmad sincs a dolgokról, moto, ha irigynek tartasz. Tartsátok be a szabályokat a lakott területen legalább nagyjából, ne bőgessétek a masinátokat a házak között, és havarok vagyunk.
    Ha ebből sem értettétek, mit akarok mondani, már nem is fogjátok...”
  • 8. péterbalázs 2008. április 27. 21:47
    „Szerintem ne üljetek kocsiba, mert lehet nektek hajt egy részeg vagy egy mazsola. Vagy rátok zuhan egy repülő vagy kiugrik egy barna medve. Mindenben lehet találni hibát, találtatok. Gratula!

    Egy a lényeg! Attól, hogy Te most fsztm-iként ide beírtál a saját településed hírneve ellen vagy és nem a randalírozók ellen.

    Ha nem lenne a verseny, akkor is száguldozik a hülyegyerek. Ezért mondtam korábban is, hogy panaszodat ne ide...”
  • 7. HORVÁTH JOZSEF 2008. április 27. 21:21
    „ÉN MEGÉRTEM AZT HOGY JOBB HA EGY REPTÉREN VERSENYEZNEK A BENZIN FÜGGŐK CSAK AZ ELÖBB VOLT A TÉVÉBE AZ A MOTOROS SRÁC AKI ÖSSZEÜTKÖZÖTT EGY MÁSIK MOTOROSSAL ÉS ÉN IGAZÁBOL ARRA GONDOLTAM MI LETT VOLNA AKKOR HA A 2 GYEREKEM ÉS A TERHES FELESÉGEM ÜL ABBA A KOCSIBA AMIVEL TESZEM AZT EGY MOTOROS VAGY EGY ILYEN FELELÖTLEN "TUNING TALICSKA BESZÁLL A KOCSIMBA LEHET EZ ÉRINTETT MEG ÉS AMIATT VAGYOK BOSZUS ÉN NEM AKAROK MINDENKIT EGY KALAP ALÁ VENNI DE IGEN MA IS EGY FASZ MOTOROS HÁTULROL MAJDNEM BELÉM SZABOTT PERSZE OTT VIRITOTT A FEHÉR FOGA A KÖVETKEZŐ LÁMPÁNÁL PERSZE Ő1ES FEL 1KERÉKRE ÉS HAJCS JA ÉS HOZZÁTESZEM BÜDÖS LABANC VOLT”
  • 6. moto 2008. április 27. 21:10
    „gehun!Szemét vagy te!Ráadásul rossz indulatú ,és irigy mert neked ez a tehetség nem adatott meg !Mitszólnál ha minden éjjel arra ébredsz .hogy indulnak a kamionok és vonyitanak a kutyák ,nappal a sok traktor,kukás autók .stb.Ha felnőnek a gyerekeid melyiket válasszák hobbinak.alkohol ,drog ?Az jobblenne?”
  • 5. péterbalázs 2008. április 27. 20:58
    „Máris sokat tettél (az általam is utált) "utcai harcosok" ellen... (vagy legalábbis érezd úgy, ha Neked jobb tőle)
    A versenyzők kb 90%-a nem is környékbeli, de hát honnan is tudhatnád, amikor kitaláltad már az elméleted hozzá, aztán most fikázol :)”
  • 4. HORVÁTH JOZSEF 2008. április 27. 20:57
    „JA ÉS AMUGY KURVA DRÁGA IS MINDEN ÉS IGAZA VAN AZ APÁNAK SZARNAK RÁ HOGY EZZEL MÁS EMBERT ESETLEG ZAVARNAK VELE ÉS TÉNYLEG VERSENY PÁLYÁNAK HASZNÁLJÁK A 85 ÖS FÖUTAT EZT SAJÁT TAPASZTALATBOL MONDOM A GAGYI SZARTALICSKÁJUKKAL UGY HAJTANAK HOGY EZZEL VESZÉLYEZTETIK A KÖZBIZTONSÁGOT ÉS AZ ÉN CSALÁDOMAT IS”
  • 3. gehun 2008. április 27. 20:54
    „A versenyzők azok, akik a környéket is versenypályának használják. Tudod, te kis hülye, te vagy épp az okoska, akinek habzik a szája. Ha nem az lennél, most befogtad volna, mert jól tudod, hogy bűzlesz. A véleményem ott mondom el, ahol nekem tetszik, nem ott ahol te engedélyt adsz rá. Ezzel számomra a téma le is van zárva. Lököttekkel nem vitatkozom és a személyes sértegetéseid nem a témához tartoznak. Nem neked írtam, ha nem vetted volna észre, hanem általánosságban, és hidd el, vannak olyanok is, akik nem a te véleményeden vannak. Ha neked ezzel bajod van, hát csak tessék, pukkadj meg.”
22 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vitorlát bontottak és tavat koszorúztak a Fertőn

Fertő-tó - A hagyományokhoz híven, a tó megkoszorúzásával, a Himnusz eléneklésével,… Tovább olvasom