Kisalföld logö

2017. 06. 24. szombat - Iván 18°C | 33°C Még több cikk.

Első önálló estjére készült a tánctagozat

Pálmaffy Barbara rúdtáncvilágbajnok is szerepel Demcsák Ottó Csillagok szárnyán című táncfantáziájában, amelynek zártkörű előbemutatóját vasárnap tartják a Petőfi Színházban. A művel a következő évadban találkozhat a nagyközönség.

A Csillagok szárnyán című táncfantázia előadásával lesz az első önálló bemutatkozása a Petőfi Színház Demcsák Ottó vezette, egy éve alakult tánctagozatának. A Harangozó-díjas koreográfus a Győri Balett egyik alapító tagja, vendégtanárként dolgozott a győri Széchenyi-egyetemen és az elefántcsontparti Abidjani Művészeti Intézetben is.

A Csillagok szárnyán című táncfantáziájáról elmondta: ősidők óta foglalkoztatja az embert, hogy a kicsi és a nagy rendszerek hogyan viszonyulnak egymáshoz; az egyén a családhoz, a család a törzshöz és a társadalomhoz. Ezek a rendszerek az embert magasabb gondolati és érzelmi síkokra emelték, és ebben életünk alapja, a csillagokhoz, illetve az univerzumhoz való viszonyulásunk meghatározó jelleggel bírt.

„Táncművemben azokat a csillagképeket szeretném megjeleníteni a mozgás nyelvezetével, amelyek közvetlenül a földi létünket befolyásolják. Kerete ez a látványvilág egy ősi emberi közösség hétköznapjainak és ünnepeinek" – emelte ki a koreográfus.

A történet a csillagvallás papnőjéről szól, aki spirituális küldetését alázattal és önfeláldozással, „ég és föld között" a közösség érdekében végzi. Ezt a szerepet a rúdtáncos világbajnoknő, a budapesti Pálmaffy Barbara táncolja. Olyanra még nem volt példa Európában, hogy modern táncelemeket és balettet felvonultató táncszínházi előadáson „poledance", azaz rúdtánc stílusban táncoló művész is fellépjen.

– Táncművészeti főiskolát végeztem, s fiam születését követően, 2010-ben kezdtem el rúdtáncolni – nyilatkozta a Kisalföldnek Pálmaffy Barbara. – A 2011-es budapesti és a 2012-es zürichi világbajnokságon duókategóriában sikerült a legjobbnak lennünk. Korábban tagja voltam az ExperiDance csapatának, s a Közép-Európa Táncszínházban is felléptem. Demcsák Ottóval ez az első közös munkám. Inspiráló volt vele és a csapattal dolgozni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Forgalomelterelés a soproni határátkelőhelyen

Az osztrák oldalon végzett építési munkálatok miatt várhatóan egy hétig elterelik a forgalmat a… Tovább olvasom