Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Előadótér, múzeum, sétaösvény a Barlangszínházban - fotók

A tervek szerint augusztusban írják alá a fertőrákosi Barlangszínház felújításának kivitelezői szerződését. Ha elkészül, régiós kulturális központ lesz a településen.

Sajtóbejáráson ismertették hétfőn, a fertőrákosi Barlangszínház felújításának főbb elemeit. Fodor Tamás, Sopron polgármestere előljáróban leszögezte: a kőfejtő felújítása túl mutat mind a település, mind Sopron határain.

Egy regionális kulturális központ jöhet itt létre. Ahol találkozik a művészet az ismeretterjesztéssel, az évszázados múlt, a legkorszerűbb technikával.

– Már rómaiak alatt is működött a kőfejtő, de Sopron és Bécs impozáns épületeihez is innen vitték a nyersanyagot – mondta a polgármester. – A tervezett múzeumban az érdeklődő megtudhatja, hogy miként bányászta az ember a követ, miként azt is, hogy egykoron milyen növények és állatok éltek itt. Bemutaják az emberi és a természeti "kéznyomot".

Ilyen most a fertőrákosi Barlangszínház. Fotó: Magasi


A kőfejtő belsejében további változások is lesznek. A jelenlegi 750 férőhelyes nézőteret megnövelik, és fűthetők lesznek a székek. A színpad alatt összesen egy 1000 négyzetméteres kiszolgáló helyiséget építenek ki a fellépő művészek számára. A kőfejtő feletti részben pedig egy tematikus másfél méter széles sétaösvényt alakítanak ki, úgy hogy közben kiátóhelyeket is létrehoznak.

Így szabad szemmel messze belátható lesz a Fertő táj. Gondoltak az autókkal érkezőkre is, ugyanis külön parkoló is lesz.

– A tervek szerint a kivitelezői szerződést augusztusban írjuk alá – folytatta Fodor Tamás. – Ezt követően kezdődhet el a munka látványos része. A kormány plusz – négyszázmillió forintos – támogatásnak köszönhetően mintegy kétmilliárd forint áll rendelkezésre. Sopron ehhez 330 millió forint önrésszel járul hozzá.

Portálunk megtudta: a kivitelezés megkezdése után tizennégy hónap áll a beruházás befejezésre.

Így, ha minden jól megy, akkor jövő év októberében lehet a hivatalos átadás. Arra már meg is van a terv, hogy az avatón a Soproni Petőfi Színház milyen műsorral lép fel.

– Úgy gondoljuk, a Páneurópai Piknik huszonötödik évfordulója előtt is méltó emléket állít a Végtelen Európa című darab – közölte Pataki András, színházigazgató. – A művet a tánckar adja majd elő. A projektben vállaltuk, hogy a korábbi, nyárra összepontosító évadot kitoljuk. Így tavasztól őszig bezárólag lesznek előadások. Nagy vállalásunk, de megcsináljuk, hogy megkeressük az összes Kárpát medencei iskolát. Így a májusi, szeptemberi osztálykirándulások idején külön diák darabokat is színpadra állítunk.

Baltigh Márta, Ferőrákos polgármestere egyetéretett azzal, hogy a településen régiós, és nemzetközi szintű kulturális központ jöhet létre, ahol olyan részek is megnyílnak a nagyközönség előtt, amelyek korábban elzártak voltak. "Ilyen kőfejtője, mint ami nekünk van, Európa szerte is ritkaság" – fogalmazott.

Az egykori Barlangszínházból kifele jövet Fodor Tamás egy újabb, a mostani projekten felüli elképzelésről is beszámolt. A kőfejtő külső terében, a katlannak nevezett részben igény esetén egy szabadtéri játszóhelyet alakítanának ki.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fertőszentmiklósról a Hungaroringre

A versenyautók látványa, a pilóták kedvessége maradandó élményt nyújtottak. Tovább olvasom