Kisalföld logö

2017. 10. 20. péntek - Vendel 8°C | 20°C Még több cikk.

Elkészült Balf új rendezési terve

Elkészült a balfi városrész szabályozási tervének vitaanyaga. A megyei tervtanács jóváhagyása után azonban még számos fórumon ismertetik, hogy mindenki kifejthesse véleményét.
Balf jelenlegi szabályozási terve 1998 óta érvényes. Az építési előírások megváltozása és a helyi igények azonban szükségessé teszik módosítását. Az új tervek elkészültek, de egyelőre csak vitaanyag, az elkövetkező időszakban a balfiak is részletesen megismerhetik.

Építési telkeket alakítanak ki

– A mostani rendezési tervet elfogadta a megyei tervtanács – mondta Kuslits Tibor, Sopron főépítésze a helyszínen. – Elkészítésénél több tényezőt kellett figyelembe venni. Az egyik legfontosabb, hogy 2001-ben az UNESCO Világörökség Bizottsága felvette a Fertő-tájat – így Balfot is – a világörökségek listájára. A településrész legfontosabb intézményeinek gazdaságos működéséhez legalább 1500 fős népességre lenne szükség a jelenlegi, alig több mint ezerrel szemben. Ezért legalább 200 új lakóház építésével számolunk.

Balfon a lakóterület-fejlesztés több helyszínen valósulhat meg. A gyógyfürdő mellett már elkészült egy lakópark terve. Ez a rész a település legmagasabb pontja. A tervezett építési módot a gyógyfürdő folytatásaként elfogadhatónak találta a tervtanács. A közelében lévő – jelenleg magántulajdonú ingatlanok – beépítését a táj- és tájképvédelem, a kulturális örökségként védett katolikus templom védelme határozza meg. Itt mintegy 30 telek alakítható ki.

Természetes határ

– A  balfi és kópházi út kereszteződésénél a belterületi ingatlanok lakóterületként való felhasználását a vitaanyag nem javasolja, táj- és kilátásvédelmi okokra hivatkozva – folytatta Kuslits Tibor. – Valóban innen a legszebb a kilátás a tájra, ezért itt idegenforgalmi jellegű – például kilátó, kerékpáros pihenő – intézményterület alakítható ki. Lakossági kérésként vetődött fel a Fő utca folytatásában – Fertőrákos felé – a fejlesztés lehetősége. Ezt azonban nem javasoljuk, mert a hosszú és keskeny utca további nyújtása nem indokolt. A volt határőrlaktanya és a vele szembeni rész – ahová az új, mindenki által látogatható ásványvizes kútházat tervezik – közcélú hasznosítása természetes határát adja a település északi  terjeszkedésének.

A főépítész szerint a mostani tervezet hosszú távon határozhatja meg a balfiak életét, védelmet nyújtva építészeti és táji értékeinek, ugyanakkor utat nyit a fejlődésnek, amelynek középpontjában az országos hírű gyógyfürdő állhat.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nincs megegyezés a kártérítésről

Szakértők bevonását tervezik annak megállapítására, hogy mennyi kártérítést kell fizetniük a Fertő… Tovább olvasom