Kisalföld logö

2017. 06. 27. kedd - László 20°C | 30°C Még több cikk.

Elindítják a Nők Akadémiáját

Sopronban még ebben a hónapban megkezdi működését a Nők Akadémiája. A szervezők a lányok, asszonyok önbizalmának és önelfogadásának megerősítését tűzték ki célul.
– Véleményünk szerint a nők nehéz helyzetben vannak: meg kell felelniük munkahelyük elvárásainak, egyúttal jó anyának, feleségnek kell lenniük, akik példásan gondját viselik családjuknak – kezdte a Nők Akadémiája soproni útnak indítója és főszervezője, Elekné Márkus Barbara. – A kihívások teljesítése és a megfelelési kényszer közben talán észre sem veszik, hogy olykor sérül az önbizalom, önelfogadási hiánnyal küzdenek, vagy épp a hétköznapok gondjainak sora szakad a nyakukba.

Gondoljunk csak a szülés utáni testalkat megváltozására, amelyet többnyire elégedetlenséggel kénytelenek elviselni a nők, vagy a munkahelyi feszültségre: ha beteg a gyerek, kiesik a munkából, ezt vajon meddig tűrik a főnökök? Nos, a Nők Akadémiája – tanácsadók, pszichológusok, mozgásterapeuták és a TIT Sopron közreműködésével – ebben a hónapban megkezdi működését. Azokon segítene, akik szeretnék felfedezni a nőiesség testi-lelki összhangját, a hétköznapokban betöltött pozitív szerepét. Megtanítjuk kezelni a helyzeteket, legyen az nőgyó-
gyászati vagy párkapcsolati probléma, hogy ne a külső legyen az elsődleges, hanem a személyiségből kiáradó belső érték, amely önmagában is széppé teszi a nőt. A Nők Akadémiájával kapcsolatban az Ady Endre út 101-ben érdeklődhetnek az érintettek hétközna-
pokon 9–17 óráig.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Patrícia: ''Volt tartás a csapatban''

Címvédőként érkezett Ausztráliába a magyar női vízilabda-válogatott. Az elvárás nem volt kisebb, mint megőrizni az aranyérmet. Vagy legalábbis bejutni a legjobb négy közé. Ez utóbbi sikerült is. A válogatott a hét elején érkezett haza, a tizenhárom fős keret tagja volt a soproni Horváth Patrícia. A kapus húsvétra hazalátogat. Tovább olvasom