Kisalföld logö

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 13°C Még több cikk.

Elhunyt Korán Jenő, a Prakker zenekar zongoristája

Jenci, ahogy barátai hívták, 1952-ben született, a zenekar megalakulása után nem sokkal csatlakozott a Prakkerhez, egészen napjainkig billentyűzött és énekelt is.

Korán Jenő, a Prakker zenekar zongoristája elhunyt június 28-án. Jenci, ahogy barátai hívták, 1952-ben született, a zenekar megalakulása (1969) után nem sokkal csatlakozott a Prakkerhez, egészen napjainkig ő játszott a billentyűs hangszereken és énekelt is. Magasan képzett zenészként ő volt a zenekar füle, kivételesen kifinomult hallása mindig biztos pontot jelentett.

Korán Jenő
Korán Jenő


Gyakran mondogatta: „A Prakker nem csak egy zenekar, hanem baráti társaság is!"

Egészségi állapota ellenére az elmúlt hetekben szokásos lelkesedésével vett részt próbáinkon, de fellépni a betegsége miatt már nem tudott velünk a VOLT fesztiválon. A koncerten lelkünkben velünk volt, örökre Prakker tag marad - írta rövid megemlékezésében a Prakker zenekar.

A soproni Szent Mihály temetőben július 6-án, pénteken 14 órakor vesznek végső búcsút a zenésztől.

Olvasóink írták

  • 3. LAZA 2012. július 03. 14:10
    „Döbbenet!
    Mindig tudtuk,hogy a látása az nem a legjobb,ám,hogy a hallásával a JóIsten vastagon kárpótolta az nyilvánvaló volt minden zenerajongó számára akik ismerték Őt.
    Márpedig ilyenek nagyon sokan voltunk.
    Igazi barát igazi osztálytárs volt.Rengeteg időt töltöttünk együtt az egykori zárgyári kultúrházban ahol édesapja volt az igazgató.Ott vezetett bele engemet a bot fűlüt az igazi zenébe.Rég mambó magnóján tekergette a jobbnál jobb zenéket tartalmazó szalagjait.Aztán ha jó kedve támadt akkor leült a zongorához és játszott,de hogyan?
    Aztán jöttek a munkás évek év tizedek sokszor hónapokig nem találkoztunk. Ám elég volt egy falusi bucsu vagy egy egy vendéglői kiruccanás részemről,hogy újra lássam halljam a muzsikáját.
    Két éve ilyentájt volt a negyvenévesünk.A lakásán kötöttünk amelyben minden a zenére emlékeztetett.
    Órákon keresztül másolta nekem a Prakker felvételeket.
    Amikor elment a LÖki átvette a munkája nagy részét.
    Mindig valami ügyet intézett amikor találkoztunk.Ez volt az élete.
    Az,hogy beteg lenne?Lehetne?Elképzelhetetlen volt számomra.
    Drága Jenő Barátom az Ég legyen veled!
    Isten nyugosztaljon! Mindörökké!”
  • 2. kissferencné 2012. július 02. 22:23
    „Nyugodjék békében”
  • 1. Sonnenschein_Manó 2012. július 02. 17:15
    „RIP”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A tűzhelyen felejtették az ételt Sopronban

A tűzoltókat szombaton este riasztották a Balfi utcából. Tovább olvasom