Kisalföld logö

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 25°C Még több cikk.

Elhanyagolt sírokat tettek rendbe Sopronban

Felekezetre tekintet nélkül teszik rendbe a soproni temetők elhanyagolt sírjait önkéntesek.

A civil kezdeményezés dr. Varga Máriához kötődik, aki a héten társaival a zsidó temetőben dolgozott.

– Két évvel ezelőtt az egyik sírkertben találkoztam Hanzséros Ágnessel, a városháza azóta nyugdíjba vonult főtanácsosával – mesélte Mária.

– Őrá bízták azt a nemes feladatot, hogy kutassa fel azon neves soproni személyiségek sírjait, amelyek leszármazottak nélkül gondozatlanná váltak. Ekkor jutott eszembe, hogy civilek összefogását kezdeményezzem a temetők gondozására, hiszen együtt, közösen Sopronért mindig többre juthatunk, mint külön-külön.

Önkéntesek a zsidó temetőben: Cséry Samuné, dr. Varga Mária, Sándor Péter és Arora András a borostyánokat szedte le a sírkövekről.
Önkéntesek a zsidó temetőben: Cséry Samuné, dr. Varga Mária, Sándor Péter és Arora András a borostyánokat szedte le a sírkövekről.


- Segítségemre volt ebben Horváth Sándor, a Virágos Sopronért programsorozat lelke, az ő rendezvényein kértem a helyiek segítségét. Volt, hogy hatan, volt, amikor tizenöten ténykedtünk a sírok körül. Egyik akciónk során például harminc zsák zöldhulladékot takarítottunk össze. Tavaly az evangélikus és a Szent Mihály-temetőben, idén – e sírkertek mellett – a zsidó temetőben is törődtünk a sírokkal – részletezte dr. Varga Mária.

Az önkéntes munkában részt vett Cséry Samuné is. – Jó szívvel csatlakoztam a mostani akcióhoz – mondta.

– Legutóbb közel tíz éve, a hasonló spontán kezdeményezésben férjemmel és lányommal gondoztunk zsidó sírokat. Ezúttal unokám, Arora András, a Szent Orsolya Gimnázium diákja jött velem, hogy segítse a közös munkát.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lezárt parkolók, kisebb forgalom?

Az egyeztetés hiányára panaszkodnak és a forgalom csökkenésétől tartanak a soproni Mátyás király utcai kereskedők. Tovább olvasom