Kisalföld logö

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 1°C | 12°C Még több cikk.

Elfogadták az idei költségvetést

Kétmillió forinttal keve- sebb pénzből gazdál- kodhat a tavalyihoz képest a csapodi önkormányzat idén.
Mindez a csütörtöki képviselő-testületi ülésen hangzott el, amelyen három napirendi pontot tárgyaltak meg.

Az idei második ülésen nagyrészt a költségekkel és gazdálkodással kapcsolatos ügyekről tárgyaltak a képviselők. A 2004-es 62 millió forinttal szemben idén várhatóan mintegy 60 millió forint bevétele lesz a csapodi önkormányzatnak. A megjelent képviselők egyhangúlag fogadták el a tavalyi költségvetés módosítását.

Bella János polgármester tájékoztatójából kiderült, 2004-ről mintegy 13 millió forint megtakarítást hozhatnak át. A pénzre szükség is lesz, ugyanis az óvoda és az iskola fenntartása összesen előreláthatólag 18 millió forintba kerül.

A második napirendi pont a 2005-ös költségvetés megtárgyalása és elfogadása volt. A képviselők a főbb számok megvitatása után – egyhangúlag – hat igennel szavaztak.

Az oktatási intézmények további sorsáról június 30-ig kell döntenie a képviselő-testületnek. A falu vezetése mintegy tízmillió forintot szán többek között az úthálózat fejlesztésére, a kábeltelevízió bevezetésére, a rendezési terv elkészítésére, valamint egy új buszmegálló megépítésére. Megtakarítást a kivitelezők megpályáztatásával, illetve pályázatokon való részvétellel remélnek.

Csapodon a szennyvízhálózat bevezetése jelenlegi árak szerint 210 millió forintba kerülne, ennek megvalósulására állami támogatás hiányában jelen pillanatban nincs esély.

A képviselők az ülés végén döntöttek a fertődi rendőrkapitányság, a fertődi zeneiskola, valamint a kapuvári nagycsaládosok egyesülete támogatásáról. A beérkezett szociális és egyéb juttatási kérelmeket zárt ülésen bírálták el.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szomorú hangulatú költségvetés

Az elmúlt évek legszomorúbb hangulatú költségvetésének nevezte az ideit Kóczán Zoltán, az SZDSZ frakcióvezetője. A baj oka, hogy a mostani és a korábbi ciklusokban sem vállalta fel az önkormányzat az intézményrendszer radikális átalakítását. Szerinte a mindenkori városvezetésnek jóval nagyobb önfegyelmet kellett volna tanúsítania a kiadások tervezésénél. Tovább olvasom