Kisalföld logö

2017. 04. 29. szombat - Péter 4°C | 13°C Még több cikk.

Élet kellene a Bástyagödörbe!

Sopron - A háború óta van Sopronnak Bástya tere, azaz közkeletűbb nevén Bástyagödre, de hiába áll a város legfrekventáltabb helyén a hangulatos kis tér, évek óta üres. Az önkormányzat vállalkozókat keres a hasznosítására, a kisalfold.hu pedig a fórumozók, kommentezők ötleteit várja.
Egykor házak álltak a mai Bástyagödör helyén, de a második világháborúban lebombázott épületek helyére éppen azért nem húztak újakat, mert a Várkerület így egy kellemes, hangulatos térrel egészült ki. Az ötvenes években piacozók színes kavalkádja töltötte be a várfal tövét, később kolbászsütő és borkimérés kapott itt helyet. Közkedvelt pihenőhely volt padokkal, napernyőkkel. A nyolcvanas években butiksort építettek a várkerületi házak mögé, néhány évig egymásnak adták a kilincset itt is az osztrák bevásárlóturisták – aztán csend lett. Próbálkoztak még vendéglátással, egy évben egyszer a civilek is igénybe veszik szabadtéri kiállításra, néha feltűnik egy-egy zenész is, de az a régi pezsgés csak nem akar visszatérni az ódon falak közé.
Pedig a Bástya tér üde színfoltja lehetne a belvárosnak.

Nincs a közvetlen közelében zajos és bűzös gépkocsiforgalom, a hangulat adott, infrastruktúra van, a város legforgalmasabb pontján fekszik. Mégsem lát benne fantáziát senki sem?

A Bástyagödör egykor
A Bástyagödör egykor

A Bástyagödör most. Az önkormányzat vállalkozókat keres a hasznosítására.
A Bástyagödör most. Az önkormányzat vállalkozókat keres a hasznosítására.

Az önkormányzat most pályázatot ír ki a területre. Olyan vállalkozót keresnek, aki funkciót talál a Bástyagödörnek, ahol soproni és vendég egyaránt jól érzi magát az év minden szakában. Nem könnyű eleget tenni a kitételeknek, merthogy sok van. Mindjárt itt az első feltétel, hogy egész éven át „működjön" a Bástyagödör. A fagyizók ezzel máris kiestek... Aztán egy-egy városi rendezvény számára – természetesen egyeztetés alapján – szabaddá kell tenni a területet. Bármi legyen is az ötlet, illeszkednie kell a műemléki környezethez. Ráadásul a szomszédban egy bank áll, úgyhogy a biztonsági feltételeknek is meg kell felelni. Valami látványosság kellene ide – sugallják a pályázat kiírói –, de mi?

Remélhetőleg születnek értékes ötletek és jó pályaművek, amelyeknek a megvalósítását a vállalkozónak kell majd állnia. A nyertesnek öt éven át lesz lehetősége tervei megvalósítására, féléves felmondási idővel, kártalanítási igény benyújtásának lehetősége nélkül. Az önkormányzathoz szeptember 10-ig lehet beadni a pályázatokat, a Kisalföld viszont már most várja az ötleteket online kiadásában.

Olvasóink írták

  • 12. Mágel Ágost 2008. június 13. 12:50
    „A közterületfoglalási díj csökkentése jelzés a vállalkozóknak, hogy a teraszok létesítését támogatja az önkormányzat.
    A létesítendő teraszról vázlatrajzot kell benyújtani a Városfejlesztési Bizottságnak.
    A bizottság az utóbbi időben több terasz létesítésére adott engedélyt. A terasz nem érintheti a kijelölt parkolót (fizetőt) és nem akadályozhatja a közlekedést.

    Ha van egy jó ötlete, kérem, szíveskedjen elmondani, vagy írásban megküldeni a nevemre. Évente közmeghallgatás van, hetente a városvezetők fogadóórát tartanak, vagy keresse meg az önkormányzati képviselőjét, amennyiben problémája, ötlete vagy jobbító szándékú véleménye van.”
  • 11. julius72 2008. június 13. 09:33
    „Építsenek kínai boltokot, plázákat a Bástyagödörbe, vagy ingyenes parkolót :-) Mindjárt lesz élet.”
  • 10. Hozzászóló 2008. június 12. 16:49
    „Kedves soproni lakos I.! Meglehetősen vicces, hogy minden témához kivág-beilleszt technológiával legyártod ugyanazt a hozzászólást. A szabadegyetemben (ha valóban ott voltál, akkor tudnod kell) éppen az volt az érdekes, hogy semmi köze a politikához, a városvezetéshez stb. Persze, hogy ezektől nem lesz egycsapásra más az élet, persze, hogy az ön-kormányzat (direkt írtam így) nem hasznosítja az ott elhangzottakat, de nehogy azt higgye bárki, hogy a szánalmas beírogatásaival majd többet elér. Az építőkockák pályázattal és az én álságosságommal kapcsolatban annyit, hogy senki nem mondta, hogy pályázz, de az előadások nyilvánosak voltak, csakúgy, mint a prezentációk és az eredményhirdetés. Azért egy dolognak Te is örülhetsz: "Boldogok a lelki szegények, mert...."”
  • 9. Unalmas 2008. június 12. 09:45
    „Soproni Lakos I.
    Én már rohadtul unlak, mindenhol csak a siránkozásod lehet olvasni. Ti is menj a ...-ba.”
  • 8. Soproni Lakos I. 2008. június 12. 08:15
    „Hozzászóló - 6.

    Akár hiszed, akár nem - a Városfejlesztési Szabadegyetem előadásait is meghallgattam - az építőkockák pályázaton sajnos már nem vehettem részt, mivel az egyetemi hallgatók számára lett kiírva ( ezért a kérdésed vele kapcsolatban meglehetősen álságos ).

    Részt vettem más konferenciákon is, s meg kell állapítanom az ott elhangzottak, s személyes tapasztalataim alapján, hogy:

    Sopron az egy "virágzó" város - akár hiszitek, akár nem!

    Itt még munkanélküliség sincs - legalább is a Polgármester úr ezt állította 2008. június 05-n egy gazdasági konferencián .

    Igaz közben 3 000 soproni legálisan, s mintegy 6 000 pedig illegálisan Ausztriába jár dolgozni - ahogy ez szintén az előbb említett konferencián elhagzott.

    Ez persze nem azért van, mert a városban nem találnának munkát, á dehogy, csak szeretnek naponta néhány órát ingázni, mert az olyan jó!

    Ebben a városban minden megy olajozottan - aha, igen! - a szakadék felé!

    VÉGRE A VÁROS ÉRDEKEIT IS NÉZNI KELLENE!

    EZ A VÁROS TOTÁLIS DEKONJUNKTÚRÁBA VAN!

    MOST SZŰNIK MEG A SOPILÉN - MILYEN IPAR MARAD, LESZ A VÁROSBAN, AMI AZ EMBEREKET FOGLALKOZTATNI TUDJA, HOGY EMBERHEZ MÉLTÓ ÉLETET TUDJANAK ÉLNI?

    HOLOTT EGY ÖNKORMÁNYZAT ALAPVETŐ FELADATA-HOGY AZ ÁLTALA VEZETETT, IRÁNYÍTOTT TELEPÜLÉS FEJLŐDÉSÉT SZOLGÁLJA, TEGYE LEHETŐVÉ ANNAK ÉRDEKÉBEN, HOGY AZ OTT ÉLŐK MINDEN SZEMPONTBÓL EMBERHEZ MÉLTÓ ÉLETET TUDJANAK ÉLNI!

    Természetesen egy-egy település lakói is részt vehetnek a település fejlesztésével kapcsolatos döntésekben - HA A TELEPÜLÉS VEZETÉSE EZT LEHETŐVÉ TESZI, HA KÍVÁNCSI AZ OTT LAKÓK VÉLEMÉNYÉRE.”
  • 7. mindigatutit 2008. június 11. 13:33
    „az hogy leviszik a közterületfoglalási díjat az nem azt jelenti,hogy nyithatok teraszt.amit én tenni tudok az az,hogy a saját házam utcám környékén rend van.az ilyen öszzejövünk (kerekasztal lovagjai) az olyan ,hogy mindenki elmonja mit kellene tenni aztán nem, történik semmi.miért? azért mert bármit megpróbálsz tenni falakba ütközöl.kérdem én,ha van egy nagyon jó ötletem kinek mondhatom el ,ki az aki meghallgat.a nagy büdös senki.mióta foglalkoznak azzal ,hogy mit akar a pógár”
  • 6. Hozzászóló 2008. június 11. 12:46
    „Az itt panaszkodók közül hányan vettek részt a területfejlesztési szabadegyetem előadásain, ami évek óta tart már? Ki vett részt ötletekkel vagy hallgatott meg előadást az építőkockák városfejlesztési pályázattal kapcsolatban? Hányan szoktak eljönni lakossági fórumra? Ezek mind nyilvánosak, mégse megy senki. A neten panaszkodni biztos sokkal jobb, az olyan magyar.
    Nem nyitják meg a várfalsétányt? Talán meg kellene győzni az évek óta tiltakozó lakókat. Nem enged az önkormányzat teraszt? Most vitték le a közterületfoglalási díjakat. Elégedetlenkedés és tájékozatlanság az bőven van. Ötletek és igény a megismerésre viszont egyáltalán nincs. Mindenki tegye fel magának a kérdést, hogy "Mit is tettem ÉN ezért a városért?" Nem állok az önkormányzat pártjára, de nagyon nem szeretem a semmittevő, okoskodó, szitokszórókat.”
  • 5. lé 2008. június 11. 11:35
    „Bástya gödörbe el tudnák képzelni szabad téri mozit ! vagy nyilvános nagykivetitős vászonnal eseleg szurkoloi sarkot város drukkolhat ! Közzösséget formáló tevékenységet a városba ! nincs semmi ...”
  • 4. HJK 2008. június 11. 11:27
    „ott az a gyönyörű várfalunk és el van dugva belvárosi házak hátsó kertjébe VAGY NYILVÁNOS WC-KÉNT MÜKÖDIK ! LÁMPÁT KAMERÁT ÉS NYISSÁK MEG EZZEL IS LEHETNE TÚRISTÁKNAK ÉLMÉNYT ADNI ! a FELFEDEZÉS ÉLMÉNYÉT ! AMI PÉNZBE MEGFIZETHETETTLEN ...

    MÁR MEGINT ÁLMODOK...”
  • 3. bástyagödör 2008. június 11. 10:44
    „- féléves felmondási idővel, kártalanítás nélkül.
    Ki az a hülye aki így belevág manapság”
  • 2. Étterem vezető 2008. június 11. 09:33
    „HA a városvezetés nem enged a vendéglátó vállakozó részére teraszokat létesíteni, akkor miről beszélünk? Fodor csak prédikál
    de semmit sem tesz az eredmény érdekében.”
  • 1. Soproni Lakos I. 2008. június 11. 08:40
    „ÉLET KELLENE!-NEM CSAK A BÁSTYAGÖDÖRBE, DE AZ EGÉSZ VÁROSBA IS!

    EZ A VÁROS TOTÁLIS DEKONJUNKTÚRÁBAN VAN!

    AZ ÖNKORMÁNYZAT KÉPTELEN ARRA, HOGY A VÁROS FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉSÉT BIZTOSÍTSA, S EZÁLTAL TEGYE LEHETŐVÉ AZ ITT LAKÓK SZÁMÁRA AZ EMBERHEZ MÉLTÓ ÉLETET.

    BÁR A POLGÁRMESTER ÚR SZERINT ITT NINCS SEMMI PROBLÉMA - MÉG MUNKANÉLKÜLISÉG SEM LÉTEZIK A VÁROSBAN!

    MÁR HOGY LÉTEZNE, AMIKOR AKI CSAK TEHETI AUSZTRIÁBA MEGY DOLGOZNI!

    HA NEM TÖRTÉNIK BELÁTHATÓ IDŐN BELÜL JELENTŐS VÁLTOZÁS A VÁROS GAZDASÁGI ÉLETÉBEN - AKKOR EZ A VÁROS "HALÁLRA ITÉLT"!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ügyvédek búcsúja a papírtól

Sopron - Július elsejétől kötelező lesz az elektronikus cégeljárás. A rendelkezés számos technikai… Tovább olvasom