Kisalföld logö

2018. 07. 21. szombat - Dániel, Daniella 17°C | 30°C Még több cikk.

Elárasztja az eső a bicikliútat és a telkeket

Sopron - Az Ágfalvára vezető bicikliút egy szakaszát s a mellette fekvő telkek némelyikét még tegnap is víz borította, noha most száraz az idő. Schmaler Tibor olvasónk jelezte a problémát, akinek szőlője, hétvégi háza és telke található a környéken, most a víz szorításában.
A helyszínen Bársony László, a soproni tűzoltóság főtörzsőrmestere, ügyeletes szolgálatparancsnok a Kisalföld kérdésére tegnap elmondta, délelőtt kapták a riasztást, s délután fél háromra végeztek a szivattyúzással. A tűzoltók a vasúti síneken túlra vezették a vizet, ami számukra is rejtély, hogy honnan fakad. A telektulajdonos Schmaler László kétségbeesett a tengernyi víz láttán.

– Rendszeresen elönti a víz a földünket esőzések után, különösen azóta, amióta a kerékpárutat megépítették. A gond az, hogy – bár szerintem a szabályok is előírják – vízelvezető árkot nem húztak a bicikliút mellé. A beruházás megkezdése előtt a vasúti átereszen elfolyhatott a csapadék, ám ezt is betömték. A júniusi esőket ez idáig lassan, de elnyelte a talaj, ám a múlt pénteki rengeteg csapadék már nem tudott beszivárogni az iszapos földbe.

Az Ágfalvára vezető bicikliút egy szakaszát s a mellette fekvő telkek némelyikét még tegnap is víz borította.
Az Ágfalvára vezető bicikliút egy szakaszát s a mellette fekvő telkek némelyikét még tegnap is víz borította.


Rohad a szőlő, a hétvégi ház áll a vízben, a biztosító pedig elemi kárnak minősítette az esetet, így nem fizet – summázta szomorúan a tényeket a telektulajdonos.

Olvasónk délután bosszúsan közölte, hogy miután a tűzoltók elszívták a kerékpárútról a vizet – mondván, hogy a balesetveszély elmúlt –, otthagyták a terepet a kertben lévő hatalmas vízzel.
Kuslics Balázs, a városháza sajtóreferense a Kisalföldnek elmondta, az elmúlt napok esőzései után sorra érkeztek az önkormányzathoz hasonló tartalmú lakossági bejelentések. A szakemberek folyamatosan egyeztetnek (Összefog a város a vízáradat ellen – Kisalföld, 2008. július 2.), a koncepció elkészült, s hamarosan megkezdik a munkát, amellyel megoldják a leginkább veszélyeztetett városrészeken a vízelvezetést.

Olvasóink írták

  • 4. Nagypapa 2008. július 07. 22:30
    „A fenti problémát - a bicikli-útnak még híre-hamva se volt - többször jeleztem az illetékeseknek, nevezetesen azt, hogy a vízgyűjtő elvezetését a vasúttal elzárták, az átereszt nem jól építették meg, illetve az oda- és átvezetést nem tartják karban.
    Tehát Tűzoltó úrak, igenis megvan, hogy a víz honnan fakad, csak nem szabad a vízfolyás útját megszüntetni.
    Jelenleg a legjobb és legegyszerűbb megoldás az lenne, ha a vízlevezető úttal szemben kiépítenék a vasúti ÁTERESZT!
    ha ez drága, akkor a b.út övárkát kell megépíteni, a meglévő vsúti átereszt pedig kitisztítani.
    "Ilyen egyszerű az egész" !!!”
  • 3. brrrr 2008. július 04. 15:58
    „Kedves Kisalföld !

    Elárulom hogy biciklis úttal kapcsolatos hozzászólásoknál már valaki felhívta rá a figyelmet csak akkor nem foglalkoztak vele !A bicajós út több helyen funkciónál ugy mint egy gát ! lásd kicsit előbre Ágfalvi lakópark. Jó lenne ha vége lenne annak hogy bicikis út alatt egy vékony aszfaltcsikot elfogadnak minden pénzt kisporólnak ! lásd Fertőparti bicajós utat !”
  • 2. miracle 2008. július 04. 13:26
    „Szegény Schmaler úr is egyszer Tibor, egyszer László...”
  • 1. Hozzászóló 2008. július 04. 08:49
    „Emlékeim szerint az utat még mindig rövid u-val írják. Szánalmas szinten tart a magyar emberek helyesírása és a helyes beszéd, de legalább egy újságíró megtanulhatná rendesen az anyanyelvét.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mégis van parlagfű a városban

Sopron - Parlagfű nő a Petőfi téren, s ez az ünnepi hetek és a VOLT-fesztivál ideje alatt, az… Tovább olvasom