Kisalföld logö

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -1°C | 9°C Még több cikk.

Elaludt vezetés közben - Árokba hajtott egy férfi Sopronnál

Az autó jobb első kereke kiszakadt és tetejére borult. A balesetben személyi sérülés nem történt.

A Soproni Rendőrkapitányság beosztottjai szerdán késő este külterületén, egy közúti közlekedési balesethez vonultak.

A baleset helyszínelők megállapították, hogy egy 29 éves fiatalember
Lancia típusú személygépkocsijával haladt Sopronkőhida felől Sopron
irányába, majd az úttestről a vízelvezető árokba lehaladt, ahol egy
földút beton hídpillérének ütközött.

A gépjármű jobb első kereke kiszakadt és tetejére borult. A balesetben
személyi sérülés nem történt. A rendőröknek a sofőr elmondta, hogy elaludt vezetés közben és emiatt vesztette el uralmát a kocsija felett.

A sofőr elmondta, hogy elaludt vezetés közben és emiatt vesztette el uralmát a kocsija felett
A sofőr elmondta, hogy elaludt vezetés közben és emiatt vesztette el uralmát a kocsija felett


A gépkocsivezetővel szemben ittasság gyanúja merült fel, ezért őt a
járőrök mintavételre előállították.

Az egyenruhások a 29 éves budapesti lakos vezetői engedélyét valamint a
gépkocsi forgalmi engedélyét is átvették és ellene büntetőeljárást
kezdeményeztek - közölte a rendőrség szerdán.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Múzeumok őszi fesztiválja -– Programok a Soproni Múzeumban

A foglalkozások nem iskolai előadások lesznek, hanem beszélgetések, amelyeken a diákok saját… Tovább olvasom