Kisalföld logö

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 8°C | 11°C Még több cikk.

Együtt az életért

Alapítása óta mintegy 25 millió forinttal támogatta a soproni, majd később már a lövői mentőállomást is az Együtt az Életért, Sopronért Mentőalapítvány. A héten újabb ajándékozásra gyűltek össze a hivatásos életmentők és azok, akik őket segítik.

Németh Péter vállalkozó az akkori mentődolgozókkal 1998- ban alapította az Együtt az Életért, Sopronért Mentőalapítványt, hogy segítse az életmentők munkáját. Azóta a támogatóknak köszönhetően 25 millió forint értékben gazdagította a soproni, később pedig már a lövői mentőállomást is.

Orvosi eszközök beszerzésére, továbbképzésekre, a munkakörülmények javítására, téli gumikra, munkaruhára is milliókat költöttek már, de az alapítvány fizeti például az állomás internet-előfizetését is. A héten újabb adománnyal érkeztek az alapítvány kuratóriumának tagjai.

Az életmentők és akik abban segítenek, hogy munkájukat még jobban, még gyorsabban és jó körülmények között végezhessék. Az alapítvány 1998 óta támogatja a mentés ügyét. Fotó: Magasi
Az életmentők és akik abban segítenek, hogy munkájukat még jobban, még gyorsabban és jó körülmények között végezhessék. Az alapítvány 1998 óta támogatja a mentés ügyét. Fotó: Magasi


– A lövői állomás légúti leszívókészüléket kap,valamint – a sopronival együtt – speciális égési kötszerekkel gazdagodik, valamint végtagrögzítőkkel. A soproni életmentők egy úgynevezett Ambu-babát kapnak, amin a mesterséges lélegeztetést és a szívmasszázst lehet gyakorolni, valamint sürgősségi táskát. Az alapítvány finanszírozta a soproni állomás pihenőszobáiba beszerelt légkondicionáló berendezést is – sorolta Lükő Péter mentőtiszt, az alapítvány titkára.

A mentők nevében a nyugat-dunántúli régió orvos igazgatója, dr. Lórántfy Mária és Fogarasi Zoltán, a megye vezető mentőtisztje mondott köszönetet. Szavaikból kiderült, a soproni alapítvány és a mentőszervezet közötti együttműködés országos kitekintésben is példaértékű.

Búcsú a vezetőtől
Dr. Lórántfy Mária regionális orvos igazgató az adományok átadását követően megköszönte dr. Erdélyi Miklós vezetői munkáját.

A soproni mentőállomást 2007 óta vezette a mentőorvos, aki közel húsz éve mentőzik, szeptember elsejétől azonban átadta a stafétabotot. 
 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elaludt vezetés közben - Árokba hajtott egy férfi Sopronnál

Az autó jobb első kereke kiszakadt és tetejére borult. A balesetben személyi sérülés nem történt. Tovább olvasom