Kisalföld logö

2017. 09. 27. szerda - Adalbert 12°C | 22°C Még több cikk.

Együtt a Fonogram és a VOLTfolió

Megújulva, izgalmas műsorral jelentkezik június 2-án Magyarország legnagyobb presztízsű zenei elismerése, a Fonogram - Magyar Zenei Díj gálája, a VOLTFolió díjátadóval karöltve.
Évek óta párhuzamosan futott egymás mellett a Fonogram és a VOLTfolió díjak átadása. Míg az előzőnél a zenei szakma veheti át évente ezt a jeles díjat, addig a VOLTfoló elismeréssel - a Fonogram inverzeként – a zenész szakma jutalmazza a róluk író, a kulturális, zenei téren kimagasló teljesítményt nyújó médiamunkásokat. A két, eddig is egymással szoros kapcsolatot ápoló szervező csapat idén úgy döntött, hogy közös platformra helyezik a két, egymást kiegészítő díjat és egyszererre, egy gála keretében hozzák nyilvánosságra a díjazottakat és adják át az elismeréseket.

A gálaestet a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége idén a ProArt - Szövetség a Szerzői Jogokért által koordinált Fair Play hétvége keretében a VOLTfoliót alapító VOLT Fesztivál szervezőivel közösen június 2-án, vasárnap, a Millenáris Park "B" épületében rendezi meg.

Televízióban néhány nappal később, június 8-án felvételről, az Interneten, a Fonogram YouTube csatornáján pedig élőben lesz látható a műsor, ami sokkal több lesz egy hagyományos díjátadónál: az egyszerre komoly és vicces show keretében kifejezetten erre az alkalomra összeállt zenekar élén számos ismert hazai sztárral találkozhatunk vendégénekesként. És bizonyára felejthetetlen perceket okoz majd nekünk az est két házigazdája is: Fábry Sándor és Hajós András.

Fair Play - Ugye Te is így játszol?

A legtöbbször a sportban használjuk, innen ismerjük a kifejezést, de az élet számos más területén is létezik. Hiszünk benne, ezt az elvet valljuk, a Fair Play szabályait betartva élünk… ugye?

Fair Play - amikor a felek a kölcsönös tisztelet jegyében járnak el egymás felé, és amikor mindkét fél megkapja azt, amit szeretne, ami jár neki. A rajongó nagyon sok zenét szeretne hallgatni, ezekhez könnyen, gyorsan, olcsón hozzájutni, a zenei alkotó pedig a megérdemelt fizetést, a megélhetést szeretné munkájáért: a zenélésért, dalok írásáért.

Ezt, a zene alkotója és felhasználója, zenész és közönség közötti korrekt, egymás megbecsülésén alapuló viszonyt tükrözi a kampány weboldala, a www.fairplayhungary.hu. Zenész és közönség találkozása ma különösen fontos; nem csak a fizikai kontaktus (koncertek, dedikálások, stb.), hanem a zenészek alkotásaival, dalaival való találkozás is kiemelt helyet tölt be a fiatalok, a zenerajongók életében.

Rengeteg zenét szeretnek hallgatni, akár birtokolni is, és joggal várják el, hogy ezt az általuk preferált, korszerű formákban tehessék. A CD és egyéb fizikai formátumok jelentős visszaszorulása után keletkezett űr lassan, de biztosan hazánkban is betöltődik; végre Magyarországon is elérhető számos digitális zenei szolgáltatás, ahol a közönség gyorsan, kényelmesen, olcsón juthat hozzá nagy mennyiségű zenéhez, hatalmas választékban, oly módon, hogy a zenét létrehozó alkotók is hozzájutnak munkájuk megérdemelt ellenértékéhez.

Ezeket a szolgáltatásokat is megtalálhatjuk a Fair Play oldalán. Aki úgy érzi, egyetért a gondolattal, akár zenész, akár rajongó, a weboldalon csatlakozni is tud: www.fairplayhungary.hu, vagy www.fairplaymagyarorszag.hu

Ráadásul aki jegyet vett a Fair Play együttműködő partnere, a Sziget Kft. által szervezett fesztiválok bármelyikére, a Fair Play-hez a weboldalon csatlakozva visszanyerheti belépője árát... és csak most, csak egy héten keresztül, a Fair Play-hez csatlakozók közül négy szerencsés pár élőben nézheti meg a Fair Play hétvége keretében megrendezésre kerülő Fonogram – VOLTfolió díjátadó gálaestet!

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újra látható a SingSingSing

A nagy sikerű SingSingSing musical show újra látható a Soproni Petőfi Színházban május 23-án, 24-én… Tovább olvasom