Kisalföld logö

2017. 02. 28. kedd - Elemér 7°C | 15°C Még több cikk.

Egyre több az elhízott gyermek

Sopron - Sopronban a statisztikai adatok szerint a négyezer általános iskolás gyerek közül 560 túlsúlyos vagy elhízott. Hagyományteremtő szándékkal szerveztek most életmódtábort a szakemberek, a fiatalok sokat tanultak és nagyon elszántak.

A soproni Pedagógiai Szakszolgálati Központ fogyitáborában ezen a héten túlsúlyos általános iskolai tanulókkal foglalkoztak a szakemberek.

– Egyre több az elhízott gyermek. A fiataloknak a túlsúly többnyire lelki okok, stressz miatt alakul ki és a kövérség további problémákat generál az életükben – kezdte a táborban Győrffy Virág pszichológus, ötletgazda. – Az a célunk, hogy az elhízott gyermekeknek segítsünk az életmódváltáshoz szükséges kezdeti lépések megtételében. A pedagógiai szakszolgálatnál megforduló gyerekekre számítottunk, és a védőnőket is megkértük, ha tudnak olyan nebulóról, akinek itt a helye, értesítsék. Hétfőn öt felső tagozatos diákkal kezdtük meg a munkát, a programok között torna, úszás, kézműves-foglalkozások, múzeumlátogatás és beszélgetés is szerepelt.

Fontos volt, hogy megtudjuk az elhízáshoz vezető okokat, segítsük leküzdeni a gyerekek gátlásait- mondta Győrffy Virág.

A megyei közgyűléstől 60 ezer forintot nyertünk a programra, így a résztvevőknek csak 1000 forintos térítési díjat kellett fizetni az egy hétre. Később is figyelemmel kísérjük a tanulók életét, hogy lássuk, hogyan alkalmazzák a mindennapokban a táborban tanultakat.

A gyerekek dietetikus által összeállított ételeket kaptak, a színes programok során pedig megtapasztalták, az evésen kívüli világ is rengeteg örömet tartogat számukra. Fotó: M. D.
A gyerekek dietetikus által összeállított ételeket kaptak, a színes programok során pedig megtapasztalták, az evésen kívüli világ is rengeteg örömet tartogat számukra. Fotó: M. D.

A gyerekek dietetikus által összeállított ételeket kaptak, a színes programok során pedig megtapasztalták, az evésen kívüli világ is rengeteg örömet tartogat számukra. Szász Tünde iskolavédőnő elmondta, a játékot azok a gyerekek is élvezik, akik eddig gyűlölték a tornaórát, szinte észre sem veszik, hogy mennyit mozognak ezen a héten.

– Örülök, hogy sokat játszunk, a suliban soha nem vettek be a focicsapatba – mondta Balázs, a Lackner Kristóf-iskola tanulója. – Már megtanultam, hogy a hamburger szinte nem is hizlal, ha a bele való húst grillen sütjük, s hogy a fehérnél egészségesebb a barna kenyér.

András a Szent Orsolya-iskolába jár, a tanévkezdésre szeretne lefaragni a most 104 kilogrammos súlyából, jókedvű és elszánt.

– Nemcsak mozgunk és beszélgetünk, de a szervezetünk működéséről is sokat tanulunk. Eddig napi 2000 kalóriát is bekebeleztem, ami egy felnőttnek is elegendő. De eldöntöttem, mostantól a cukros üdítők helyett vizet vagy natúr gyümölcslét iszom, az olajban sült rántott húsok helyett inkább sülteket fogyasztok. Kocogni kezdek és végre megtanulok biciklizni.

A szervezők a mai napon a szülőket várják, hogy nekik is megtanítsák, miként segíthetnek gyermekeiknek a túlsúly leküzdésében. Az egészséges életmód kialakítása azért is fontos, hogy a pici ducik ne váljanak elhízott felnőtté.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Átjárhatók lesznek a bejáratok

Sopron - Javában zajlik a vízelvezető csatornázás a Lomb utcában, több ingatlantulajdonos azonban… Tovább olvasom