Kisalföld logö

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 25°C Még több cikk.

Egymilliárd forint a soproniak javára

Sopron - A közgyűlés hétfői döntéseinek köszönhetően egymilliárd forint jut Sopron fejlődésére – hangsúlyozta tegnapi sajtótájékoztatóján Fodor Tamás polgármester.
Közel 400 millió forinttal segíti a panelcsapdába került családokat az önkormányzat azzal, hogy biztosította az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos felújításához az önrészt. „Az önkormányzat mindent elkövet azért, hogy a panellakásban élők terhei csökkenjenek, ezért tovább folytatja a tárgyalásokat a távfűtést szolgáltató cégekkel a díjak mérséklése érdekében" – fogalmazott a polgármester. Fodor Tamás tájékoztatóján kijelentette: Sopron dinamikusan fejlődik, s az önkormányzat újabb városrészekben tervez beruházásokat. A Bella Lajos utcai híd átépítésére 55 millió forintot fordítanak és 100 millió forint biztosításával a Kutyahegy-Ágfalvi lakópark csapadékvíz-elvezetését is igyekeznek megoldani. A polgármester szólt a Selmeci utcai új egészségházról is. „A beruházó egy közel félmilliárd forint értékű, korszerű, akadálymentesített egészségügyi központot hoz létre, amely így kiválthatja a korszerűtlen Lenkey utcai és Táncsics utcai intézményeket. Az alapellátás biztosításakor olyan szigorú törvényi előírásoknak kell megfelelnie az épületeknek, amelyek a korábbi rendelők teljes átépítésével jártak volna."

Olvasóink írták

  • 17. Közalkalmazott 2008. augusztus 29. 10:34
    „Ha a világon mindenki ebcsületes volna, akkor boldogok lennének az emberek a földön- polgármester úr. nem kéne fölösleges sajtótájékoztatókat tartani.”
  • 16. intel 2008. augusztus 28. 23:02
    „bal-fék melyik jobbos képviselő vagy?
    Vagy ki ad Neked %-ot a mélygarázs perek ügyvédeinek kifizettett perköltségeiből?

    Kellemetlen a kérdés igaz?

    Tesokám, egy vigasztaljon Téged is átvernek, és Neked az adó Ft-jaid is zsebre, illetve elteszik:)”
  • 15. /joco1 2008. augusztus 28. 17:47
    „Mi van kicsiny neonáci "fröccsös" barátunk? probáltad ellenörizni amit irtam vezéredről.Tudod már a nagy USA prérin keresi az utat a "fehérházhoz", hát mint istálofiu tán oda is bejuthat. Tudod legutobb egy kisgizda "kiséröjeként" probált a "fehérház" akkori urához "férközni", hát az sem jött be neki.Na és mi van itt szükebb "földrészünkön".Vezéredet az elmult 10 évben- a közös néppárti bulikon kivül -egyik néppárti elv-társa sem fogadta, na miért?Tudod haver én láttam az USA-bol vezéred által küldött mostani fotokat is- hát érdekes.meg láttam a vezéredröl havonta -tudod mint hitlerröl, sztálinról és rákosirol- készült propaganda filmeket.Ezek még "szebbek"”
  • 14. szombathelyi 2008. augusztus 28. 09:34
    „Mikor nyitjuk emg közösen soproniak a mély garázst, apolgármester úgysem foglalkozik vele, pedig ez lenne a
    legfontosabb feladata.”
  • 13. /joco1 2008. augusztus 27. 21:44
    „Te h--ly(j)e szélsöjobbos- gázförccs,miért szonokolsz már megint másrol.Tudod vezéred és "egyazistened" most probál bejuttni az USA politikai elitjébe, -tehát ne szidd öket- ja és még csak ez pluszban-szokásoknak megfelelöen- a pitvarra sem jutott be..Tehát ennyit az USA-rol.és a lényeg ha válaszolsz valakinek LÉGYSZI a lényegre koncentrálj,tudod például amit irtam vezéredröl a 10-ben.Tudod haver, ha már Ti csak jelzös választ ismeritek az már nektek régen rossz. neonácim ezért bukjátok el az összes választást, érted? miattad és elv-társaid miatt.Tudod haver azt probált egyszer az egyszerü halandoknak elmagyarázni hogy vezéred miért váltott elveket,Vagy miért lett acsuházobol a papoknak kezetcsokolo(megjegyzés.:Korábban a királyoknak és horthynak csokoltak kezet, most már vezérednek is?.Tudod még kicsiny rákosipajtásunknak sem csokoltak kezet, de vezérednek...-Haver koncentrálj”
  • 12. bal-fék 2008. augusztus 27. 14:59
    „Ja, és ideje lenne már megtanulnod helyesen írni, mert ha már fizetnek érte, akkor ez jogos elvárás! Bár egy ilyen komcsigázfröccsnek mint amilyen Te vagy, mindegy, a fröcsögés, röfögés a lényeg, nem a helyesírás! Szerintem már közel vagy ahhoz, hogy ezen a fórumon letiltsanak, de ne izgulj Zsezső bácsi zsebből fizeti az amerikai demokraták kampányát is vivő céget, akik biztosan kitalálnak majd Neked, meg a Hozzád hasonlóknak egy jó kis felületet, ahol el tudtok a színvonalatokhoz mérten, azaz NAGYON MÉLYEN társalogni! Egyébként meg gondolom a Kisalföldben, ahol látják az IP címeket, meg a hozzá tartozó Nick-eket, baromi jókat röhöghetnek azon, hogy itt van kb. 15-nek látszó fórumozó, aki valójában öten vannak, csak mindegyik 3 néven szól hozzá! Csak vigyázzanak azok, akiket érint, nehogy belekeveredjenek saját írásaikba! :-))”
  • 11. bal-fék 2008. augusztus 27. 14:52
    „Komcsibérenc bértollnok! Mennyit kapsz Zsezső bácsitól ezekért az uszító szövegeidért? Vagy netán Hruby Jocó1 vagy, és ingyen csinálod?”
  • 10. /joco1 2008. augusztus 27. 13:56
    „szélső-gázfröccs(7) te fasiszta bértolnok, na milyen jo uyge?Tudod vezéred az elsö és eddig-remélem továbbra is csak -elsö kormányzoságának elején gyorsan kijelentett, hogy más a választási és más a kormány program.Hát fröccsöském ez nem hazugság"? ja ez más, mert a leendö királyotok mostani "fél-istenetek" jelentette ki anno uralkodásának első napjaiban.de akkor is megmarad váloszalatlanul, az, hogy "pályázni" kell és vezéred osztozkodási hajlama ma már nem Eu.komfort.Ja tényleg láttad vezéredet USA-ban ? kezdi becserkészni a mostani Elnök apukáját, hátha fogadják öt A Fehérházba.Tudod ahová nemigen szokták beengedni.Tényleg van egy-két foto ovi-rol amit hazaküldött és "véletlenül" az egyik bulvárlap közétette az "elérhetöségét.Tudod az majdnem olyan, mint mikor vezéredröl ez évben ugyan csak havi egyszer propaganda film készült, de korábban volt mikor három is.Én eddig csak olyan pártvezérekre emlékeztem kikröl havi bontásban propaganda film készült, mint hitler,sztálin és rákosi.Hát most kibövültek ismereteim.”
  • 9. látó 2008. augusztus 27. 13:07
    „Amit az úr ad, azt ő is vesszi vissza...naszóval a gond csak ott van ,hogy adni csak akkor lehet ha van miből, a fejlődést pedig nem csak műszki tartalomban szokták tőlünk nyugatra (tudjátok demokratikus országokban) mérni...egy a lényeg MSZP,FIDESZ, liberálnácik (SZDSZ) takarodó!!!!! Felelős, szakembereket a poltikusi székekbe, ja és ha lehet jóval kevesebbet..”
  • 8. zéró 2008. augusztus 27. 11:28
    „A polgármester megint nem mondot igazat, valótlant állított.”
  • 7. bal-fék 2008. augusztus 27. 11:17
    „Komcsibérenc bértollnok! Az lehet, hogy a fidesz "mindössze" egy választást nyert meg eddig, de nem is tett annyi, a választások után persze be nem tartott ígéretet, mint az a kormány, ami ugyan kétszer már nyert (Hornt nem illik ide számolni, mert ő még esküszöm /mármint a kormánya/ jobb volt, mint az Őszödi Böszméé), de a hitelét teljesen elvesztette! Álmodozni meg Te szoktál, aztán majd 2010 október elején (vagy előbb?) egyszer csak arra fogsz ébredni, hogy elbuktak az elvtársaid! Jó éjt papesz!”
  • 6. /joco1 2008. augusztus 27. 10:15
    „szélső-gázfröccs.(4) már megint álmodozol?Tudod a kedvesnek ugyan nem mondhato , de valamilyen szinü párt formulátok- tudod akik már sokadszorra változtattak elveiken- eddig minden közvéleménykutatást megnyertek, mig parlamenti választás csak egyet.Tudod és nem "fordulni" kell, hanem pályázni.Tudod ez nem a viktori idök, mikor szülöfaluja a "nagyvezérhez" fordult és egyböl kaptak több (tiz)milliot.”
  • 5. ilyenjobb-fék.... nincs is jobb.... mindenki bal... 2008. augusztus 27. 10:08
    „Országos szinten lehet, hogy alulmarad, de hogy a városban nyerni fog az biztos......
    kinek kell még egy ilyen semmittevő bagázs mint a mostaniak???
    Senkinek!”
  • 4. bal-fék 2008. augusztus 27. 09:02
    „2010. október - és a baloldal megint alulmaradt!”
  • 3. sprnr 2008. augusztus 27. 08:57
    „De jó! Lesz egészségházunk! 99 évre! Igaz a másé, igaz savanyú, de a miénk! 2008.... 2009.... 2010 október....”
  • 2. bal-fék 2008. augusztus 27. 07:07
    „Csabasz! Nézni kell a televíziót, és tájékozódni! Akkor nem tesz fel ilyen kérdéseket. A közelmúltban az alpolgármester elmondta, hogy a magyar államhoz fordulnak segítségért, hogy kapjanak pénzt a műemlék épületek felújítására, tekintettel arra a döntésre, ami a műemléképületek területét kiterjesztette gyakorlatilag az egész városra. Afelől persze nincs kétségem, hogy erre mi lesz a válasz a kormányzat részéről...”
  • 1. csabazs 2008. augusztus 27. 06:20
    „Csak egy kérdés?

    Miért csak panelprogram???

    A felújításra szoruló műemlék és műemlékjellegű önkormányzati tulajdonban lévő házakat mikor hozzák rendbe?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rendkívüli közgyűlés Sopronban - kövesse online!

Sopron - A közgyűlés döntött arról, hogy egyharmad részben támogatja az iparosított technológiával… Tovább olvasom