Kisalföld logö

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda 0°C | 7°C Még több cikk.

Egyetemi kollégiumot avattak

Átadták hétfőn a Nyugat-Magyarországi Egyetem négyszáz fős új kollégiumát, a VUK-ot. A Soproni Diákhotel a PPP, azaz magánbefektetői program keretében épülhetett meg.

Az épületben a komfortos szobákon kívül tekepálya, edző- és aerobikterem, szauna és különböző kereskedelmi egységek is megtalálhatók.

Az avatón dr. Faragó Sándor rektor kiemelte, hogy az akkreditációs bizottság vizsgálata szerint immár infrastrukturálisan is kiemelkedő a soproni egyetem.

Ez közvetve az oktatás minőségének további emelkedését és jobb versenyképességet eredményez. – A közel kétmilliárd forintos beruházás magántőke bevonásával, az Európai Építő Zrt. közreműködésével valósult meg – mondta el Fekete József, az egyetem műszaki-gazdasági főigazgató-helyettese. – Az egyetem pedig az épületet húsz éven keresztül visszabérli a beruházótól. Az állam diákonként havonta ötezer forint plusz lakhatási támogatást fizet az egyetemnek. Az intézmény diákonként havonta 41.700 forintot fizet a kivitelezőnek, a diákok pedig havi 18 ezer forintot fizetnek a lakhatásért.

Négyszáz férőhelyből háromszázhatvanat bérel az egyetem, negyvenet pedig piaci alapon értékesítenek.

Az átadáson megjelent dr. Manherz Károly, az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkára is, aki örömének adott hangot, miszerint az utóbbi hónap során több alkalommal vehetett részt hasonló – magántőke-bevonással épült – kollégiumátadáson.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Búcsú az egyetemtől, a várostól

A selmeci hagyományok jegyében búcsúzott az egyetemtől és Soprontól 237 valétáló szombaton. A Fő téren Fodor Tamás polgármester bocsátotta útjára a diploma megszerzése előtt álló végzős hallgatókat. A Nyugat-Magyarországi Egyetem karain idén 237 hallgató diplomázik. Tovább olvasom