Kisalföld logö

2017. 01. 19. csütörtök - Sára, Márió -8°C | -1°C

Egy Quaestor-károsult - Reménytelen, hogy viszontlássam a pénzem

A Quaestor-károsultak már hozzájutottak a befektetett pénzük egy részéhez. Olvasónk története, második rész.
  
A témával kapcsolatos korábbi írásaink itt érhetők el >>
Olvasónk megbízott a Quaestorban, hogyne tette volna, hiszen úgy egy évtizede ügyfele volt. Idén márciusig semmi gond nem volt. Amikor lejért egy értékpapír, akkor rendre pontosan elszámoltak.

Egy részét visszaforgatta, ahogy éppen megengedte az anyagi helyzetünk. Aztán villámcsapásként érte őket  a hír: bajok vannak - írtuk meg portálunkon még idén áprilisban. Az egyik Sopron melletti faluban élő károsult akkor is abban reménykedett, hogy napok, talán hetek múltán hozzájuthat a befektetéshez.

A kártalanítás során július 27-ig 41 milliárd forint kártalanítást vett fel csaknem 15 ezer Quaestor-károsult a Befektető-védelmi Alap (Beva) megbízásából eljáró OTP- fiókokban - számoltunk be az ügy legújabb fejleményeként az elmúlt hónap végén.

Ennek kapcsán ismét felkerestük olvasónkat.

- Valóban, a Beva-tól kaptam hatmillió forintot - mondta el. - Ez a teljes befektetett pénzem mintegy fele. Az, hogy a többihez, mikor, vagy miként juthatok hozzá, egyelőre nincs információ. (A Beva maximum hatmillió forintig kártalanítja a betéteseket. Egy törvény szerint a Quaestor-károsultak esetében megszűnt a felső határ).

Egyelőre piros jelzés előtt a teljes kártalanítás. Fotó: kisalfold.hu archívum
Egyelőre piros jelzés előtt a teljes kártalanítás. Fotó: kisalfold.hu archívum


A többi sorstársammal már, már kezdünk beletörődni abba, hogy ebből az ügyletből csak veszteséggel tudunk kijönni. A kamatokat mindenképpen elvesztjük. Két-három év alatt már jelentős pénz gyűlhetett össze. Így már annak is örülnénk, ha hiánytalanul megkapnánk a befektetett összegeket.

- A kormány terve szerint a többi pénzügyi szolgáltató fizet be abba az alapba, amelyből majd teljes körűen elvégezhetik a kártalanítást - folytatja olvasónk. -

Az OTP például perre ment, miként az erről szóló törvény az Alkotmánybíróság előtt van. Sajnos, mindez azt jelenti, hogy tovább telik az idő. S azt pedig nem tudjuk, hogy hol van a pénzünk.

Az érintett Quaestor-cég felszámolása évekig is eltarthat. Lépni pedig kellene, mert az esetleges vagyonelemek értékesítésével pénzhez juthatna a felszámoló.

- Akkor, amikor bementem a pénzemért a kifizető bankhoz, az ügyintéző szívélyesen újabb befektetési lehetőségeket ajánlott. Már az elején udvariasan megkértem: ne is folytassa. Nem bízok én már a pénzintézetekben, a befektetési lehetőségekben - összegezte az elmúlt fél év keserű tapasztalatait olvasónk.




          
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kubában a soproni misszionárius

Húszévesen még a soproni Szent György-plébánián volt sekrestyés, ma már a világ szegényeinek… Tovább olvasom