Kisalföld logö

2017. 02. 28. kedd - Elemér 7°C | 15°C Még több cikk.

Egy lyukat betömnek, kettő lesz helyette

Sopron - Ötvenezer kátyút már megszüntettek az ország közútjain az elmúlt hónapokban, harmincezer lyuk még mindig veszélyezteti az autósokat. A Közút kht. nem győzi, így figyelmeztet és korlátozza a sebességet. Sopronban is csak ideiglenesen tüntetik el a hibákat.
Helyzet van: kátyúhelyzet. A Magyar Közút Kht. közleményben inti fokozott óvatosságra az autósokat, mert az idei tél, a csapadékos időjárás, a nappali fölmelegedés és az éjszakai fagyok alaposan próbára tették az utakat, százszámra keletkeznek új kátyúk az aszfalton. Állítólag a társaság minden gépe és valamennyi munkatársa az utakon dolgozik, de nem túl hatékony a munkájuk, ha egy lyukat betömnek, helyette kettő születik. A Közút tájékoztatása szerint a 30 ezer kilométeres országos közúthálózaton november elején mintegy 20 ezer kátyú éktelenkedett. Azóta 15 ezer tonna meleg és hideg aszfalt felhasználásával az újonnan keletkezettekkel együtt összesen 50 ezret szüntettek meg, de még csaknem 30 ezer betömetlen lyukat kell kerülgetniük az autósoknak a társaság kezelésében lévő szakaszokon.


– A burkolatokban keletkezett károkat folyamatosan mérjük fel, télen is dolgozunk az úthibák elhárításán, csak most hidegkátyúzást alkalmazunk, ami kevésbé tartós, mint a meleg aszfalttal történő munka. Tavasztól melegkátyúzó keverékkel, illetve bitumenemulziós technológiával folytatjuk a munkát. Az utak végleges helyreállítására csak a kedvező időjárás beálltával lesz módja a társaságnak, de szeretnénk nyár elejére végezni a burkolatjavítással – tájékoztatta a Kisalföldet Kok Miklós, a Magyar Közút Kht. Fertőszentmiklósi Üzemmérnökségének vezetője. A szakemberek felhívják a figyelmet arra, hogy a kátyús szakaszokon vegyék figyelembe az általuk elrendelt sebességkorlátozást.

– Az utak állapotát folyamatosan figyeljük a városban – reagált a Kisalföld kérdéseire Szalay Dóra, a Sopron Holding Zrt. munkatársa is. – Az útkarbantartási részleg jelenleg Sopron területén a balesetveszélyes kátyúk megszüntetésén dolgozik, hidegaszfaltos technológiával.

Komoly feladat a kátyúk kerülgetése, de a szakemberek szerint a végleges javításokig meg kell várnunk atavaszt. Fotó: Magasi
Komoly feladat a kátyúk kerülgetése, de a szakemberek szerint a végleges javításokig meg kell várnunk atavaszt. Fotó: Magasi

Kiemelt figyelmet fordítanak az autóbusz-útvonalakra, ha ezeken elhárították a hibákat, a mellékútvonalakon folytatják a munkát.

Ez a technológia csak ideiglenes megoldás, tartósabb eredmény időjárástól függően tavasszal várható – tette hozzá.

Keressük a megye legnagyobb kátyúját.

Ha a kátyú bajt okoz

A kátyú okozta kárigényt a Magyar Közút Kht. megyei igazgatóságán lehet bejelenteni, ahol nyilvántartásba veszik a káreseményt, amennyiben a Közút kezelésében lévő út hibájából adódott a baj. A káreset bejelentése után az üzemmérnökség megvizsgálja az ügyet, ha jogos az igény, akkor a Magyar Közút Kht. biztosítási partnere veszi át az ügyintézést. A társaság kéri az autósokat, hogy minden úthibát jelentsenek be a 06-40/188-866-os számon, mert ezzel elősegítik a gyorsabb hibaelhárítást.


Olvasóink írták

  • 17. bob73 2009. április 06. 20:38
    „Én is láttam "dolgozni" a "szakembereket". Nagy szó ha csizmával ledöngölik az aszfaltot.
    Bitumenemulzó? Az egy vicc. Meg lehet nézni a Lővér körutat az SVSE pályánál. Egy éves sincs és katasztrófa.”
  • 16. metermester 2009. február 17. 07:26
    „"NYD-VISM-32/2008
    Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata
    Győr-Moson-Sopron
    Utakban, árkokban nagy mennyiségű csapadék miatt keletkezett kár
    2008.06.26 igényelt támogatás 8 013 278 Ft. megítélt támogatás 7 500 000 Ft 2008.08.29"”
  • 15. Domestic 2009. február 15. 13:50
    „Azért, mert nem fizettünk elegendő hozzájárulást az állambácsinak és emiatt váltak kíváló útjaink ilyenné!
    Túl olcsó a benzin és ez a sok dagadt jómódú magyar, hülyére autózza magát, hát persze, hogy tönkremegy az út!
    De ennek vége!
    Majd hétfőn, Feribácsi kihírdeti, hogy a benzin adótartalmát megemeljük és lesz végre zseton az úthálózatunk felújjítására és mindenki megelégedésére, jövő ilyenkor már minden út teljesen kíváló lesz!
    Jóéjszakát gyerekek...”
  • 14. joco 2009. február 13. 06:26
    „Ismétlés a tudás....?
    Na jó akkor én is ismétlek:
    "Az elmult évtizedben sok utat ill. utcát "ujitottak" fel-Sopronban is-, de ezek kb. 2 év mulva "visszatértek" régi énjükhöz, vagyis vissza"kátyuzodtak" Miért? a legvaloszinübb válasz az, hogy SILÁNY munkát végeztek a "kivitelezök".
    Kérdés: ismerünk -e olyan esetet mikor a silány munkát végzö "kivitelezö"-től valaki számonkérte volna munkájuk "eredményét"?"”
  • 13. polgmester 2009. február 12. 11:22
    „IV.L.u.11.környékén, a garázsok előtt akkora gödrök vannak, hogy nézni is rossz,nem még autóval belemenni
    Csak sóder,vagy murva kellene,mindjárt másként nézne ki!!!
    A Városgondnokság az irodából, persze,hogy nem látja!!!igaz ha bejelentik,akkor sem biztos,hogy rendberakják!!!A Közutakat meg csak tömögetik mint a rossz vő az anyósát!!!”
  • 12. 1soproni 2009. február 12. 08:43
    „Egy tavaly októberi levél részlete a Magyar Közút Kht.-tól:
    "A Csengery utca burkolata egyenetlen és kátyúsodik, valóban felújításra szorul, így annak felújítására már korábban javaslatot tettünk. Ennek eredményeképp a Mátyás király utca és Csatkai E. utca közötti szakaszának a Regionális Operatív Program keretében hamarosan megkezdőik a felújítása. A projekt közbeszerzési eljárása folyamatban van, az ajánlatok bontása megtörtént, jelenleg az értékelés zajlik. Várhatóan még ebben az évben megtörténik a munkakezdés (időjárás-függő), a befejezés 2009. első félévben várható."”
  • 11. Cerwin 2009. február 12. 08:02
    „Igen! A képek az Ady Endre utcában készültek. Lehetett volna 300-at is csinálni ott hasonlókból.”
  • 10. lolita 2009. február 11. 22:23
    „Es brennbergbanyatol fel hermesig milyen? Eletveszelyes!!!! Szar tehnologiaval csak szar munkat lehet csinalni,nem!?”
  • 9. pulci 2009. február 11. 22:23
    „Két főút van Sopronban amin tátonganak a kátyúk és aminek teljes megjavítását évek óta ígérgetik. Idén már nem fogják elfogadni az emberek ha a jobb idő beálltával tavasszal azonnal nem kezdik el a Csengery és Ady Endre utca rendbetételét. Már számos helyen meg volt írva hogy megvan a pénz a Csengery utcára ideje lenne ha fel is használnák. Az Ady Endre út mizériájával kapcsolatban már nem is tudum hányadszor írok be ide arról nem is beszélve hogy a csatornázási program keretében eredetileg 2006. dec. 31-ig el kellett volna készülnie. Azóta évente hosszabítják a határidőt de még mindig nem kezdték el a felújítását ezt csak egy szóval lehet kifejezni:siralmas. Talán idén észhez kapnak és végre tavasszal hozzákezdenek a munkához ideje lenne...”
  • 8. k 2009. február 11. 22:22
    „Nem ezt hívják : " A selejt bosszúja "- nak?”
  • 7. petry 2009. február 11. 19:09
    „Ez egy ilyen ország: http://sopron.e-cafe.hu/rovidurl/415

    :-)”
  • 6. matriné 2009. február 11. 18:48
    „No ,itt még arra is lusták az illetékesek, hogy táblákat tegyenek ki?”
  • 5. kertész 2009. február 11. 18:31
    „Ez a kátyúzási müvelet megcsúfolása a munkának amit Sopronban végeznek.Több esetben láttam,a kátyú után megáll a kisteherautó,nem törödve a mögöttuk lévő forgalommal( ha kell az útkereszteződésben is ),kikászálódik két ember és nekilát a "munkának".A raktérről egy-két lapáttal messziről beleszórják a kátrányt,minden elegyengetés nélkül,majd mind aki jól végezte dolgát visszakászálódnak a kocsiba és elmennek.A következő autó természetesen kiveri az odaszórt anyagot.Ezt nevezik Sopronban kátyúzásnak.Azokkal kellene megfizettetni az anyagárat akik így végzik a munkájukat és azokkal is akik ezt "ellenőrzik" és "elfogadják".De gondolom nemsokára arról tájékoztatnak bennünket hogy mennyi anyagot mennyi pénzért szórtak el,amit valóban elszórtak minden eredmény nélkül.Ha nem tudják a hogyanját ki kellene menni Ausztriába és megnézni a műveleteket.”
  • 4. 1soproni 2009. február 11. 17:24
    „Melyik tavaszt kell megvárnunk? A Vándor Sándor utca és az Ady Endre út évek óta borzalmas. Ezek pedig nem a Közút kht útjai, hanem az önkormányzaté. A megyét ritkán járom, de a város legnagyobb kátyúit a Vándor Sándor utcában és a Terv utcában a sínek előtt kell keresni...”
  • 3. mindigatutit 2009. február 11. 16:40
    „vándor sándor út?az valami katasztrófa,érdemes megnézni”
  • 2. FREDDY/S 2009. február 11. 16:29
    „A visszatérő probléma a hibás technológia eredménye, nemde...”
  • 1. moose 2009. február 11. 16:29
    „Uniós ország vagyunk és így néznek ki az utak. A béka feneke alatt vagyunk. Teljesen felesleges foltozgatni jövő télen félméterrel odébb lesz kátyu. . Minőségi aszfalttal kéne lehúzni az egészet úgy ahogy van. Nemrég biciklivel hajtottam bele ehy ilyen gödörbe és nagy szerencsém volt ,hogy nem estem el.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Áthelyezhetők az oszlopok, ha kifizeti valaki...

Sopron - Áthelyezhetők lennének a főútvonal szélén álló villanyoszlopok, ha lenne, aki vállalná a… Tovább olvasom