Kisalföld logö

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 16°C | 27°C Még több cikk.

Egy anya panasza az ügyeleti ellátásra

Iván–Sopron - „Ilyen betegség nincs, menjenek vissza, ahonnan jöttek – ezt mondta nekünk az ügyeletes orvos a soproni ügyeleten, s nem volt hajlandó megvizsgálni a fiunkat" – panaszolta egy iváni édesanya.
– Egyik este rosszul lett a tizenhat éves fiunk, felhívtuk a soproni gyermekorvosi ügyeletet, hogy bevinnénk. Mondták, rendben, hozzuk be a gyereket – kezdte történetüket Kolompár Csabáné iváni édesanya. – A fiúnak szív környéki panaszai voltak, fájt a mellkasa, zsibbadt a tarkójánál s remegett. A soproni gyermekorvosi ügyeleten az orvos egyáltalán nem fogadott bennünket jó szívvel. Ivániak vagyunk, nem tartozunk ide – közölte velünk, majd amikor említettem, telefonon előre jeleztük jövetelünket, elég gorombán csak annyit mondott: ilyen betegség nincs, menjünk vissza onnan, ahonnan jöttünk. A gyermekorvos viselkedését felháborítónak találtuk. Ekkor a kórház gyermekosztályára mentünk, ahol igen rendesek voltak velünk. Rögtön felvették a fiút, röntgen- és EKG-, majd a továbbiakban neurológiai és pszichológiai vizsgálatra is sor került.

– Az alapos kivizsgálások egyértelművé tették, a fiú rosszulléte nem szervi eredetű volt – tette hozzá dr. Grubits János, az Erzsébet oktató kórház főigazgató-helyettese. – A vizsgálatok eredménye szerint a tüneteket úgynevezett hisztériás rosszullét okozta. A fiú négy napig feküdt a kórházban.

Az ügyeleti orvosi ellátásért felelős ÁNTSZ kistérségi vezetője, dr. Amberger Erzsébet főorvos a panasz nyomán széles körű és alapos vizsgálatot rendelt el. Információnk szerint a közel két hete tartó eljárás még folyamatban van.

Olvasóink írták

  • 6. Orgona 2008. április 20. 00:06
    „Mindenki csak a penzt varja,de dolgozni azt kerülni!Magyar Orvosok ?Szegyen es Gyalazat ami Magyarorszagon törtenik!!!!!!”
  • 5. tandyka 2008. április 19. 15:34
    „Kedves Hozzászólók!


    Erdész:tökéletesen igazad van.Miért mindig csak a rosszat látjátok emberek!????
    Mert a jó az természetes,ugye??Hányszor mentett már meg az ügyelet életeket,és hányszor volt óriási szerencse,hogy a nővér a helyzet magaslatán állt.Először gondolkozzunk,kicsit szálljunk magunkba és utána ítélkezzünk.”
  • 4. erdész 2008. április 19. 14:05
    „Nézzük a másik oldalt is.Ne menjenek olyanok az ügyeletre,akik az osztrák munkájuk miatt nem érnek rá a háziorvoshoz menni,vagy egyszerűen rühellenek várakozni.Ne hívja éjjel az ügyeletet,a mentőt olyan,aki már több napja rosszul van.Fizettetni kellene az ügyeleten,hogy csak a tényleges rászorulók vegyék igénybe.”
  • 3. manóvári 2008. április 19. 13:03
    „Soproni ügyeletnél az ápolonő nagyobb úr mint az orvos ,ez tapasztalat............”
  • 2. Muci 2008. április 17. 23:20
    „Egy szombati délután másfél éves kislányomnak négyszer volt hasmenése és nem akart inni. A fertődi ügyeletes orvost hívtam, azt kérdezte, milyen gyógyszert adtam a gyereknek. Mondtam, hogy még semmit, azért hívtam őt, mert nem tudtam mit lehet ilyen picinek adni. azt mondta adjak Smectát, de különben meg mit játszadozom a gyerek életével?..Persze nem jött ki megnézni!
    Elvittük a kapuvári ügyeletre, ott azt mondták, mi nem oda tartozunk, hanem Fertődhöz.(Közben a picit a kezemben fogtam, de az sem hatotta meg őket!
    Elvittük a soproni ügyeletre, ott megvizsgálták, és kiderült azért nem iszik, mert mandulagyulladása van. Mivel a hasa továbbra is ment, felvették az osztályra, és infúziót kapott. Lassan inni is elkezdett, de még 2 napig ott kellett maradnunk.
    A tanulságot mindenki maga vonja le...”
  • 1. Panni68 2008. április 17. 19:29
    „Mikor terhes voltam,2007 januárjában,rosszul lettem éjjel hánytam ,szédölögtem,ez a kalicid virus járvány ideén volt.Telefonált a férjem az ügyeletre ,mit tegyünk oprvos kell a lassan szülő feleségéhez.Na azt amit kaptunk ,hogy éjjel 2-kor telefonáltunk,és különben is vegyen még be magne-b6-ot majd jobban lesz.Emlitette férjem esetlegessen a magas vérnyomás nem okozhat ilyen panaszt-válasz tömör volt....nem-nem .Gyógyszer be és aludjona kismama majd jobban lesz,és puff le a telefon.....
    Másik eset...kicsi fiam született és már egy éves egy délután a kis kukiját én kékesnek láttak és mintha picit duzzadt lett volna,telefon gyerekorvosi ügyeletre ,és gyerekorvos azt mondta feleslegessen viszem be nem csinál vele semmit ,fürdessem meg a picit és majd elmullik... no comment.......”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lesz pénz szúnyogirtásra Sopronban

Kistérség - Az előzetes tervek szerint Sopronban biológiai és kémiai szúnyoggyérítés lesz, a… Tovább olvasom