Kisalföld logö

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 12°C Még több cikk.

Éger doktor marad Peresztegen

Magyarországon közel 200 háziorvosi praxis betöltetlen – jelentette ki a Kisalföldnek dr. Éger István.
Dr. Éger István közel húsz éve gyógyítja a peresztegieket. Háziorvosi praxisát azt követően sem adta fel, hogy megválasztották a Magyar Orvosi Kamara elnökének.

– Soha nem volt szándékomban elhagyni a peresztegieket, s nem is tervezem, hogy eladom a praxist – válaszolta a kamarai elnök arra a felvetésünkre, miszerint közbeszéd tárgya a faluban, hogy feladja a háziorvosi rendelését.


Állandó helyettesítőt keres

– Tény azonban, hogy sokat vagyok távol, ezért a rendelést helyettesítéssel oldom meg, de hétfőnként a betegeim rendelkezésére állok – folytatta dr. Éger István. – A kamara elnökeként is úgy vélem, hogy nem szabad elszakadni a gyógyítás gyakorlatától. Ha így tennék, bürokratává válnék. Az már más kérdés, hogy szeretnék egy állandó helyettesítő orvost találni, mert kollégámnak nagy leterheltséget jelent, hogy saját körzetében és nálunk is rendel. Sajnos – eddig – nem sikerült, s ez is mutatja, milyen viszonyok uralkodnak. Magyarországon közel kétszáz háziorvosi állás üres. Nyugat-Magyarországon jobb a helyzet, így Győr-Moson-Sopron megyében is, ahol csak egy-két helyen keresnek orvost az önkormányzatok.

Nehezen jutnak hitelhez

– Sajnos a napi gyakorlat szemben áll a kormány kinyilatkoztatásaival. Erre jó példa, hogy január elsejével megszüntették az úgynevezett amortizációs díjat, amelyet korábban elszámolhattak a háziorvosok. Ez – négy tételből állt – akár 100 ezer forintot is jelenthetett havonta. Sőt, az egészségügyi pénztár vizsgálatot rendelt el, szinte meggyanúsítva az egész háziorvosi kart, feltételezve, hogy az így kapott pénzt másra fordították. Az önkormányzati tulajdonú rendelők többsége korábban rossz állapotban volt, mára változott a helyzet. Az orvosok azonban nehezen jutottak, jutnak hitelhez, ha mégis, akkor januártól már az említett amortizációs díjat sem kaphatják meg. Visszatérve Peresztegre, szó sincs tehát arról, hogy eladnám a praxist. Abban az esetben, ha találnék egy állandó helyettest, akkor is az én nevemen maradna, nem bontanám fel a szerződésemet az egészségügyi pénztárral és az önkormányzattal. A helyettesítő orvos nekem számlázná le a munkája ellenértékét.
– Dr. Éger Istvánnak jó a kapcsolata az önkormányzattal – mondotta Práznek József peresztegi polgármester. – Arról, hogy sokat van távol és helyettesítik, néhány hete is szót váltottunk. Örülünk, hogy nincs szándékában elhagyni a községet, de mindenkinek az az érdeke, hogy mielőbb állandó helyettesítője legyen.

A praxisjog elvben adható, vehető

A háziorvosi praxisok a gyakorlatban adhatók, vehetők, örökölhetők. Értéküket egyéves bevételük határozza meg, amely két tételből áll. Az egyik az úgynevezett kártyapénz, amely 1600 biztosítottig 260 forint havonta, efölött ennek az összegnek a közel ötven százalékát fizeti csak a társadalombiztosítás. A másik a praxisonként a működtetésre, fenntartásra kapott havi 100 ezer forint. Ezt az összeget azonban csak azok az orvosok kapják, akik szerződést kötöttek az adott önkormányzattal területi ellátásra. Ezekből a bevételekből fedezik a közterheket, az alkalmazottak bérét, a közüzemi számlákat és a gépkocsit, illetve a különböző felújításokat, műszerbeszerzéseket.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hétfőtől fizetős lesz a mélygarázs

Jelenleg majdnem telt házzal üzemel a soproni Hátulsó utcai mélygarázs. Igaz, ez elmúlt hónapokban ingyenesen használhatták az autósok. Ez a lehetőség szűnik meg hétfőtől, ekkortól ugyanis fizetős lesz. A bérletek árusítása pedig szintén ezen a napon (január 16.) kezdődik meg.
– Február végéig mérjük fel, mekkora lesz a kihasználtsága a mélygarázsnak-mondta Kelemen Imre. Tovább olvasom