Kisalföld logö

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 25°C Még több cikk.

Éger: Az orvoselvándorlás megállítása a cél

Belátható időn belül javulást hozhat az orvosok és és egészségügyi dolgozók bérhelyzetében egy szerdán tárgysorozatba vett ellenzéki javaslat - nyilatkozta a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke.

A szakember szerint "nagyon nagy dologról" van szó, a javaslat konkrét célja szerinte az orvoselvándorlás megállítása. A MOK elnöke arról is beszélt: az alkotmányban is rögzíteni lehetne, hogy az állampolgároknak nem csak joguk van az egészségügyi ellátásra, hanem felelősségük is van saját egészségük megőrzésében.

Az elnök szerint szervezetük támogatja egyfajta plusz hozzájárulás beszedését azoktól a vállalkozásoktól, amelyek egészségtelen táplálékokat forgalmaznak, hozzájárulandó így az ebből fakadó betegségek gyógyításához.

A baj óriási, de nem új keletű – nyilatkozta az orvosok és egészségügyi dolgozók elvándorlásával kapcsolatban Éger István. “Hogy az itthon maradók terhe az elviselhetetlenségig növekszik, ezt először 2003-ban és 2004-ben jeleztem" - tette hozzá a MOK elnöke.

Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint az alkotmányban is rögzíteni lehetne, hogy az állampolgároknak nem csak joguk van az egészségügyi ellátásra, hanem felelősségük is van saját egészségük megőrzésében.
Jó hírnek mondta ugyanakkor, hogy e hét szerdán a parlament egészségügyi bizottsága “soha nem látott egyetértéssel ellenzék és kormánypártok között" tárgysorozatba vett egy ellenzéki javaslatot, ami így remélhetőleg az Országgyűlés elé kerül. A javaslat pedig kifejezetten az orvosok és egészségügyi dolgozók bérhelyzetének sürgős rendezését irányozza elő, az elvándorlás megakadályozására - tette hozzá. A kérdésre, hogy mikorra remél ettől eredményt az orvosi kamara, Éger István úgy reagált: eddig teljes körű egyetértésre még nem volt példa ilyen témakörben, aminek belátható időn belül konkrét bérjavítás lenne az eredménye. “Ezt én nagyon dolognak tartom" - tette hozzá a kamarai vezető.

Az április 9-ére tervezett budapesti demonstrációról – ahová orvosokat is hívnak a szakszervezetek - Éger István azt mondta: ez egy, az uniós elnökségünkkel összefüggő, több tízezer munkavállalót megmozdító esemény lesz. Az orvosokat és egyéb munkavállalókat is érintő egyik uniós direktíva megváltoztatása ellen demonstrálnak az EU munkavállalói, amely a magyar orvosok számára az ügyeletben töltött idő munkaidőkénti kezelését hátrányosan változtatná meg, rontaná a pihenőidő lehetőségét, tehát káros volna a magyar orvosok számára – szögezte le Éger István.

“Sajnos, az Európai Bizottság időről időre nekifut, hogy megváltoztassák ezt a direktívát. Eddig az EU parlamentje mindig visszaverte ezt a kezdeményezést, hallgatott a nép szavára. Most egy újabb kísérlet előtt állunk, sajnos" - hangzott el a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában.

Fotó: Illusztráció
Fotó: Illusztráció

Az úgynevezett “hamburgeradóról" - kérdésre válaszolva – Éger István úgy nyilatkozott: régóta szorgalmazzák, hogy valamilyen módon az állampolgárokat igenis tereljék az egészségtudatos magatartás irányába. “Lehetőség szerint mindenki érezze a felelősséget a saját egészségéért.

Ezt még az alkotmányba is belerögzítendőnek gondolnám: az egészségügyi ellátáshoz joga van, de felelőssége is van az állampolgárnak"- mondta a MOK elnöke. Hozzátette: aki egészségtelen táplálékot forgalmaz, annak részéről a kamara helyesnek tartana egyfajta plusz hozzájárulást, amely hozzájárulásból a nem egészséges termékek fogyasztása okán kialakuló megbetegedéseket lehet gyógyítani.

Olvasóink írták

  • 4. info2009* 2011. március 14. 09:16
    „Kevesebb orvos - kevesebb gyogyszer - egeszseges taplalek - mozgas - kevesebb beteg.
    Mindenki jol jar!

    Csak az egeszseges taplalek hianyzik...setalni mindenki kepes.
    Hol vannak a magyar bio zoldsegek, gyumolcsok, husok?
    Az EU januar 1-tol beengedi a piacra a brazil husokat igy tele leszunk hormonnal, antibiotikummal es klonozott husokkal - gondolom minden hyper ezt fogja arulni. Probaltam venni egy "magyar" termekeket arusito boltban csirke mellhust es gyomorrontast kaptam tole (Sopron belvaros)...ennyit a magyar termekekrol.”
  • 3. pkajos 2011. március 12. 09:27
    „A vizitdíj elleni habzó szájra jól emlékezünk.. Éger most közel 200 ezer forinttal több nettót visz haza, neki.. eddig sem, és most sincs gondja..

    A 300 Ft az utolsó fillérig a praxisban maradt volna, segítette volna a háziorvosok és alkalmazottak boldogulását is.. de a többi orvos, ápoló is kicsit jobban járt volna.

    Akkor a "fülkeforradalmárokkal" -meg a birkaként terelhető "néppel" együtt a győztes népszavazásnak (leszavazásnak) örülhetett..

    Nem tudom, hogy most, reggelente, borotválkozáskor ki (mi) néz vissza rá..”
  • 2. fickó 2011. március 11. 19:51
    „csak egészséges táplálékot forgalmazzanak ne hozzák be a nyugat romlott húscafatjait senki nem tudja mivel etetnek minket”
  • 1. istván51 2011. március 11. 19:04
    „Éger ur! Önvolt az egyik kinek legjobban habzott a szája a vizit dij ellen.Utánna meg az volt a legnagyobb gondja hogy az álam téritse meg a kieső lovét.Mostmeg hogy mégsem olyan hülye az ellenzék.őn nem részrehajlo egy kicsit!???”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Frontális ütközés a 85-ös főúton - egy halott

Halálos kimenetelű baleset történt csütörtökön a kora esti órákban Nagycenk határában. Tovább olvasom