Kisalföld logö

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 0°C | 13°C Még több cikk.

Édesanyja vitte újra kórházba

Balogh Zsolt Máriót, az autista kisfiút június 3-án érte baleset Fertődön. Kapuváron az ambulancián megvizsgálták, majd hazaengedték.
Balogh Zsolt Máriót, az autista kisfiút június 3-án érte baleset Fertődön. Kapuváron az ambulancián megvizsgálták, majd hazaengedték. Édesanyja azonban érezte, baj van, ezért még aznap a soproni kórházba vitte, ahol megállapították, bal lábszárán haránt irányú töréses repedést szenvedett. A kapuvári kórház igazgatója ígéri, kivizsgáltatja az esetet.


Kiszökött az utcára

– A Fénysugár Alapítvány rendszeresen összegyűjti a környékbeli, valamilyen fokon sérült gyerekeket, hogy néhány órára közös programot szervezzenek nekik és a szülők is elintézhessék ügyes-bajos dolgaikat – mondja Zsolt édesanyja, Gosztonyi Éva fertőszentmiklósi házukban. – Így volt ez június 3-án is. Ezen a napon a fertődi családsegítőbe vitték a gyerekeket. Itt, pontosabban az utcán történt a baleset. Zsolt ugyanis – mint később elmesélték – kiszökött az utcára, ahol elütötte egy autó, amelynek vezetője szerencsére meglátta Zsoltot, fékezett, de az ütközést nem tudta elkerülni. Az autó lökhárítója a bal lábát érte el, majd visszacsapódott az útra. A mentők a kapuvári kórházba szállították. Mielőtt folytatom a történetet, elmondom, az alapítványt egyáltalán nem tartom hibásnak, mert tudom, hogy Zsolt egy pillanat alatt képes váratlan dolgokra, és talán csak két lépésen múlt, hogy nem érték utol.
Miközben mi beszélgetünk, Zsolt a nappaliból nyíló szobában fekszik. Illetve dehogy fekszik, minduntalan izeg-mozog, feláll, annak ellenére, hogy tilos. Ilyenkor édesanyja szép, szelíd szóval visszaparancsolja az ágyra.

– Aznap szerencsére Kapuvárra készültem vásárolni, így azonnal a kórházba mentem, miután értesítettek a balesetről. A sebészeti ambulancián azonban – úgy érzem – nem vizsgálták meg alaposan. A bokáját ugyan megröntgenezték, de törést nem állapítottak meg. Itt van a zárójelentés, mindent tudok igazolni. Azt mondták, hogy 6-án vigyük vissza kontrollra.

Nyolc hétig gipszben

– Éreztem azonban, hogy valami nincs rendben, ezért délután bevittem Zsoltot a soproni Erzsébet-kórházba, ahol aztán valóban alaposan megvizsgálták. Kiderült, a zúzódásokon és enyhe agyrázkódáson kívül a bal lábszárán haránt irányú töréses repedés van. Csípőig azonnal gipszbe tették, amelyet nyolc hétig kell viselnie. Tudom, sokkal nehezebb egy ilyen gyermeket vizsgálni, aki még ráadásul azt sem tudja megmondani, hogy hol, mije fáj, de a kapuvári kórházban felületesek voltak az orvosok. Erről néhány nappal a baleset után beszéltem velük – a gyermekemet vizsgáló ügyeletes orvossal és a főnökével –, de nem ismerték el, hogy tévedtek volna.

Gosztonyi Éva azt mondja, ezért, és a tanulság miatt mesélte el a történteket, mert nem szeretné, ha bárkivel még egyszer előfordulna ilyen, hiszen a felületes vizsgálatnak adott esetben beláthatatlan következményei lehetnek.

Az igazgató nem tud róla

Dr. Ballagi Farkas, a kapuvári Lumniczer Sándor kórház igazgatója érdeklődésünkre elmondta, nincs tudomása az esetről, de ha az édesanya írásban vagy személyesen felkeresi, akkor belső vizsgálatot rendel el annak érdekében, hogy kiderüljön, tévedett-e a kapuvári kórház orvosa.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hamisítják a soproni gyár szőnyegeit

A Soproni Szőnyeggyárban a tervekkel ellentétben továbbra is ötnapos a munkahét, mert a dolgozók nem fogadták el a vezetés ajánlatát a munkaidőalap 10 hétig tartó csökkentésére. Átmenetileg azonban megvonták a különböző juttatásokat. Járfás Zoltán igazgató szerint azért, hogy megmentsék a munkahelyeket. Tovább olvasom