Kisalföld logö

2017. 02. 25. szombat - Géza -1°C | 7°C Még több cikk.

Drágább, mégsem kerül többe a távhő

Egyelőre nem emelkedik a lakosság számára a távhő díja, annak ellenére, hogy augusztus elsejétől ismételten nőtt a gáz ára.
Sopronban több mint hatezer lakásban a Sotáv biztosítja a meleget, többnyire a lakótelepeken élők számára. Amikor két évvel ezelőtt átadták az új gázmotoros erőművet, mindenki azt remélte, hogy hosszú távon olcsóbban állítják majd elő a távhőt. Ez részben így is történt, de díjemelésre azért rendre szükség van. Az augusztusi gázáremelés után sokan arra számítottak, hogy Sopronban is változnak a díjak, éppúgy, mint más városokban és Budapesten.

Ez sajnos így is lesz. A következő közgyűlés napirendjén ugyanis szerepel a távhő díjáról szóló rendeletalkotás, de Hruby József alpolgármester szerint egyelőre nincs szó arról, hogy a lakossági fogyasztók többet fizetnének.

– Az augusztusi gázáremelés ugyan indokolhatná a díjak növekedését, de az emelkedés mértékével növekedett az állami kompenzáció is, ezért a lakosságnak marad a jelenlegi díjszabás, vagyis az 1448 forint/gigajoule – mondta el az alpolgármester.

Kérdés persze, hogy meddig. Konkrét választ Beck György, a Sopron Holding Vagyonkezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója sem tudott adni.
– Fontos tudni, hogy a hődíj emelkedik, mert nőttek előállításának költségei. A közgyűlés várhatóan 3064 forint/giga-

joule árról hoz majd döntést. Ezt az összeget azonban csak a céges fogyasztók fizetik majd, visszamenőleg szeptember elsejétől. A lakosság továbbra is az 1448 forint/gigajoule összeget fizeti, mert arányosan megemelték az állami hozzájárulást. Azt ebben a pillanatban nem tudom megmondani, hogy meddig tudja távhőellátó divíziónk tartani a mostani díjakat, mert ha ismételten emelkedik a gáz ára vagy csökken a támogatás, akkor a lakossági távhődíj is emelkedhet. Ismert, hogy a hődíjból nem lehet a cégnek nyeresége, csak az úgynevezett alapdíjból.

Ez azonban Sopronban három éve nem emelkedett, pedig ebből kell(ene) – az előírások szerint – nyolcszázalékos nyereséget produkálni, eszközpótlásra, a működőképesség fenntartására. Jelenleg még a két százalékot sem érjük el, tehát a közeljövőben ismét át kell tekinteni a helyzetet, mert sokáig nem tartható a mínusz hatszázalékos nyereségkiesés.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Faipari és erdészeti kiállítás és vásár nyílt

Működő faipari üzemmé és nyüzsgő kereskedelmi központtá vált szerdától az MKB Aréna Sopron és a sporttelep környéke. A Ligno Novum – Wood Tech szombat délután 4-ig vonultatja fel a faipar és az erdészet technikai újdonságait. Ahogy csökken természeti kincseink tárháza, újra előtérbe kerül a fa, amely megújuló nyersanyag, – mondta Horváth Péter, a főszervező cég ügyvezetője. Tovább olvasom