Kisalföld logö

2017. 12. 15. péntek - Valér 4°C | 8°C Még több cikk.

Drágább lesz tilosban parkolni

A közgyűlés támogatta a Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Kft. jelenlegi ügyvezetője, Kosztka László megbízatásának meghosszabbítását 2011. június 30-ig.
 A kft. ugyanakkor rulírozó és rövid lejáratú hiteleinek meghosszabbításához az önkormányzat készfizető kezességvállalását kérte, az ellenzék nemmel szavazott, de a koalíciós szavazatok elégnek bizonyultak a napirend támogatásához.

A tegnapi ülésen döntöttek a GYIK Kht. felügyelőbizottságának összetételéről is, titkos szavazással tagokká választották dr. Kovácsné Bircher Erzsébetet, Mórocz Istvánnét és Kovács Lászlónét.
Hosszadalmas és parttalan vita kezdődött a médiaközpont és a színészlakások ügyében, melyből mintegy két és fél óra múltán tudtak csak kikeveredni a képviselők.

– Alkalmas a konferencia-központ a média befogadására? – kérdezte Sass László (Polgári Összefogás), arra utalva, hogy például a televíziós munka nem végezhető zajos környezetben. – A Liszt-központ konferenciaszervező képessége megbukott – jelentette ki Kóczán Zoltán (SZDSZ). – Miért épp a legsikeresebben működő Kisszínház termeit érinti a változás? Le kell vajon mondani ezekről az előadásokról is? Nyerges Ferenc, a Pro Kultúra Sopron Kht. ügyvezetője szerint megoldható a médiatevékenység a központ termeiben. Az ügyvezető azt is elmondta, a bérleti díjon felül a rezsi, a takarítás és az őrzés költségeibe is beszállnak majd a műsorszolgáltatók. – Egyedül a kisszínházi terem alkalmas a tévéstúdió létrehozására, de ez nem jelenti a Kisszínház megszűnését – tette hozzá az ügyvezető.

Szilágyi Tibor színházigazgató hozzászólásában elmondta: híve a központ működésének eredményesebbé tételének, de nem szeretné, ha megszűnne a Kisszínház. A regionális tévé megerősítésének és Sopronban tartásának fontos momentuma a médiaközpont létrehozása – fejtette ki Kalmár István alpolgármester.

– Miért nem volt előzetes egyeztetés a témában? – kérdezte Havas András (Polgári Összefogás). Mágel Ágost (Polgári Összefogás) pedig azt szerette volna tudni, kinek az ötlete volt a médiumok összevonása és mi vele a célja? Véleménye szerint egysíkúságot okoz, ha egy kézben összpontosul az elektronikus és írott sajtó. – A piac „találta ki" az összevonást – felelte Boronkay Gusztáv, a Pannon-Sopron kft. ügyvezetője. – Gyakran járok körzeti és városi televíziós fórumokra, a piaci trendek az összevonás mellett szólnak.

A szavazáskor az előterjesztés megkapta a szükséges többséget.
A Borsmonostori utcai óvoda a képviselők döntése értelmében július elsejével átkerül az evangélikus egyházközség tulajdonába, az épület tulajdonjogát az egyház 39,6 millió forintért kapta meg.

A Koronázó-dombra tervezett kilátó témájánál Abdai Géza (Polgári Összefogás) kifejtette aggályát, mondván, azt gondolja, a polgármester (a Károly-kilátó mintájára) Dezső-kilátónak akarja majd elnevezni az emlékművet. Az ellenzéki oldalról az is megfogalmazódott, a kijelölt nagy értékű telket az önkormányzatnak inkább értékesíteni kellene. Walter Dezső válaszában elmondta, nem üzleti céljaik vannak az ingatlannal, a soproni polgárok pedig nagy örömmel fogják majd látogatni a kilátót. Hozzátette, szó sincs arról, hogy róla neveznék el a kilátót, egyébként a Károly-magaslaton Sopron polgárai voltak a névadók.

A kerékbilincs használatáról szóló rendelet ügyében a „B" variációt szavazták meg a képviselők, tehát az előterjesztő által támogatott, magasabb mértékű díjemelés lép érvénybe. A közgyűlés után rendkívüli ülést is tartottak, melynek során személyi kérdésekről döntöttek a képviselők. A következő tanévtől a Jegenye Sori Óvoda vezetője Rádler Józsefné, a Gárdonyi Géza Általános Iskoláé Varga Alfréd, a Jereváni Kék Óvodáé Csordás Istvánné, a Fáy András-szakközépiskola vezetője Herczeg Lászlóné lesz.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyomirtás lézertechnikával

Számítógépes rendszer irányításával permetezi a vegyszert a gyomokra egy speciális vonat. Tovább olvasom