Kisalföld logö

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 20°C | 30°C Még több cikk.

Dr. Ádám Antal:A professzort mindig a tenni akarás vezérelte

Sopron - A hűség napja alkalmából Sopron díszpolgára címet vehetett át a közelmúltban dr. Ádám Antal. Bár a geodéziai és geofizikai kutatóprofesszor már nyugdíjba ment, mind a mai napig dolgozik.
Ádám Antal tizennyolc éves korában Szekszárdról került Sopronba az egyetemre, amelyet kitűnő eredménnyel végzett el, így tanárai itt marasztalták. Az akkoriban megalakult geodéziai és geofizikai munkaközösség első önálló kutatója lett. 1972-től hetvenéves koráig a kutatóintézet tudományos igazgatóhelyettese volt. Igaz, mind a mai napig bejár délelőttönként dolgozni, mert mint mondja, érez magában annyi kíváncsiságot, hogy szüksége van a kutatásra.

Kimagasló munkásságát jellemzi, hogy több mint 300 tanulmányt publikált, saját fejlesztésű műszerét még Kínában is forgalmazták.

– A díszpolgári cím nagy elismerés, ugyanakkor felelősség is – mondja Ádám Antal. – Az elmúlt öt évtizedben úgy érzem, tevékenyen részt vettem a városi közéletben. Mindig a tenni akarás vezérelt. A Soproni Szemle Alapítvány kuratóriumának elnökségét is azért vállaltam el, mert így hozzájárulhattam szeretett városom szellemi életének fejlődéséhez.

Ádám Antal mind a mai napig bejár délelőttönként dolgozni, mert mint mondja, érez magában annyi kíváncsiságot, hogy szüksége van a kutatásra.

Sopron díszpolgára a karácsonyi ünnepeket családja körében tölti. Három lánya közül a legkisebb Sopronban él, s az ilyen alkalmakkor összegyűlnek a testvérek és velük együtt az unokák is.

Ádám Antal mind a mai napig bejár délelőttönként dolgozni, mert mint mondja, érez magában annyi kíváncsiságot, hogy szüksége van a kutatásra.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Piskolti Béla: A cukorgyár bezárása után is élni kell

Petőháza – Nálunk eddig ismeretlen volt a munkanélküliség. A cukorgyár bezárása után sajnos… Tovább olvasom