Kisalföld logö

2017. 01. 18. szerda - Piroska -7°C | -1°C

Domokos László: nagyobb és rosszabb szerkezetű a hazai adóelmaradás

A korábbi években kimutatottnál nagyobb volt a tavaly év végére felhalmozott adóelmaradás, és rosszabb ennek a kintlévőségnek a szerkezete is - hangoztatta egy soproni adóügyi konferencián Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke.

A tavaly év végére kimutatott 1989,3 milliárdos összeg 15,5 százalékkal magasabb az előző évinél, 41 százalékkal a 2008-asnál - sorolta, hozzátéve: a korábbinál jóval magasabb a nem működő adózók által felhalmozott tartozás aránya. Ez 2008-ban 64,8, 2009-ben 70, tavaly pedig 75,4 százalék volt.

Hozzátette: 142,3 milliárdot kellett átcsoportosítani a behajthatatlan követelések körébe, miközben az egy évnél nem régebbi tartozások mértéke csökkent, az ennél hosszabbaké viszont mintegy 35 milliárd forinttal nőtt; hányaduk jelenleg az összes tartozás 41,2 százalékára rúg.

Eközben - jegyezte meg - az adóhatóságnak tavaly nagyobb összeget sikerült behajtania a tervezettnél: a 280 milliárdos előirányzatot 7,9 százalékkal teljesítették túl, ami jobb eredmény a tavalyelőtti 7,1 és a 3,4 százalékos 2008-as többlet után.

Az elmúlt években a költségvetési javaslatok véleményezése során nem álltak rendelkezésre a véleményalkotáshoz szükséges részletes szakmai számítások és anyagok, ebből adódóan a tervezett adóbevételek megalapozottságát és teljesíthetőségét az ÁSZ nem tudta teljes körűen minősíteni - jelentette ki Domokos László.

Mint mondta, a 2009-es büdzsé számainak 94,6, a 2010-es adatainak 96 százaléka esetében nem tudták vizsgálni a megalapozottságot, majd az idei tervezeténél már az adatok 45 százaléka értékelhető volt. "Nem akarom most megelőlegezni, de ez (az idei) sajnos megint rosszabb lesz" - jegyezte meg, hozzátéve, hogy a részletekről egy hét múlva beszél.

Az MTI kérdésére úgy nyilatkozott. a becsülhetőség csökkenésének oka, hogy "megint rosszabbak az alátámasztási számítások".

Olvasóink írták

  • 1. Ovinkor 2011. október 06. 14:15
    „"Mint mondta, a 2009-es büdzsé számainak 94,6, a 2010-es adatainak 96 százaléka esetében nem tudták vizsgálni a megalapozottságot, majd az idei tervezeténél már az adatok 45 százaléka értékelhető volt. "Nem akarom most megelőlegezni, de ez (az idei) sajnos megint rosszabb lesz" - jegyezte meg, hozzátéve, hogy a részletekről egy hét múlva beszél."

    Ez zavaros, valamit javítani kell benne.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Többen és távolabbra ingáznak Ausztriába - jó bérek

Forgalomszámlálást végeztek az osztrák–magyar határon a szakszervezetek. Tovább olvasom