Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

Diplomát osztottak az Erdőmérnöki Karon Sopronban - fotók

Diplomát osztottak az Erdőmérnöki Karon Sopronban - fotók
Összesen hatvanan vehették át diplomájukat vagy tanúsítványaikat.
"Kívánom Önöknek, hogy a tudás, amit nálunk megszereztek, személyes hivatásuk gyakorlásában is meghozza gyümölcsét" – ezekkel a szavakkal köszöntötte Sopronban az Erdőmérnöki Kar friss diplomásait és doktoráltjait január 20-án prof. dr. Faragó Sándor, a Nyugat-magyarországi Egyetem rektora az Erdőmérnöki Kar 209. tanévének diplomaátadó kari tanácsülésén.

Az ünnepséget megtisztelte részvételével Bálint Sándor, a DALERT Zrt. vezérigazgató-helyettese, Mózes Csaba, a Földművelésügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese, Andrésiné dr. Ambrus Ildikó, a Bedő Albert Erdészeti Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója és Andrési Pál, az iskola gyakorlati oktatásvezetője is.

A rektori és dékáni köszöntők után habilitált doktori oklevél került átadásra Dr. Czimber Kornél részére, míg a doktori iskolákban hatan teljesítették a doktori fokozat kiadásához előírt feltételeket,
ők PhD doktorokká avattattak.

Összesen hatvanan vehették át diplomájukat vagy tanúsítványaikat az erdőmérnöki osztatlan, környezetmérnök, természetvédelmi mérnök, vadgazda mérnök, alap- és mesterszakokon, környezettudós mesterképzésen, illetve vadgazdálkodási igazgatási szakirányító szakon. A végzettek közül kilencen ’kiváló’ minősítésű diplomát kaptak.

Lelkiismeretes, többéves magas színvonalú tevékenységéért Rektori Dicséretben részesült Dulai Dávid természetvédelmi mérnök, Dékáni Dicséretet Takács Árpád természetvédelmi mérnök kapott.

Az ifjú mérnököktől és doktoráltaktól prof. dr. Lakatos Ferenc dékán beszédében így búcsúzott: "kívánom, hogy találjátok meg számításaitokat, utatokat kísérje egészség, siker és szerencse!". Az ünnepség a hagyományoknak megfelelően az Erdész himnusszal zárult.

 
Diplomát osztottak az Erdőmérnöki Karon Sopronban

 

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fiatalok műsorával ünnepelték a kultúra napját Sopronban - fotók

Fiatalok műsorával ünnepelték a kultúra napját Sopronban - fotók
Képriport az idei kultúra napjáról Sopronból. Tovább olvasom