Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

Diplomaosztás a NYME Közgazdaságtudományi Karon - fotók

A jövőben is működik a kar, amelynek doktori iskoláját újfent akkreditálta a hazai felsőoktatási akkreditációs bizottság.

A Nyugat-magyarországi Egyetem soproni Közgazdaságtudományi karán a 2014/15-ös keresztfélévben százhuszonketten tettek sikeres záróvizsgát, közülük kilencvenen vehették át diplomájukat pénteken. (A többiek csak a nyelvvizsga birtokában kaphatják meg oklevelüket.)

Diplomaosztó Sopronban - 2015. február


Az ünnepélyes diplomaosztón prof. dr. Faragó Sándor rektor elmondta: a jövőben is működik a kar, amelynek doktori iskoláját újfent akkreditálta a hazai felsőoktatási akkreditációs bizottság.

Dr. Fábián Attila dékán fejlesztési elképzelésekről is szólt, többek között a duális, azaz a gyakorlatorientált közgazdászképzés előkészítéséről.

A diplomaosztón Alma Mater Emlékéremben Fazekas Nikolett, Rektori dicséretben Csányi Anita és Varga Kornél, Kiváló hallgató emlékéremben Horváth Ágnes, Dékáni dicséretben Zax Petra és Magyar Attila részesült. Csizmadia Pétert, Kovács Andreát, Pétervári Zsófiát, Pirger Tamást, Resperger Richárdot és Wolfgang Illichet doktorrá avatták.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Helyi járatos busznak ütközött egy osztrák autós Sopronban

A pénteken kora délután történt balesetben az autóbuszon utazók közük egy idősebb nő könnyebben… Tovább olvasom