Kisalföld logö

2017. 06. 27. kedd - László 19°C | 30°C Még több cikk.

Díjnyertes építész a soproni egyetemisták között

Sopron - Február 17-én a soproni Nyugat-magyarországi Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézetébe látogattak a Holcim Awards for Sustainable Construction világverseny (Holcim-díj a Fenntartható Építészetért) 2008. őszi európai fordulójának nyertes pályaművei - köztük az aranyérmes magyar pályamű készítője Janesch Péter -, valamint az összes, Magyarországról érkezett pályázati munka.

A kiállítás megnyitóját követően szakmai fórumon vettek részt a megjelentek, melyen a Team0708 Kft. bemutatta a nemzetközi zsűri által legjobbnak minősített "Négy negyed" c. projektjét. A kiállítás március 2-ig tekinthető meg.

332 európai pályamunka között lett a legjobb!

A kiállítás megnyitóján megjelentek meggyőződhettek arról, hogy az öt földrészen párhuzamosan lezajlott Holcim Awards verseny európai fődíjasai, valamint a résztvevő magyar pályaművek milyen kiemelkedően környezetbarát és a fenntartható fejlődést szem előtt tartó megoldásokkal pályáztak.

A Janesch Péter építész által vezetett csoport tervét 332 európai pályamunka közül ítélte legjobbnak a független építészeket felvonultató nemzetközi zsűri.

Sopronban "zöld egyetem" dolgozik

A Holcim Hungária Zrt. kiemelkedően fontosnak tartja a fenntartható építés kultúrájának magyarországi elterjesztését. Ennek egyik lépése a jövő építészgenerációjának tájékoztatása, képzése a nyertes projektek bemutatásán keresztül. A vándorkiállítás harmadik állomásaként (Budapest és Pécs után) a pályamunkák a Nyugat-magyarországi Egyetemre érkeztek, mely szellemiségét tekintve "zöld egyetem".

Az intézmény a természeti, társadalmi, emberi környezetet az életminőség megőrzése és javítása érdekében igyekszik alakítani, karait és tevékenységét a környezettudatos gondolkodásmód jellemzi.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jól telel a szőlő

Soproni borvidék - Az elmúlt napok hideg időjárása jót tett a szőlőnek, a fagy megritkította a… Tovább olvasom