Kisalföld logö

2017. 03. 31. péntek - Árpád 5°C | 18°C Még több cikk.

Díj oktatás-szervezésért Sopronban

Sikeres oktatásszervezői tevékenységéért és a felsőoktatás területén végzett kiemelkedő munkássága elismeréseként Trefort Ágoston-díjjal tüntették ki dr. Wilfing Jánost, a Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaság-tudományi Kar dékáni hivatalvezetőjét.

A miniszteri elismerést dr. Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatási államtitkára nyújtotta át a minisztériumban.

Dr. Wilfing János Sopronban 1978-ban kapott faipari mérnöki diplomát, majd szakterületén Kapuváron dolgozott üzemvezetőként. Ezt követően a budapesti Bútoripari Fejlesztési Intézet soproni irodáját vezette. 1991 óta az egyetemen töltött be különböző felelős pozíciókat. Nevéhez fűződik a továbbképzési osztály létrehozása, s nagy érdemeket szerzett a közgazdaság-tudományi kar soproni elindításában. 2000 óta tölti be a dékáni hivatal vezetői posztját. Miniszteri kitüntetése kapcsán elmondta: elismerése a kitűnő kollégáknak, valamint a nyugodt munkát biztosító családi háttérnek is szól.

Dr. Wilfing János a díjjal.
Dr. Wilfing János a díjjal.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megújult a Lewinszky-óvoda

Mintegy kétszázmillió forintból újult meg a Lewinszky-óvoda, amelyet jövő héttől már birtokba… Tovább olvasom