Kisalföld logö

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 3°C | 7°C Még több cikk.

Digitális forradalom a soproni szakközépiskolákban

Hamarosan elektronikus napló és tanulásmenedzsment rendszer kerül bevezetésre Sopronban.


A Sopron Térségi Integrált Szakképző Központhoz tartozó szakközépiskolákban, a TÁMOP-2.2.3-07/2-2F-2008-0025 kódszámú projekt keretében, hamarosan elektronikus napló és tanulásmenedzsment rendszer kerül bevezetésre. A digitális napló úgy segíti majd a pedagógusok munkáját, mint egy „elektronikus kolléga": a beállított határértékeknek köszönhetően a rendszer automatikusan jelezni tudja, ha év közben megváltozik egy tanuló magatartása, vagy tanulmányi előmenetele, emellett a szülőkkel történő kommunikációt is egyszerűbbé teszi.

Még a legképzettebb és legrátermettebb pedagógusok számára is megterhelő a tanítványok teljesítményének és magatartásának egyidejű felügyelete, amely mellett a szülők tájékoztatásáról, a velük való közreműködésről sem feledkezhetnek meg. Az adminisztráció korábban csak egy további, időigényes feladat volt a sorban, amely az előbbi kötelességek teljesítésére szánható idő rovására ment.

A kifejezetten szakközépiskolai oktatás optimalizálására kifejlesztett, összetett digitális rendszernek köszönhetően az adminisztráció olyan adatokat biztosít majd az oktatók számára, amelyek segítségével könnyedén figyelemmel kísérhetik a hallgatók fejlődését, és teljesebb képet kaphatnak a hátránykompenzációra szoruló diákok egyéni igényeiről. Az egységesített rendszer elősegíti a hatékonyabb, digitális mérések és értékelések elvégzését, valamint a tanulók felzárkóztatását is. Az intézmények digitális összekapcsolásával közös erőforrás gazdálkodás válik majd lehetségessé, amely nagyobb esélyt nyújt a szakszerű helyettesítések megvalósulására.

A papír alapú adminisztráció digitalizálása ráadásul környezetbarát is. Az elektronikus napló vonatkozásában ez fontos szempont, hiszen a szakképzésben a csoportbontások okán akár három osztálynaplóra is szükség volt osztályonként. A tanulásmenedzsment rendszer lehetővé teszi majd a digitális dolgozatírást, javítást és tárolást, így több mint 3300 fős tanulólétszám esetén jelentős a megtakarított nyomtatott papír mennyisége.

Az úgynevezett elektronikus napló fontos szerepet tölt majd be a soproni, több iskolát összekapcsoló, komplex digitális rendszerben és forradalmi újítást jelenthet a szakközépiskolai oktatásban.

Olvasóink írták

  • 5. Filtec 2010. október 17. 18:01
    „Miért kellett egy szegedi céggel elkészíttetni ezt a lassú, átgondolatlan, nem felhasználóbarát programot?
    Kinek van ott érdekeltsége?
    Rengeteg e-napló van már az országban. Csak körül kéne nézni, és töredékéért meg lehetett volna szerezni.
    Ez meg 50 000 000 Ft!!!!!!!-ért szar.
    Van itt pénz kérem! Lásd. önkormányzat forgóajtaja.

    "Róthos" ismerősöm mesélte, hogy beírta egy közel 30 fős osztálynak a jegyeit, aztán mikor a mentésre klikkelt, kiléptette a programból.
    A hiányzókat papírra kell feljegyezni a tanárnak, mert nem működik ez az e-napló.
    Nem áttekinthető, túl sokat kell klikkelgetni, hogy valamit elérjenek.

    Tudtommal a Fáyban tavasszal is dolgoztak ezzel a programmal, de leálltak, mert használhatatlan volt.
    Gratula a programíróknak. Egész nyáron nem volt idejük kijavítani.

    Gondolom, el kellett utazni nyáron az 50 millióból valami egzotikus tájra.

    A cég:
    INFOtec Informatikai és Információtechnikai Kft.
    Telefon:+36 62/550-748, +36 62/550-749, +36 21/2000-123
    Fax:+36 62/550-919
    Web: http://www.infotec.hu

    Lesznek még ezzel gondok, ha több iskola is belép ebbe a szarba.

    Közpénz elherdálása. Fel lehetne jelenteni azokat, akik ezt engedélyezték.
    Rajta MSZP!”
  • 4. szintenerintett 2010. október 17. 08:59
    „Csatlakozom érintetthez...
    A cikkben leírtak fele sem igaz a valóságban.
    A szoftver körülményes, gyakran használhatatlan.
    Papírból nemhogy kevesebb fogy, hanem több. Év közben ugyanis a rendszer instabilitása miatt papíron is kell vezetni az adatokat (hiányzók, érdemjegyek, stb.), év végén meg a teljes osztálynaplókat amúgy is ki kell nyomtatni (több száz, több ezer oldal).
    A Rothban és a Fáyban eddig is volt elektronikus napló, és működött rendesen. Egy-két kisebb módosítás kellett volna talán. Akiket ismerek (tanár, diák), mindenki elégedett volt vele.
    Olyan emberrel viszont még nem találkoztam, aki mostani "forradalmi" naplóval elégedett lenne.
    Hogy miért kell akkor mégis a bevezetést erőltetni?
    A kb. ötvenmillió forintos fejlesztési/bevezetési költséget jó sok felé lehet ám szétosztani, sok éhes szájacska kaphatja meg a napi betevő kenyérkéjét, cipőcskéjét, BMW-jét.”
  • 3. érintett 2010. október 16. 11:29
    „Csatlakozom az előttem szólóhoz: hát ez tényleg forradalmi - lenne!
    Főleg ha:
    1. stabilan működne a rendszer,
    2. felhasználóbarát és
    3. kiforrott szoftver lenne.
    De mivel a cikk jövő idejű, bizakodom, hogy a gyermekbetegségek megszűnnek.
    Addig is: kitartás, Kedves Kollégák! Lesz még rosszabb:-/”
  • 2. psanyi 2010. október 15. 12:14
    „meghekkeljük! :)”
  • 1. Csetneky 2010. október 16. 00:02
    „Hát ez valóban forradalmi! Ki az a jóképességű, aki nem tudja megnézni az adott tanuló összes jegyét a naplóban? Ha pedagógus, bármikor megteheti, ha szülő, akkor a szülői értekezleten vagy a fogadóórán. Már ha nem tudta megnevelni olyan szinten a derék gyermekét, hogy a jegyeit írja be az ellenőrzőbe és mutassa be otthon.
    Szánalmas!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A lakók aláírása nélkül nincs visszatérítés

Több olvasónk jelezte, megkapták ugyan a szeptemberi fűtésszámlát, de ezen nem szerepelt a jóváírás. Tovább olvasom