Kisalföld logö

2017. 10. 20. péntek - Vendel 8°C | 20°C Még több cikk.

Decemberre felállítják a szobrot

Már december elejére fellállítja az önkormányzat József Attila szobrát a Vasvári Pál utcában.

Tavaszra a játszótér is megújul és megfelel majd az uniós szabványoknak.

– Mélységesen elszomorít a fideszes politikusok magatartása, ahogyan a csütörtöki közgyűlésen leszavazták a József Attila-lakótelep rendbetételét – mondta el tegnapi sajtótájékoztatóján Németh Imre, az MSZP önkormányzati képviselője, elnökségi tagja. – De örömmel tölt el, hogy a tervezett József Attila-szobor mégis megvalósulhat. A költő születésnapja egyben a magyar költészet napja, 2005-öt pedig az UNESCO József Attila-emlékévvé nyilvánította. Ezek pedig szintén megerősítik azt az elképzelést, hogy szobor emlékeztessen mindenkit az egyik legnagyobb magyar költőre.

Tájékoztatóján az emlékmű körül kialakítandó zöld területről szóló elképzelést is vázolta Németh Imre, a szoborállítás kezdeményezője.
Előreláthatóan december elejére állítják fel a szobrot a lakótelepen mintegy 6,2 millió forintból. Az alkotás a Vasvári Pál utcában kap helyet, elkészítésével Kutas László szobrászművészt bízzák meg. A játszótér egy másik program keretében a jövő év tavaszára újul meg és felel meg az uniós szabványok előírásainak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Sopron Bank tovább terjeszkedik

A Bank Burgenland 90 százalék feletti mértékben Burgenland tartomány tulajdona és az európai uniós jogszabályok értelmében az államnak meg kell szabadulnia a tulajdonosi kötöttségektől, világította meg az anyabank eladási kényszerének hátterét a vezérigazgató. Mint azt korábban megírtuk, a közelmúltban állt el vásárlási szándékától Mirko Kovats gyáriparos. Tovább olvasom