Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 7°C

Dalostalálkozó Nagylózson

Kilencedik alkalommal rendezték meg Nagylózson az Ikva-parti Dalostalálkozót. Idén Erdélyből és Németországból is érkeztek fellépők.

Nagy sikerű kulturális találkozó helyszíne volt a nagylózsi Szent Lőrinc-plébániatemplom. Négy kórus – az erdélyi Magyarfenesi Vegyeskar, a németországi Singverein Niederfüllbach, a kópházi Zsenszka Klappa Golubice és a nagylózsi Bel Canto Vegyeskar – részvételével rendezték meg a IX. Ikva-parti Dalostalálkozót.

A Nagylózsi Vegyeskar 1993-ban alakult meg, egyesületté 2001 nyarán vált, akkor vette fel a Bel Canto Vegyeskari Egyesület nevet. Megalakulásuk óta fontosnak tartják, hogy más kórusokkal is ápolják a kapcsolatot, ezért is ötlött fel bennük egy nagylózsi kórustalálkozó gondolata, melyet 1994 tavaszán szerveztek meg először. Azóta kétévenként rendezik meg a dalosünnepet. Minden alkalomra más-más kórus a vendég, így sok barátság született hazai és külföldi kórusokkal egyaránt.

A IX. Ikva-parti Dalostalálkozó programját a színvonalas és nagy sikerű koncerten túl soproni városnézés, közös vacsora és baráti beszélgetés is színesítette.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vetélkedő Széchenyi koráról

Az ország és a Felvidék nyolc gimnáziumi és nyolc általános iskolai csapata vívja a… Tovább olvasom