Kisalföld logö

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 11°C | 19°C Még több cikk.

Csúszik a felújítás, nyitás december végén

Sopron - A Hotel Maróni felújítása késik, ezért az eredeti elképzelésektől eltérően biztos, hogy szeptemberben nem fogadhatnak vendégeket. Baranyai György igazgató reméli, decemberben már kinyithatnak.

Négycsillagos wellness-szállodává alakítják a valamikori szakszervezeti üdülőt, a Hotel Marónit. Az eredeti tervek szerint az idén új tulajdonoshoz került épületkomplexum szeptemberben fogadta volna az első vendégeket, de ebből nem lesz semmi. A Kisalföld információját megerősítette Baranyai György igazgató is.
– Tény, csúszik az épületek felújítása, átalakítása, ezért módosítottuk a saját magunk által kitűzött határidőt.

Most úgy látom, talán decemberben, karácsonykor, legkésőbb az év utolsó napján fogadhatunk vendégeket.
Baranyai György
– Az átalakítás olyan mérvű, hogy építési engedély is szükséges, amit a napokban nyújtunk be az építéshatóságnak. Megváltozik ugyanis a Lövér körútra néző homlokzati rész – bővül a terasz – és a két épületet a földszinten kötjük össze, mert eddig az emeleten volt az átjárási lehetőség – tette hozzá Baranyai György.

Miközben a kivitelezők modernizálják a szálloda gépészetét, felújítják a fürdőszobákat és hamarosan az ablakcserékre is sor kerül, addig a városban makacsul tartja magát az a hír, hogy a jelenlegi tulajdonos ingatlanközvetítőket kért fel, hogy értékesítsék az elmúlt év végén birtokába került szállodát.

– Nem tudok arról, hogy tulajdonosváltás lenne – folytatta Baranyai György. – A legfontosabb, hogy minél előbb üzemeljen a szálloda, akár megtartják, akár értékesíteni szeretnék, mert az a tulajdonos érdeke. Azt azonban elképzelhetőnek tartom, hogy a valamikori vegyészüdülőt, amely jelenleg a Maróni része, esetleg eladják. Ebben az épületben – később – emelt szintű nyugdíjasotthon kialakítását terveztük.

Horváth Ferenc

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pusztacsalád 750 éves

Pusztacsalád - A hétvégén megtartott falunap keretében ünnepelte meg Pusztacsalád első írásos említésének 750. évfordulóját. A jeles alkalomból emlékművet is avattak a 280 lelket számláló faluban. Tovább olvasom