Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Csökkentek az ellenzék jogai?

A soproni közgyűlés májusi ülésén módosította a testület szervezeti és működési szabályzatát.
Eltörölték például az interpellációt, hivatalosan készített hangfelvételt kikérni nem lehet. Az ellenzéki frakciók vezetői ezt úgy értékelik, csorbultak a közgyűlésben mandátummal rendelkező pártok jogai. A Fidesz–KDNP szerint megmaradt a képviselők kontrollja.

Nem csorbult a demokrácia

Az elfogadott szmsz teljes mértékben biztosítja az önkormányzat működőképességét és teljesen megfelel az önkormányzati törvénynek – mondotta Rádonyi László (Fidesz–KDNP). – A kérdéseknél bevezetett időkorlátok legfontosabb célja a közgyűlések idejének rövidítése volt, mellyel az ellenzék jogai nem sérültek. Az új szmsz-szel természetesen nem csorbult Sopronban a demokrácia sem.

Saját akaratukat érvényesítik

– Sajnálom, hogy az MSZP 2003-as módosítása után – akkor a napirend előtti felszólalásokat tették a közgyűlés végére, az egyebek tárgyalása elé – a jobboldali városvezetés is megnyirbálta az ellenzék lehetőségeit – jelentette ki Nagy Tamás (MDF). – Úgy tűnik, hogy a két nagy párt – ha megnyeri a választást – saját akaratának érvényesítésére használja fel hatalmát. Abban az esetben, ha az MDF a következő választásokon hatalmi pozícióba kerül, visszaállítjuk az 1990-es szervezeti és működési szabályzatot.

Antidemokratikus lépés

A Fidesz 2003-ban drámai hangon bírálta a mi módosításunkat, amely véleményem szerint nem csökkentette az ellenzék jogait – mondotta Kalmár István (MSZP). – Most, hogy ők kerültek hatalomra, nemhogy visszaállították volna az eredetit, inkább érdemben korlátozták a többi frakció mozgásterét, hiszen megszüntették az interpelláció intézményét, korlátozták a kérdések időtartamát és megtiltották a felvételek használatát. Következetlen, antidemokratikus lépés volt.

Folyamatosan csökkentették

– A demokratikus rendszerváltás óta a mindenkor hatalmon lévők folyamatosan csökkentették az ellenzék jogait – értékelt Kóczán Zoltán (SZDSZ). – Sajnos az MSZP is ezt tette, amikor velünk koalícióban vezette a várost. Ma már tudjuk, hogy nem kellett volna. A Fidesz–KDNP újabb jogosítványokat vont el, ahelyett, hogy visszaállította volna a demokratikus normákat. Hová vezet, ha mindenki kevesebb lehetőséget biztosít a kisebbségben lévő frakcióknak?

Se jobb, se rosszabb

– A módosításokat követően – véleményem szerint – az szmsz nem lett se jobb, se rosszabb, mint előtte volt – fejtette ki dr. Szekeres Csaba (Civil Összefogás). – Sajnálom, hogy módosító indítványomat, amely az interpelláció intézményének visszaállítására, a napirend előtti felszólalásokra vonatkozott, elutasították. Pedig a Fidesz annak idején bírálta az MSZP-t, de hatalomra kerülve mégsem állítják vissza az eredeti szervezeti és működési szabályzatot.

Horváth Ferenc
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Létszámleépítés és új adó várható

Várhatóan tizennégy alkalmazottat bocsát el a fertődi önkormányzat. A képviselők a mai közgyűlésen… Tovább olvasom