Kisalföld logö

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 12°C Még több cikk.

Csökkent a szálló por Sopronban

Sopron - Az időjárásnak köszönhetően csökkent a szálló por koncentrációja Sopronban, most már a „tájékoztatási határ" alatti értékeket mértek.

Megszűnt a szálló por-okozta szmogriadó Sopronban, pénteken reggel 9 órakor köbméterenként 45,6 mikrogrammot mértek a Kodály téri mérőállomáson. – Észak-kelet felől egy hideghullám érte el a térséget, ami „kisöpörte" a város levegőjében felhalmozódott szálló port – mondta el portálunk érdeklődésére Maár István, a környezetvédelmi felügyelőség levegőtisztaság-védelmi mérnöke. – A tájékoztatási küszöb 75, a riasztási 100 mikrogramm/köbméter, tehát már a csütörtöki 24 órás átlag, a 74,4 is ezalatt volt.

Maár István a légköri viszonyok változásával, és az utóbbi napok jeges idősjárása miatti csökkent járműhasználattal indokolta a kedvezőbb légszennyezettségi értékeket. – Az Országos Meteorológiai Szolgálat az elkövetkező napokra is észak-nyugati és észak-keleti szeleket jelez, így vélhetően nem kell tartani a szálló por koncentrációjának növekedésétől. Amennyiben havazás érné el hazánkat, az is kedvezően befolyásolná a levegő tisztaságát.

Olvasóink írták

  • 4. Telepathia 2009. január 20. 13:03
    „Megváltozott az időjárás, hála a Jó Istennek, csak a polgármesteri szóvivő nyilatkozik továbbra is erősen ellentmondásosan a Sopronban korábban szálló porról.”
  • 3. csigaZ 2009. január 18. 11:42
    „Örülök, hogy tiszta a levegő és annak is, hogy van levegő felelősünk is.
    Így a levegő vétel nem lesz TILOS!”
  • 2. Nanu 2009. január 16. 21:21
    „Miért?”
  • 1. Telepathia 2009. január 16. 20:23
    „Nem csak a szálló por,hanem a polgármesteri hivatal szóvivőjének igazmondása is csökkent.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Árokba fordult az autó Fertőrákosnál

Fertőrákos - Baleset történt pénteken délelőtt Fertőrákos határában. Egy biharkeresztesi illetőségű,… Tovább olvasom