Kisalföld logö

2017. 06. 27. kedd - László 19°C | 30°C Még több cikk.

Csődközelben a fertődi városgazda kft - Reagált a polgármester

A fertődi önkormányzat nem 7,5, hanem 2,7 millió forinttal tartozik a városgazda kft-nek - közölte Kocsis Ferenc, a kisváros polgármestere.

Kocsis Ferenc, Fertőd polgármesterének nyilatkozata a városgazda kft. ügyében:

Az ügyvezető által említett 7,5 millió forint, amellyel önkormányzatunk tartozik a cégnek, a valósággal sajnos még csak köszönő viszonyban sem áll. A tények azt mutatják, hogy a kft. által kiszámlázott és ugyanakkor valós, a teljesítés szempontjából leigazolt követelések állománya pontosan 2.761.421,- forintot tesz ki - kezdte Kocsis Ferenc.

Tény az is ugyanakkor, a hogy a kft. ügyvezetője több olyan munkát is leszámlázott a városnak, melynek a szerződés szerinti leigazolására - jellemzően amiatt, hogy azok e szerződésben meghatározott követelményeknek nem feleltek meg - nem kerülhetett sor.

A cég valóban nehéz helyzetbe került, azonban ennek oka a gazdálkodás terén keresendő. Ugyanis tudomásom szerint a kft. szinte kizárólag az önkormányzat megrendelései alapján realizál bevételt.

Az ügyvezetés - eltérően más hasonló önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok gyakorlatától - sajnálatos módon a cég alapításától kezdve nem tett lépéseket a lehetséges magán-, vagy egyéb céges megrendelők igényeinek felkutatására, mely által a tevékenységét ilyen irányban fejleszteni tudta volna.

Lényeges, hogy a kft.-t a tulajdonos önkormányzat kétmilliós tagi kölcsönben részesítette, melynek rendezése elmaradt és annak lejáratát emiatt (különös figyelemmel a Kft. gazdasági nehézségeire) az önkormányzat 2014. augusztusáig meghosszabbította. Ezen túl a cég jelentős - több százezres - köztartozást felhalmozott az önkormányzattal szemben.

Sajnálattal tapasztaltam, hogy a társaság ügyvezetője ez utóbbi körülményekről nyilatkozatában nem tett említést - fogalmazott a polgármester.

A kft. dolgozóinak helyzete, az elmaradt járandóságok jogosan szülnek felháborodást. Elkeserítő, hogy az előre nem látó gazdálkodás miatt emberek hónapokon keresztül nem kapják meg munkabérüket, azonban ezekért kizárólag a cégvezetést terheli a felelősség.

A helytelenül meghozott döntésekért is a cégvezetésnek kell vállalnia a felelősséget. A tulajdonosi jogokat a képviselő-testület gyakorolja, melyben nekem, mint polgármesternek semmilyen kiemelt jogkört nem biztosít - zárta szavait Kocsis Ferenc.

Előzmények:

Úgy döntött a Fertődi Városgazda Kft. taggyűlése, hogy átmenetileg felfüggesztik a tevékenységüket.

- Az önkormányzat a megrendelő, de mint tulajdonos, neki kell megfizetni a költségeket - kezdte Bella Aladár, a kft. ügyvezető igazgatója. - Hiába teljesítettük a feladatokat, végeztük el a munkát, nem fizettek. Így mi is tartozást halmoztunk fel.

Egy korábbi fotó Fertődről. Gazda nélkül marad a városgazda? Fotó: kisalfold.hu archívum
Egy korábbi fotó Fertődről. Gazda nélkül marad a városgazda? Fotó: kisalfold.hu archívum


- A Nemzeti Adó és Vámhivatal pedig már - úgy tudjuk - inkasszót nyújtott be. Úgy látjuk, a dolgok így nem mehetnek tovább, nekünk lépnünk kellett. Sajnos, most hat alkalmazottunk maradt munka nélkül, az utcára kerültek. Őket jelenleg nem tudjuk foglkoztatni.

Információink szerint, hogy a hat munkatárs egyébként már hónapok óta nem kapott fizetést. Az önkormányzat a július végi állapot szerint 7,5 millió forinttal tartozott a kft-nek. S ez vezetett oda, hogy összehívják a már említett taggyűlést.

- A következő napokban eldől, hogy megszűnik-e a kft, csődeljárás indul ellne, vagy az önkormányzat rendezi az adósságát - folytatta Bella Aladár. - A városüzemeltetési feladatokat azonban valakinek a jövőben is elé kell látnia. Fertődön, rajtunk kívül más ilyen vállalkozás nincs. Így adott esetben külső céget kell megbízni.

Bella Aladár, a jelen helyzetben nem bizakodó: "Ismerve a kisváros anyagi helyzetét, kevés a remény arra, hogy újrainduljon a cég, megtérítsék a kiadásaikat, és kifizessék az elmaradt béreket" - fogalmazott.

Két éve alapították

K
ét évvel ezelőtt alakult meg a száz százalékban önkormányzati tulajdonú Fertődi Városgazda Kft.

Az akkori cél az volt, hogy a cég a városüzemeltetési feladatokat hatékonyan, és lehetőleg költségtakarékosan lássa el. A tevékenységi köreinek skálája meglehetősen széles volt, húsz fajtát jelöltek meg.

A kft. szépen fejlődött, volt, amikor több mint tíz embernek is munkát adott. A közelmúltban pedig új gépeket is vásároltak.

Aztán néhány hónappal ezelőtt kezdődtek a bajok, a tartozás pedig egyre nőtt. Munkatársakat is elbocsátottak, végül hatan maradtak.

Az ügyben kerestük Kocsis Ferencet. Fertőd polgármesterét azonban egyelőre nem sikerült elérnünk. Amint ez megtörténik, a nyilatkozatát közölni fogjuk portálunkon.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Autó és kisbusz karambolozott Lövőn a benzinkútnál - 3 sérült

A csütörtökön délelőtt balesetben hárman sérültek meg, egyikük súlyosan. A Kisbusz az árokba borult. Tovább olvasom