Kisalföld logö

2017. 04. 25. kedd - Márk 10°C | 21°C Még több cikk.

Cséri hulladék: projetönrész hitelből

Régió - Külső forrásból – hitelből – teremtenék elő a települések a térségi hulladékkezelési projekthez szükséges, minimálisan harminc százalékos önrészt. A beruházás jelenlegi összértéke hatmilliárd forint.

A Sopron Térségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás tanácsülést tartott a közelmúltban. Az ülésen a megjelent tagok – polgármesterek, alpolgármesterek, önkormányzati képviselők – tájékoztatást kaphattak a projekt jelenlegi állásáról. Az elkövetkezendő hetekben a társulást alkotó negyvenöt önkormányzat testületeivel kerül sor részletes egyeztetésre, tájékoztatásra. A települések képviselő-testületeinek módosítaniuk kell a jelenlegi alapító okiratot, amint ez mindenhol megtörtént, már beadható a pályázat.

Havas András alpolgármester: Az önkormányzatok dönthetnek majd a hulladékelszállítás díjairól. Fotó: Magasi Dávid
Havas András alpolgármester: Az önkormányzatok dönthetnek majd a hulladékelszállítás díjairól. Fotó: Magasi Dávid

– Az első Nemzeti Fejlesztési Tervben még tíz százalékos önrész szerepelt, a második tervben már minimálisan harminc szerepel – mondta el ismételten Havas András, a beruházásokért is felelős soproni alpolgármester. – A problémát ez okozza, hiszen a megnövekedett önrész előteremtéséről kell gondoskodni. Ezért az a javaslat és szándék született a társulási tanács ülésén, hogy külső forrásból fedezzük a beruházás mintegy egyharmadát. A hitel visszafizetése a működtetési díjakból, akár harminc éves futamidővel is történhet. A soproni városvezetés továbbra is elkötelezett amellett, hogy önkormányzati tulajdonban valósuljon meg a hulladékprojekt. Azt szeretnénk ugyanis, hogy a társult önkormányzatok dönthessenek a közszolgáltatási díjakról és részesüljenek a várhatóan nyereséges tevékenységből.

Mint arról portálunkon beszámoltunk a soproni harkai úti hulladéklerakó működési engedélye jövő év július 15-ével lejár. Eddig kellene elkészülnie a cséri hulladékkezelőnek és telepnek.

– A mostani állapot szerint erre az időpontra nem fog befejeződni a teljes projekt – folytatta az alpolgármester. – Annak érdekében, hogy a cséri lerakó fogadni tudja a soproni hulladékot, a telep kivitelezése fokozatosan kezdődik el. A beruházás összértéke – a csatlakozó rekultivációs projekt nélkül – jelenleg közel hatmilliárd forint. A megváltozott feltételek miatt ugyanis át kellet dolgoznunk a projektet és abból több elemet ki kellett vennünk. A külön kezelendő harkai úti telep ártalmatlanítása viszont önrész nélkül, száz százalékos támogatással valósulhat meg.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Biczi László: titkos döntések

Sopron - Ezentúl Fodor Tamás és a fideszes városvezetés mondja meg, hogy ki szállítsa az óvodáknak a… Tovább olvasom