Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 24°C Még több cikk.

Civil segítség a soproni kórháznak

Az idős és magatehetetlen betegek ápolását és gyógyítását segítő, elektronikusan vezérelhető betegágyat adományozott a Soproni Egészségügyi Alapítvány az Erzsébet-kórháznak.
Nagy segítséget nyújt a magatehetetlen betegek ápolásához az a speciális kórházi ágy, amelyet tegnap adtak át az Erzsébet-kórház belgyógyászati utókezelő osztályán. Az elektronikusan vezérelhető és a felfekvést megakadályozó ágyat, valamint négy ágybetétet a Soproni Egészségügyi Alapítvány ajándékozta mintegy 4,5 millió forint értékben az intézménynek.

Dr. Baranyai Tibor főigazgató-főorvos elmondta, nagy szükségük van ezekre a speciális, nyomásérzékelő matracokra, amelyek a magatehetetlen betegeknél, baleseti sérülteknél megakadályozzák a felfekvés kialakulását. A berendezések az intenzív osztályra, a belgyógyászatra és annak coronaria őrzőjébe, a stroke részlegbe, valamint a traumatológiára kerülnek.

Szilágyiné dr. Fodor Zsuzsanna, az alapítvány kuratóriumának elnöke az átadáskor úgy fogalmazott:
– Mindig azzal támogatjuk a kórházat, amire a legnagyobb szükségük van és amit saját forrásból nem tudnak biztosítani. Az alapítvány tizennégy éve működik, olyan magánszemélyek, cégek, intézmények támogatásával, amelyek elkötelezettek az egészségügy iránt. Tavaly például a személyi jövedelemadó egy százalékából és az alapítvány saját forrásából huszonegymillió forint gyűlt össze és ehhez jött a többi felajánlás.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ausztria: a képzettek előtt nyitva a sorompó

A Kisalföld által hétfőn megszólított burgenlandi cégvezetők többsége helyesli az új uniós… Tovább olvasom