Kisalföld logö

2017. 02. 19. vasárnap - Zsuzsanna -3°C | 7°C Még több cikk.

Busznak ütközött a gyalogos?

Sopron - A kedvezőtlen időjárási viszonyok is közrejátszottak abban a balesetben, amely csütörtökön reggel 7 óra után pár perccel történt az Erzsébet utcában, a Rákóczi utcai kereszteződéstől nem messze.

– Épp kinéztem az ablakon, mikor láttam, hogy egy nő esernyővel a kezében nem a zebrán, hanem attól három-négy méterre akar átmenni az úttesten – kezdte a szemtanú, Farkas Istvánné fodrász. – A busz már félig elhaladt mellette. Az asszony az esernyőjét a szélnek ellentartva, valószínűleg nem érzékelte az amúgy is lassan érkező autóbusz haladását, tovább akart menni az úttesten. Amikor észlelte a bajt, hogy a járműnek ütközhet, megijedt, hátrahőkölt, megbotlott, s hanyatt vágódott.

– A helyszíni információk szerint a busz eleje már elment a nő előtt. A gyalogos a jármű oldalával sem érintkezett. Hátralépés közben megbotolhatott, hanyatt vágódott, így szenvedett végül koponyasérülést – tájékoztatott Eső László, a Kisalföld Volán üzemeltetési igazgatóhelyettese. A hölgyet koponyasérüléssel szállították a kórházba.

A körülmények tisztázása miatt a reggeli órákban jelentős torlódás alakult ki a belvárosban.

Olvasóink írták

  • 15. sivatag66 2010. szeptember 11. 02:59
    „Mankapunka !
    Mit köszönsz te a győri panelpól ?
    Miért tartottak fel ?????????”
  • 14. Filtec 2010. szeptember 10. 17:56
    „Péntek van.
    Holnap és vasárnap megint folytatódik a motor verseny, bőgetés, városban 100 km/h felettire kihúzatás, "egykerekezés", zebrán átzúgatás itt Sopronban.

    Egész nyáron ez ment.
    SÜNök persze szarnak erre. Majd ha elcsapnak egy babakocsit toló asszonyt, akkor talán majd lemeszelik ezeket.
    Legközelebb felírom a rendszámukat.
    Ti is, aztán 107. 
     
     ”
  • 13. Filtec 2010. szeptember 10. 17:50
    „Re: #5. Goldman 2010.09.10. 12:02
    A válasz egyszerű. Mert EZ a Kisalföld.”
  • 12. Spectrasoul 2010. szeptember 10. 17:28
    „ezt a balféket:D kiváncsi vagyok hány éves volt... a tippem 60 felett. az öregek irtó veszélyesek. pont ma láttam a zebrától 10 méterre átjönni egy lépni alig tudó hölgyet... hát könyörgöm ha nem tudok úszni nem megyek vízbe...”
  • 11. Spectrasoul 2010. szeptember 10. 17:28
    „ezt a balféket:D kiváncsi vagyok hány éves volt... a tippem 60 felett. az öregek irtó veszélyesek. pont ma láttam a zebrától 10 méterre átjönni egy lépni alig tudó hölgyet... hát könyörgöm ha nem tudok úszni nem megyek vízbe...”
  • 10. Shaki 2010. szeptember 10. 15:20
    „máris 2010.09.10. 11:09

    Zebrán????!!!! Zebra mellett is, sőt, csak úgy a vakvilágba mennek, mint a kiskirályok! Tisztelet a kivételnek, de a legtöbb úgy használja az úttestet, mint a járdát. Nekem kocsival miért nem szabad felhajtanom a gyalogosok helyére, hisz ő meg jön a mi "életterünkre"!!!!”
  • 9. Mankapunka 2010. szeptember 10. 14:06
    „Magának kereste a bajt,meg is kapta,csak megint egy buszt tartott fel vele,meg pár 100 utast,de sebaj. Köszönjük.”
  • 8. annobon 2010. szeptember 10. 13:15
    „Kicsit off, de kikívánkozik belőlem a kedvenc magyar filmcím-fordításom:
    eredeti: Alien (kb. Idegen)
    magyar: Nyolcadik utas a halál”
  • 7. annobon 2010. szeptember 10. 13:13
    „5-höz: Ja, a média! Akarom mondani a MÉDIA! Ha az lenne a címe mondjuk, hogy: "Egy nő megbotlott és elesett", az ugye olyan 12 egy tucat és már nem is érdekes! Még egy példa, a kereskedelmi híradókon nem is olyan rég úgy mondták be, hogy:
    "Meghalt Talmácsi Gábor ... (itt pár mp hatásszünet, majd:) futamán egy japán motoros." Én is felkaptam a fejem, hogy mi van szegény Talmával?”
  • 6. Lobbo71 2010. szeptember 10. 12:35
    „máris: a zebrán a gyalogosnak elsőbbsége van. Úgy kell megközelítened, hogy elsőbbséget tudj neki adni. Nincs féktávolságon belül lelépés, mert akkor túl gyorsan mentél. Képzeld azt, hogy a zebra egy kereszteződés, ahol a gyalogos a főútvonalon halad, neked meg elsőbbségadás kötelező tábla van.”
  • 5. Goldman 2010. szeptember 10. 12:02
    „"Busznak ütközött a gyalogos?"
    Mint a cikkből kiderül nem ütközött busszal. Akkor meg minek kell ilyen címet adni neki?”
  • 4. máris 2010. szeptember 10. 11:09
    „MÉG AZ HOGY NEM NÉZNEK SEM JOBBRA, SEM BALRA ! MÉG MEG IS SÉRTŐDNEK, HA SZÓLSZ ! HA MEG ELÜTIK ŐKET, MERT F TÁV BELÜL LÉP LE, CSODÁLKOZIK, HOGY NEM VOLT SZERENCSÉJE ! JOBBIK ESETBEN !!
    A ZEBRÁN, AZT GONDOLJÁK MINDENT LEHET !”
  • 3. SzImike 2010. szeptember 10. 09:59
    „Sajnos a közlekedési kultúránk elég mélyen van”
  • 2. annobon 2010. szeptember 10. 09:40
    „A közlekedésben a kölcsönös figyelemre szükség van (lenne)! Oda-vissza alapon, gyalogos kontra autós, biciklis, stb. Nekem például az a halálom, mikor (többségében fiatalok) ugyanolyan "sebességgel" csoszognak át előtted azebrán, mint amilyennel a járdán cammogtak. Nekünk még anno azt tanították, hogy az úttesten a lehető legrövidebb idő alatt kell átmenni!”
  • 1. Stefano 2010. szeptember 10. 05:40
    „Nem akarok senkit sem bántani, de nagyon sok felelőtlen ember van és ezek közül sajnos a gyalogosok vannak többen. Körül sem néznek csak egyből lelépnek a járdáról, pedig nekik ugyanúgy figyelni kell. Nem egyszer történ már, hogy a Dömötörinél valaki hirtelen átfutott a zebrán ráadásul amúgy is takarva van egy kicsit az a rész na de így, hogy még ki is futnak. Némelyik autós illetve motoros meg úgy viselkedik főleg az Ógabona téren mintha nem lenne piros lámpa, majd addig míg valakit el nem kaszálnak. Jó lenne egy kicsit figyelni egymásra és megelőzni a tragédiákat.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Három kilométer egy tank levegővel

Több mint háromszáz elsőéves hallgató kezdi meg tanulmányait a Nyugat-magyarországi Egyetem Faipari Mérnöki Karán. Tovább olvasom