Kisalföld logö

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 32°C Még több cikk.

Busz Sopron-Budapest között: Vállalkozásban megéri?

Heti két alkalommal egy soproni cég autóbusz különjáratot közlekedtet Sopron és Budapest között. Kedvező visszhang esetén más egyetemi városokat is bevonnának a rendszerbe.

Tavaly év végén a kormányzat még úgy tervezte, hogy a közösségi közlekedésben kiküszöböli a párhuzamosságokat, és a nagy távolságra lévő városok között csak vonatok közlekedjenek, autóbuszok ne.

Így Sopron és Budapest között megszűnt volna a buszos közlekedés.

Adódott a lehetőség

Ezt az adódó piaci rést kihasználva, az egyik soproni vállalkozó úgy döntött, hogy heti két alkalommal - pénteken és vasárnap - expressz autóbuszjáratot közlekedtet Sopron és Budapest között.

- Hosszas előkészítés után, a körülményeket mérlegelve határoztunk a különjárat megindítása mellett - mondta el Szlávik Gábor, a Blaguss Agora Hungary Kft. ügyvezetője. - Időközben változott a kormányzat álláspontja, és a választások utánra halasztották a végső döntést. Azaz a Volánbusz továbbra is fenntartja a járatait a Sopron-Budapest, Budapest-Sopron útvonalon. Ennek ellenére is közlekednek a járataink, mert hosszú távra tervezünk.

A buszok csak róják a kilométereket

Fontos megjegyeznem, a megyei közösségi közlekedést ellátó Kisalföld Volánnak nem jelentünk konkurenciát, mivel ők már korábban megszűntették a budapesti járatukat. A Volánbusszal egyébként rendkívül jó a cégünk kapcsolata, hiszen a Bécs-Budapest, Budapest-Bécs járat üzemeltetésében partnerek vagyunk.

Szlávik Gábor testnevelő tanárként igazolt a személyszállításba. Mozgásban tartja az egyetemistákat. Fotó: P. H. L.
Szlávik Gábor testnevelő tanárként igazolt a személyszállításba. Mozgásban tartja az egyetemistákat. Fotó: P. H. L.

Igazodnak az egyetemistákhoz

Az ügyvezető így folytatta: „A Sopron és a főváros közötti közlekedésben elsősorban a Sopronban tanuló egyetemi hallgatóságra, illetve a Budapesten tanuló soproni egyetemistákra számítunk. Menetrendünk igazodik a tanulmányi rendhez és a menetidő is viszonylag rövid, körülbelül két és fél óra."

A részvételi jegyeket egyelőre elővételben lehet megvásárolni, de hamarosan kialakítják az online jegyrendelés lehetőségét is. Március elejétől az autóbuszokon pedig internet hozzáférést is kínálnak az utazóknak.

- Amennyiben kedvező visszhangra talál a kezdeményezésünk, akkor más egyetemi városokat is bevonnánk a rendszerbe - zárta Szlávik Gábor.

Olvasóink írták

40 hozzászólás
12
  • 40. máris 2010. július 09. 14:43
    „LAPOZZATOK MÁR!! EZ MEGÉRI!! JOBB, MINT A VOLÁN!!!”
  • 39. Norbb 2010. február 22. 22:00
    „Elég kecsegtető az ajánlat, bár szerintem ez a " 1500 Ft-os " jegyár, rövid időn belül megváltozik mert valahogy pofátlanul olcsó. Biztos hogy előbb-utóbb emelni fogják. Ráadásul a busznak korlátozottabb a befogadó képessége, ha elfogy az ülőhely akkor "bezár a bazár". Vonatok meg többször járnak = rugalmasabb utazás, és tömeg esetén még talán plusz kocsi is akad.”
  • 38. info2009* 2010. február 22. 21:48
    „Tisztelt Vallalkozo!

    Szeretnem megtudni, hogy mikor indulnak rendszeres jaratok A becsi repuloterre (Schwechat), ugyanis oda az ember vagy kocsival tud menni vagy sehogy. Koszonettel!!!”
  • 37. xxyy 2010. február 22. 08:16
    „Bár még nem utaztam ezzel az új járattal, mivel időben máskor járok fel, de ha lenne nekem megfelelő időben is biztos igénybe venném. A jegy megfelelő árú, a menetidő szuper a fejlesztésekről nem is beszélve.....
    Na ez a különbség a magán és az állami tulajdonok között... A magánnál odafigyelnek a misőségre, az újításra, mert különben lekörözi valaki más őket. Az állam meg szarik rá mi milyen minőségű, csak a jegyek árát emeli a csillagos égig.”
  • 36. támogató 2010. február 21. 14:17
    „csak csendben, fű alatt jegyzem meg, hogy vannak országok (és nem csak) nyugaton, ahol a közösségi közlekedésbe beleszámít az is, ha már egynél többen (gy.k.: kettő vagy több) ülnek egy autóban. valamint a közösségi közlekedést nem lehet csak néhány cégre értelmezni, jó lenne, ha a kisalföld utánanézne a fogalmaknak!!! ezért születhetnek mókás bejegyzések is, és ezért van zavar a fejekben. de ennek ilyen zavarosnak kell maradni, nagy üzlet a közlekedés...”
  • 35. Oscar 2010. február 21. 11:31
    „Bocs elirtam ,tehát a buszon nem éri annyi atrocitás az utast mint a vonaton .”
  • 34. Oscar 2010. február 21. 11:22
    „Igen tévedsz a buszon nem éri annyi atrocitás az embereket mint a buszon.”
  • 33. zsukov 2010. február 21. 03:55
    „Lehet ,hogy tévedek de MÁV jobb nit a busz.”
  • 32. Oscar 2010. február 20. 23:30
    „Az lehet hogy megéri a volánnak ,csak az utasnak az utazását nehezíti meg.Reggel 5-kor volt egy járat Sopronból,ugyan meg van most is csak át kell szállni Kapuváron,(ha megvárja a másik busz). Át kell szállni Győrben is.Aztán régebben volt 10 órakor is egy olyan járat ami direkt Sopron -B.pest közt.Az is győri átszállással.”
  • 31. Csetneky 2010. február 20. 20:21
    „miracle

    Használt autót - ami teljesen jól működik - néhány százezer forintért lehet már venni. Az utcán pedig remekül eláll, ingyen. Ettől függetlenül - mint már írtam - mindenki azzal utazik, amivel akar. Meg tud.”
  • 30. miracle 2010. február 20. 17:24
    „Csetneky
    Legolcsóbb új autó árából 500 db Sopron-Bp oda-vissza IC jegy vehető. Ez 4 főnél legalább 3 évre való heti 1 pár utazás, fejenként. És akkor még benzint nem vettél és az autóra semmit sem költöttél és nincs hol tárolnod.
    Az, hogy nálunk WC-re is autóval járnak, még nem jelenti azt, hogy gazdaságosabb.”
  • 29. Csetneky 2010. február 20. 17:01
    „17. miracle

    Én úgy értettem, hogy az autót egyszer kell megvenni és utána több alkalommal is lehet használni. Tehát nem kell minden utazáshoz újra és újta megvenni az autót. Lehet használni akár 10 évig is és akkor az utazások között eloszlanak az általad említett költségek.
    Ettől függetlenül mindenki azzal utazik, amivel akar. Na meg tud. A mi esetünkben általában együtt utazik a család, négy főnek pedig mindenképpen megéri autóval menni. Budapest esetében nem beszélve a Bkv jegyekről, mivel az ember uticélja nem az állomás.”
  • 28. AranyKözépút 2010. február 20. 16:36
    „Ki mondta, hogy a Volánnak nem éri meg? Épp azt mondták, hogy nagyon is megéri a Volánnak a budapesti járatok működtetése, ami nem éri meg nekik, a kistelepülések közötti közlekedés fenntartása, ahol csak pár utas van, de az meg törvényi kötelességük.Most nem azért, de én rendszeresen utazom Bp-re és mondhatom, hogy többnyire elégedett vagyok. Klassz, hogy immár 4(!) helyen megáll a busz Bpen , ezzel sokat spórolhatok a helyi közlekedés ktg-en. Szoktak több járatot is indítani, ha nyomor van, ritkán kell állni a buszon,e z talán csak péntek délutánonként van hazafele, de olyankor inkább vonattal jövök. Az elégedetlenkedőknek mi is a bajuk???”
  • 27. jani1961 2010. február 20. 16:28
    „Ha ez így működni fog!
    Akkor rövidesen be fellegzik a VOLÁN vállatoknak.
    Akkor majd megint lehet privatizálni egy vállalatot.
    Kik fogják meg nyerni a pályázatokat?A politikusaink rokonai vagy üzletfelei.:)
    Ha maszekba megéri akkor ennek a pancser Volánnak miért nem?
    Nem bánom csinálják vállalkozásba !
    Csak tudjak eljutni időbe hétvégén is munkahelyemre, és haza.”
  • 26. Freehill 2010. február 20. 16:09
    „#24: a szgk-t és a buszt azért ne mossuk össze ennyire, az egy főre jutó károsanyag-kibocsátás busz esetén sokkal kisebb!

    #23: nem is az a baj, hogy közvetlenül dolgozna az adófizetők pénzéből (mint ha pl. árkiegészítést kapna). Sajnos már azzal is kárt okoz, ha elveszi a nyereséget az állami cégektől, amiből a veszteséges közszolgáltatást keresztfinanszírozni lehet. Közvetett módon tehát mégiscsak megrövidíti az államot, az adózókat.”
  • 25. Reális 2010. február 20. 16:09
    „Egyet kihagytatok a számításból,hogy az egyetemista,mint olyan, utazás közben megszomjazik!Namármost egy vonaton könnyebb sörözni!A távolabbról,pl. Alföldről vonattal jövő sem fog bpesten buszra váltani!”
  • 24. Lobbo71 2010. február 20. 15:15
    „dürer, belinkelnél valamit, ami egyértelműen alátámasztja, hogy a CO2-nek köze van a klímaváltozáshoz? Köszi. (Nem fogsz ilyet találni, szólok előre :-)”
  • 23. Oscar 2010. február 20. 15:15
    „Látom sok ember nem találja a helyes utat a dolgok sűrüjében.Ezt a megoldást úgy kell elképzelni mint a taxit.Ez nem menetrend szerinti járat ,amit az állam megrendel a közlekedési társaságtól,és az ingyen,a kedvezményesen utazókért kompenzációt fizet.tehát nem fizet neki smilyen kompenzációt ,ugyan akkor mint válalkozás ADÓZIK. Tehát nem az adófietők pénzéből dolgozik.”
  • 22. hóvirág12 2010. február 20. 14:49
    „Dürer!

    Próbáltál Te már magyar vonaton WC-t használni? :-DDDDDDDDDDDDDD
    Még az IC-n is!

    Az energiafelhasználásról-károsanyagkibocsátásról meg az jut eszembe, mint a vegyünkmagyarárut-ról:
    Dürer! Te 15 éves Orion tévét nézel és Videoton TV-Computerrel internetezel?

    Ha tetszik, ha nem ilyen világban kell élnünk!
    És bizony, ha nekem 2 gyerekem járna pestre tanulni és egyetlen hétvégi oda-vissza úttal több, mint 4000 Ft-ot spórolnánk ily módon, én is azt mondanám, h "fiaim, tessék busszal menni!"

    Pedig szelektíven gyűjtöm a hulladékot, és 10 éve energiatakarékos izzókat használok.....”
  • 21. dürer 2010. február 20. 14:19
    „Sopron-Budapest: 214 km
    Vonat- menetidö 2:44 óra.
    Busz menetidö 4:00 ora
    Energieressource-felhasználás nyersanyag/primérenergia liter Benzinben/személy/út
    Vonat: 8,4
    Szgk/Busz - 16,3

    Széndioxidkibocsátás/üvegházeffe.Klimavált. Kg/személy
    Vonat 10,4
    Szgk/Busz 36,3
    WC:
    vonat: van
    Busz: van, de nem szabad sokszor használni.

    Wien-Salzburg: 290 km
    Vonat: menetidö: 2:35 óra”
40 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mackókiállítás Balfon

Mackókiállítást szervez a balfi iskola, amelyet hétfőtől látogathatnak az érdeklődők. Tovább olvasom