Kisalföld logö

2018. 07. 19. csütörtök - Emília 18°C | 28°C Még több cikk.

Burgenland fejleszti turizmusát

Burgenland turisztikai kínálata az utóbbi években látványosan fejlődött. Ausztria legnaposabb tartományában a tartományi és uniós pénzekből fenntartott Burgenland Tourismus iroda koordinálja a térség idegenforgalmi fejlődését.
– Burgenland még néhány évvel ezelőtt is csak a nyári időszakban fogadta a vendégeket, elsősorban a Fertő part körül – mondta Gerhard Gucher, a Burgenland Tourismus igazgatója. – Jelentős magánberuházások és uniós pénzek révén indult el a tartomány középső és déli részén a termálturizmus fejlesztése, ami már egész évben vonzza a vendégeket.

Hozzá kell tenni, hogy a legszegényebb osztrák régióként igen nagy mértékű uniós támogatásban részesültünk: a 2006 végéig futó finanszírozási rendszerben az idegenforgalmi vállalkozások alaptőkéjüknek akár 30 százalékát is megkaphatták központi forrásból. Ez a támogatási politika látványos fejlődést eredményezett.

Újságban, kiállításokon

Versenyképességük érdekében a burgenlandi települések néhány éve már nem önállóan, hanem együtt jelennek meg az osztrák és a nemzetközi turisztikai kínálatban. Az ágazatot összefogó marketingiroda, a Burgenland Tourismus öt területet népszerűsít: a kulturális, az öko-, az egészség/wellness-, a bor- és az aktívturizmust. Ajánlataikat saját információs kiadványaikban, újsághirdetésekben, valamint nemzetközi kiállításokon mutatják be.

Jó vendég a kerékpáros

– A német ajkú vendégeket tekintjük elsődleges célcsoportunknak, második helyen állnak a magyar, olasz és szlovák turisták – folytatta Gerhard Gucher. – A magyarok száma nőtt az elmúlt években, bár nem túl nagy mértékben; és jellemzően egy napra érkeznek hozzánk. Bizonyos társadalmi rétegnél viszont presztízskérdés az Ausztriában fürdőzés, lovaglás vagy golfozás.

Magyarországgal kapcsolatosan a „european spa world" programot emelte ki a turisztikai szakember: osztrák–magyar– szlovén összefogással a közös határrégióban Európa legnagyobb nemzetközi wellness szervezetét hozták létre uniós pénzekből, a német, olasz és svájci piacot megcélozva.

Emellett a kerékpáros- és a lovasturizmus lehetne a következő határokon átnyúló közös fejlesztési cél. Gerhard Gucher szerint a már működő kerékpárosturizmus fejlesztésére kellene koncentrálni, hiszen a Fertő tó környéke a családi kerekezések ideális terepe. – A kerékpáros turista nagyon jó vendég – állítja –, de a helyi, elsősorban magyar infrastruktúra még nem megfelelő. A bicikliutak mellől hiányzik például a megfelelő szervizhálózat.

Specializálódó termálfürdők

A Burgenland Tourismus feladata a tartomány déli részén lévő termálfürdők specializálódásának elősegítése is. Koordinálás híján ugyanis a hasonló adottságú és kínálatú élményfürdők egymás elől veszik el a vendégeket. Ezért Locsmándon (Lutzmannsburg) a családot vonzó fejlesztéseket ösztönözik, a sportosan aktív turistákat, fürdőzőket pedig inkább Bad Tatzmannsdorf felé irányítják.

– Anyagi lehetőségeink függvényében igyekszünk koordinálni és terelgetni a vállalkozások tevékenységét – mondta a turisztikai igazgató. – A központi forrásból származó, vissza nem térítendő támogatás már eleve feltételekhez kötött, emellett pedig csak a kívánatos irányba fejlődő vállalkozásokat reklámozzuk.

Bevételek

A Burgenland Tourismus (BT) éves költségvetése ötmillió euró, ami tartományi, illetve 12 százalékban európai uniós forrásból érkezik. Az általuk reklámozott turisztikai vállalkozások nem fizetnek a BT-nak, de egy-egy kiállítási megjelenés alkalmával a helypénzhez hozzájárulnak. Tartományi szinten az idegenforgalmi bevételek több mint tíz százalékkal növekedtek az elmúlt évben. Bár az uniós csatlakozás óta minden évben tapasztalható emelkedés, az idei tíz százalék leginkább az idegenforgalmi adót fizető vállalkozások körének bővítésével magyarázható.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Osztrák uraknak keresik az igazit

Egy magyar hölgy nyitott Bécsben társkereső irodát. Az exkluzív partnerközvetítő jól szituált… Tovább olvasom