Kisalföld logö

2016. 09. 30. péntek - Jeromos 14°C | 24°C

Bűnmegelőzési akadémia alakult

A bűnmegelőzés témaköre is beépül az alaptananyagba a soproni Benedek Elek főiskolán.

A bűnmegelőzés témaköre is beépül az alaptananyagba a Benedek Elek Pedagógiai Főiskola szociálpegadógus szakán. Az erről szóló együttműködést csütörtökön írták alá a városházán.

A Nyugat-Magyarországi Egyetem (NYME) Benedek Elek Pedagógiai Főiskolai Kara ad majd otthont a Bűnmegelőzési Akadémia Soproni Regionális Központjának. Az együttműködési megállapodást tegnap írták alá a résztvevő intézmények –  a Belügyminisztérium Országos Bűnmegelőzési Központ, a Rendészeti és Bűnmegelőzési Intézet, az NYME és a megyei rendőrkapitányság – képviselői, illetve a város nevében Walter Dezső polgármester. Az együttműködésben támogatóként részt vesz a megyei önkormányzat is.

Mérföldkőnek nevezte a Bűnmegelőzési Akadémia életében a tegnapi eseményt dr. Hegedüs András, az Országos Bűnmegelőzési Központ főcsoportfőnöke. Az akadémiát még 2003-ban Lamperth Mónika belügyminiszter hozta létre azzal a céllal, hogy a bűnmegelőzési szemléletmód kialakítása által kiküszöbölhető legyen a bűnözővé, valamint áldozattá válás. Meghatározta, hogy mindezt nemcsak a rendvédelmi szervekhez, hanem minden olyan szakmai területre – a közigazgatásba, az önkormányzatokhoz, a nevelési-oktatási, a szociális, a család- és gyermekvédelmi intézményekbe és a civil szférába is –   el kell juttatni, ahol a szakemberek közvetlen kapcsolatba kerülnek az állampolgárokkal.

Épp ezért az NYME főiskolai karán működő szociálpedagógus-képzés kiváló terep ahhoz, hogy a bűnmegelőzés beépüljön az alapképzés tananyagába.  A főcsoportfőnök szerint olyan szakemberek kerülhetnek ki ezáltal a felsőoktatásból, akik tudni fogják, probléma esetén milyen módon segíthetnek a rászorulókon.

A befogadó intézmény részéről dr. Faragó Sándor rektor és Alpárné dr. Szála Erzsébet kari főigazgató egyaránt méltatta a kezdeményezést, és biztosították a jelenlévőket az oktatás kellő színvonaláról. Az egyetem okatatógárdája mellé a Bűnmegelőzési Akadémia –  a speciális szakterületek megismertetéséhez –  saját oktatóit is rendelkezésre bocsátja. A határ közelsége miatt pedig az osztrák tapasztalatok is segítségül szolgálhatnak.

– Ahogy a bűn és a bűnüldözés határtalan, úgy a bűnmegelőzésnek is határtalannak kell lennie – összegezte a rektor.
Firtl Mátyás, a megyei közgyűlés alelnöke a megyei önkormányzat támogatásáról biztosította az együttműködés résztvevőit, hangsúlyozva: az, hogy a bűnmegelőzési akadémia regonális központja Sopronba kerül, kihat a város más irányú fejlődésére is.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kicserélik a teljes tetőszerkezetet

A felújítás régóta váratott magára, ugyanis 1994-ben az egyetem jelképes összegért kapta meg a volt iskolát Soprontól. A tervezett határidőnél egy hónappal korábban, várhatóan április végén már befejezik a soproni Erzsébet utca–Deák tér sarkán lévő AMI épületének teljes tetőszerkezetcseréjét. A költségeket minisztériumi forrásból fedezik. Tovább olvasom